Tüskésfejű csontfegyvert rejtett egy kőkorszaki lelőhely

csontfegyver
Amint a fegyver tüskéiből is látszik, a vadászó-gyűjtögetők jól ismerték mesterségüket
Vágólapra másolva!
Néhány lenyűgöző leletet fedeztek fel egy őskori táborhelyen, amely egy vadászó-gyűjtögető csoportnak adott otthont Nagy-Britanniában, körülbelül 10 500 évvel ezelőtt. Ez jóval azelőtt történt, hogy a fém vagy a kerámia megjelent volna ezen a különös szigeten. Számos bizonyíték azonban arra utal, hogy a lakosok tökéletesen jól érezték magukat itt. Az őskori leletegyüttest a Manchesteri és a Chesteri Egyetem régészei fedezték fel nemrég az észak-yorkshire-i Scarborough város közelében.
Vágólapra másolva!

Nagyon ritka ilyen régi anyagot ilyen jó állapotban fellelni

A leletek között számos csontból, agancsból és kőből készült szerszám és fegyver volt. Az egyik ilyen relikvia egy hegyes vadászfegyver, amelyet úgy faragtak ki, hogy az élén hat tüske található:

ezeket úgy tervezték, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák a levadászott állat testében.

A szakemberek továbbá állati csontból és agancsból készült fegyvereket is találtak itt, amelyeket bevágásokkal és karcolásokkal díszítettek, ami talán a kreativitás és a művészi képzelőerő bizonyítékát mutatja.

Amint a fegyver tüskéiből is látszik, a vadászó-gyűjtögetők jól ismerték mesterségüket Forrás: Manchesteri Egyetem/Chesteri Egyetem.

– mondta Dr. Nick Overton, a Manchesteri Egyetem régésze egy nyilatkozatban, amit az IFL Science online tudományos portál idéz. – Nagy-Britanniában a mezolitikum a kerámia és a fémek bevezetése előtt történt, ezért az általában nem fennmaradó, olyan szerves maradványok, mint a csont, az agancs és a fa, hihetetlenül fontosak az emberek életének rekonstruálásában.

Hozzátette: a Homo sapiens csak 40 ezer évvel ezelőtt jutott el Nagy-Britanniába, bár más hominin-fajok már 800 ezer évvel ezelőtt is lakták. Az úgynevezett „Cheddar-ember" (a britek őse) genetikai bizonyítékai például arra utalnak, hogy a 10 ezer évvel ezelőtt a Nagy-Britanniát otthonául választó H. sapiens egy része sötét bőrű, fekete hajú és kék szemű lehetett.

Meglehetősen kényelmes életet éltek

A nemrég felfedezett lelőhely egykor egy ősi tóban lévő sziget partján feküdt a középső kőkorszakban, az utolsó jégkorszak vége után. Ez a hely ideális lett volna a környező ökoszisztémához tartozó állatok, többek között jávorszarvasok, gímszarvasok, hódok és vízimadarak vadászatához.

A terület mélyebb megismerése érdekében a csapat jelenleg a tőzeglelőhelyek elemzésén dolgozik, amelyek máris azt mutatják, hogy hihetetlenül változatos élővilágú tájról van szó.

A régészek megjegyezték, hogy a bizonyítékok szerint ezek az emberek meglehetősen kényelmes életet éltek, amely szoros összhangban álltak az őket körülvevő természeti világgal.

Gyönyörűen faragott fegyverek és díszes szerszámok kerültek elő egy 10 500 éves táborhelyen Forrás: Manchesteri Egyetem/Chesteri Egyetem

– magyarázta Dr. Amy Gray Jones, a Chesteri Egyetem munkatársa. – Itt azonban olyan emberekről van szó, akik a helyszínek és élőhelyek gazdag hálózatában éltek, időt szántak a tárgyak díszítésére és gondosan ügyeltek arra, hogy miként ártalmatlanítsák az állati maradványokat.

Hozzáfűzte: nem küzdöttek a túlélésért, hanem magabiztosan mozogtak a területen.