A Journal of Human Evolution tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a csontokon vágásnyomok láthatók a lábközépcsonton és a lábszárcsonton, egy olyan területen, ahol kevés a hús a vágáshoz. A kutatók a nyomokat ehelyett a bőr gondos lefejtésének tulajdonítják, amely
egyike az alsó paleolitikumból származó nagyon kevés hasznosításra utaló példának, és csak Boxgrove-ban (Egyesült Királyság) és Bilzingsle-ben (Németország) találtak olyan medvecsontokat, amelyek szintén nyúzásra utaló jeleket mutatnak.
Az eurázsiai alsó paleolitikum feljegyzései nem mutatnak bizonyítékot a medvehús hasznosítására; csak az olyan, középső paleolit lelőhelyek, mint például a franciaországi Biache-Saint-Vaast és a németországi Taubach szolgáltatnak bizonyítékot a medvetetemekből származó bőr és hús hasznosítására.
A Schöningenben végzett korábbi kutatások fából készült vadászfegyvereket (kilenc dobólándzsát, egy szúró lándzsát és két dobóbotot), valamint a schöningeni emlős csontváz együttesét tárták fel.
Ez egyértelmű jelét adta annak, hogy a nagytestű növényevő állatokat a hús és csontvelő, az eszközgyártáshoz szükséges csontok, és most már potenciálisan a bőrök miatt is hasznosították.
A lelet teljesen új perspektívát nyit
– mondta Nicholas Conard tübingeni professzor, a schöningeni kutatási projekt vezetője a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Az elejtett állatokat nemcsak táplálékként használták, hanem a bundájuk is elengedhetetlennek bizonyult a hidegben való túléléshez.
Hozzátette: a medvebőrök használata valószínűleg kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy a korai emberek alkalmazkodni tudjanak az északi éghajlathoz.