Ilyen becsapódástól a teljes földi civilizáció eltűnik

becsapódás
A Vredefort-aszteroida lehetett a mindedig legnagyobb Földdel ütköző kisbolygó
Vágólapra másolva!
Széles körben ismert, hogy 65,5 millió éve a mai Mexikói-öbölbe becsapódott nagy aszteroida globális katasztrófát okozott, letörölve az élet színpadáról a dinoszauruszokat, sok más állatcsoporttal együtt. Az általános vélekedéssel szemben azonban messze nem a „dinógyilkos" K-T aszteroida volt a legnagyobb kozmikus szikla, ami valaha a Földnek ütközött. Egy nemrég publikált tanulmány szerint a Dél-afrikai Köztársaságban található Vredefort-kráter maradványait a K-T aszteroidánál legalább kétszer nagyobb, 24-25 kilométer átmérőjű égitest becsapódása okozta, amely a becslések szerint 70-90 ezer kilométer/órás sebességgel ütközött a Földnek. Rossz belegondolni, mi történne akkor, ha napjainkban találná el a Földet egy ehhez hasonló méretű kisbolygó. Ami bizonyos, hogy egy ilyen kozmikus armageddont nem élne túl az emberiség.
Vágólapra másolva!

Csak egy űrkavicsnak számított hozzá képest a dínókat kipusztító aszteroida

A Földet valaha eltalált legnagyobb aszteroida, amely körülbelül 2 milliárd éve a prekambrium korban csapódott a bolygónknak, annál is jóval nagyobb tömegű lehetett, mint azt a tudósok korábban gondolták.

Prekambrium végi tájkép Forrás: imgkid.com

A Vredefort-kráter - a hatalmas becsapódási seb, ami a mai Dél-Afrika területén található –, méretei alapján a kutatók a közelmúltban arra az eredményre jutottak, hogy krátert kirobbantó aszteroida legalább kétszer akkora lehetett, mint a dinoszauruszokat és más állatcsoportokat kiirtó, 65,5 millió éve becsapódott égitest. A Johannesburgtól 120 kilométerre délnyugatra található Vredefort-kráter jelenlegi átmérője hozzávetőleg 159 kilométer,

így ez a legnagyobb látható felszíni kráter a Földön.

A dél-afrikai Vredefort becsapódási kráter struktúrája még jól felismerhető ezen az űrfelvételen Forrás: Wikimedia Commons/ NASA

Kisebb azonban, mint a mexikói Yucatán-félsziget alatt eltemetett Chicxulub-kráter, aminek körülbelül 180 kilométer az átmérője , és amelyet az a dinoszaurusz-gyilkos aszteroida keletkeztetett, ami a kréta időszak legvégén, körülbelül 65,5 millió évvel ezelőtt csapódott be.

Első látásra mindez komoly ellentmondásnak tűnhet, hiszen hogyan okozhatott kisebb kráterátmérőt egy olyan aszteroida, ami kétszer nagyobb volt, mint a dinógyilkos űrszikla?

Az úgynevezett Chicxulub-aszteroida 65 millió évvel ezelőtti becsapódása tömeges fajkihalást okozott Forrás: Origo

Az ellentmondás azonban csak látszólagos, mivel a becsapódási kráterek az idő múlásával lassan erodálódnak,

ami miatt „összezsugorodik" az eredeti méretük.

A legfrissebb méréseken alapuló becslések szerint a Vredefort-kráter eredetileg 250-280 kilométeres átmérőjű volt, amikor 2 milliárd évvel ezelőtt létrejött. Ez az oka, hogy a Vredefort-krátert tartják a Föld legnagyobb becsapódási kráterének annak ellenére, hogy a jelenlegi mérete kisebb, mint a mai Chicxulub-kráteré.

Sokkal méretesebb és gyorsabb lehetett az eddig feltételezetteknél

Régebben a tudósok úgy vélték, hogy a Vredefort-kráter eredetileg sokkal kisebb volt – körülbelül 172 km széles. E becslés alapján a kutatók még korábban arra az eredményre jutottak, hogy a becsapódásért felelős aszteroida mintegy 15 km átmérőjű lehetett, és hozzávetőleg 53 900 km/órás sebességgel csapódott be. Egy új tanulmányban azonban a kutatók felülvizsgálták a kráterre vonatkozó korábbi becsléseket, és új eredményre jutottak a hatalmas űrkőzet méretét, illetve a becsapódási sebességét illetően.

A Vredefort-aszteroida lehetett a mindedig legnagyobb Földdel ütköző kisbolygó Forrás: Live Science

A tanulmányban, amelyet tavaly augusztus 8-án tettek közzé a Journal of Geophysical Research: Planets szakfolyóiratban, a kutatók újraszámolták a Vredefort-aszteroida méretét, és megállapították, hogy a hatalmas űrszikla valószínűleg 20-25 km átmérőjű lehetett, és 72 000 - 90 000 km/óra közötti sebességgel haladhatott, amikor eltalálta a bolygónkat. „A Földön található legnagyobb becsapódási struktúra megértése kritikus fontosságú", mert lehetővé teszi a kutatók számára, hogy pontosabb geológiai modelleket építsenek fel" - mondta Natalie Allen, a tanulmány vezető szerzője, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem Fizikai és Csillagászati Tanszékének doktorandusza.

