Kiderült, hogyan válnak átlátszóvá az üvegbékák

Megvilágított nőstény üvegbéka
Vágólapra másolva!
A májukban rejtik el a vörösvérsejteket az üvegbékák, hogy átlátszóvá váljanak és így álcázzák magukat - állapította meg egy tanulmány, amely a Science folyóiratban jelent meg.
Vágólapra másolva!

A Dél- és Közép-Amerikában őshonos, éjszaka aktív üvegbékák nappal a hátuk színével megegyező leveleken lógva alszanak. Azért, hogy testük ne vessen árnyékot és elrejtse őket a ragadozók elől, az üvegbékák pihenés közben vörösvérsejtjeik csaknem 90 százalékát a májukban rejtik el.

Amikor a békák ismét aktívvá válnak, a vörösvértestek visszakerülnek a véráramba, és az állatok vörösesbarna színt vesznek fel.

Carlos Taboada, a Duke Egyetem biológusa, a tanulmány társszerzője szerint a véralvadásgátló gyógyszerek fejlesztésében lehet jelentősége, ha tovább tanulmányozzák az üvegbékák ezen képességét.

Megvilágított nőstény üvegbéka Forrás: MTI/AP/AMNH/Jesse Delia

Az ugyanis továbbra is rejtély, hogyan élik túl a békák a vörösvértestek "elrejtését". Az átlátszóság a vízi állatok körében gyakori álcázási forma, de a szárazföldön ritka.

(MTI/dpa/AP)