A Vredefort-kráternek kétmilliárd év távlatából is még felismerhetők a főbb strukturális elemei Forrás: NASA Earth Observatory/Landsat

A becsapódások méretének pontosabb analízise más kráterek keletkezési mechanizmusáról is pontosabb képet adhat itt a Földön és az egész Naprendszerben is – tette hozzá.

Nincs ennél nagyobb ismert becsapódási struktúra a Földön

A pontos kráterméret meghatározását jelentősen megnehezítette a 2 milliárd éve történ becsapódás óta eltelt idő, illetve a hosszú eróziós folyamat. „ Annak megértéséhez, hogy az erózió hogyan befolyásolja az ősi becsapódási kráterek - például a Vredefort -szerkezetének elenyészését, képzeljük el, hogy folyamatosan levágunk egy szeletet egy tál pereméről - mondta Roger Gibson, a dél-afrikai Witwatersrand Egyetem szerkezeti geológusa. "Ha fokozatosan vízszintesen szeleteled át a tálat, látni fogod, hogy a tál átmérője minden egyes szelet eltávolításával csökken" – fűzte hozzá Gibson.

A Vredefort-kráter területe napjainkban. A háttérben látható alacsony hegyvonulat az egykori krátersánc maradványa Forrás: Live Science

A Vredefort becsapódási struktúrájának természetes eróziója mellett a geológiai folyamatok eredményeként újabb sziklaképződmények is megjelentek a kráterterület egyes részein – írták a kutatók. Ennek eredményeként a kráter eredeti szerkezetének nagy részét teljesen betakarták a fiatalabb kőzetrétegek,

és a kráter megemelkedett peremének ma már csak kis része látható,

ezért még nehezebb megmondani, mekkora volt eredetileg. Más közelmúltbeli tanulmányok a Vredefort-kráter méretét a kráterterületet körülvevő ásványokra összpontosítva becsülték meg.

A kvarckristályok szerkezete megőrzi a kozmikus becsapódás nyomait ( a kép illusztráció) Forrás: Digitális Képarchívum - http://dka.oszk.hu - DKA-118656/by/4.0 http://dka.oszk.hu/html/allando/copyright.htm/(Tanyasi Tahó)

A tudósok olyan deformációkat azonosítottak a vizsgált terület különböző kristályaiban - például a kvarcban és a cirkonban -, amelyeket bizonyíthatóan az ősi becsapódás okozott.

E nyomok alapján pedig kiterjesztették a becsapódás ismert sugarát

– írták a tanulmány szerzői. Ennek eredményeként a kutatók biztosak abban, hogy a Vredefort-aszteroida méretére vonatkozó új becslésük jóval pontosabb a korábbi becsléseknél.

Senki sem élné túl, ha ma száguldana felénk a Vredefort-aszteroida

Amikor 65,5 millió éve a dinoszauruszgyilkos aszteroida, - ami hozzávetőleg 12 km átmérőjű lehetett-, eltalálta a Földet, a becsapódás hatalmas pusztítást, globális krízist okozott.

A K-T aszteroida becsapódása nyomán keletkezett kettős sáncú kráter művészi rekonstrukciós ábrája Forrás: Ancient Earth

A kréta időszak végét jelentő becsapódási esemény kiterjedt erdőtüzeket és savas esőt okozott; kilométer magas hullámokat generált egy szökőárban, amely körbefutotta a fél bolygót; továbbá irdatlan mennyiségű port és aeroszolt juttatott a légkörbe, drasztikusan megváltoztatva az éghajlatot.

A kréta időszak legvégén, nagyjából 65,5 millió éve becsapódott 10- 15 kilométer átmérőjű aszteroida ökológiai kataklizmát okozott a földön és a tengerekben Forrás: Ancient Earth

A Scientific Reports folyóiratban 2021 decemberében megjelent tanulmány szerint

a földi élet mintegy 75%-a kipusztult a kozmikus eredetű kataklizma következtében.

A K-T aszteroidánál legalább kétszer nagyobb Vredefort-aszteroida becsapódása volt viszont a Föld történetének legnagyobb energia-felszabadulási eseménye, aminek egészen biztos, hogy súlyos globális következményei lehettek.

A K-T becsapódási esemény művészi ábrázolása. 65,5 millió éve egy óriási aszteroida becsapódása okozta a dinoszauruszok pusztulását Forrás: Ancient Earth

Az egyedüli szerencse, hogy a Vredefort becsapódási esemény idején, kétmilliárd éve, a prekambriumi korban még csak egysejtű létformák léteztek, és ezeknek is az ősi világóceán volt a kizárólagos élőhelyük; a szárazföldek ekkor még kietlen, élettelen pusztaságok voltak. Ha viszont napjainkban történne egy ehhez hasonló kataklizma, az maga lenne a megtestesült apokalipszis, ami szinte pillanatok alatt elpusztítaná az egész emberi civilizációt.