Az amerikai hadsereg orvosa, aki felfedezte a sárgaláz kórokozóját

Walter Reed (1851-1902), amerikai orvos, őrnagy

Százhúsz éve, 1902. november 22-én halt meg Walter Reed amerikai járványkutató, a sárgaláz kórokozójának felfedezője. Az amerikai hadsereg orvosa 1901-ben vezette azt a csapatot, amely megerősítette Carlos Finlay kubai orvos elméletét, miszerint a sárgalázat egy bizonyos szúnyogfaj terjeszti, nem pedig közvetlen érintkezés útján terjed. Walter Reed adott lendületet az epidemiológia és a biomedicina új területeinek.

Szinte évente változtak az állomáshelyei

Egy metodista lelkész ötödik gyermekeként született 1851. szeptember 13-án a Virginia állambeli Belroi-ban. Orvosi diplomáját a Virginiai Egyetem történetében legfiatalabban, beiratkozása után két évvel és még tizennyolcadik születésnapja előtt szerezte meg. Ezután New Yorkba költözött, ahol egy évvel később,

1870-ben a Bellevue kórház orvosi fakultásán megszerezte második orvosi diplomáját.

Walter Reed szülőhelye Forrás: Wikimedia Commons/Matthew W. King

A gyakornoki éveket követően orvosként praktizált, de idegenkedett a nagyvárosi élettől, és 1875-ben a szakmai lehetőségek és az anyagi biztonság reményében csatlakozott a hadsereg egészségügyi szolgálatához. Egy évvel később, 1876-ban megnősült, házasságából két gyermeke született, feleségével később örökbe fogadtak és felneveltek egy őslakos indián lányt is.

Walter Reed állomáshelyei a következő másfél évtizedben szinte évente változtak, számos őslakos törzs orvosi ellátásáért is ő felelt.

Munkája során hamar felismerte, hogy az e közösségeket sújtó járványok oka leggyakrabban az elégtelen higiéniás viszonyokban keresendő. 1889-ben engedélyt kapott, hogy a baltimore-i Johns Hopkins Kórházban dolgozzon, mellette pedig patológiát és bakteriológiát hallgasson. 1893-ban rábízták a hadsereg újonnan alakult washingtoni egyetemének bakteriológia tanszékét, ahol különféle kutatási programokat indított el.

Dokumentálták az első tömeges megbetegedéseket

Walter Reed 1896-ban bebizonyította, hogy a főváros folyója, a Potomac mellett állomásozó katonák közt tapasztalt sárgaláz megbetegedések eredete nem a folyóból nyert ivóvízhez, sokkal inkább egy környékbeli mocsaras erdőhöz köthetők, a betegség tényleges okára azonban ekkor még nem jött rá. Amikor az 1898 áprilisában kirobbant spanyol-amerikai háború kubai hadszínterén hastífusz-járvány tört ki a katonai táborokban, Reedet bízták meg annak kivizsgálásával.

Kollégáival csakhamar kimutatta, hogy a járvány kirobbanásáért, a fertőzések terjesztéséért a fekáliával, étellel és ivóvízzel egyaránt érintkező legyek tehetők felelőssé.

A sárgaláz kórokozója Forrás: Wikimedia Commons/Erskine Palmer

Kubában hamarosan felbukkant a sárgaláz is, amiben ezrek betegedtek meg, és több ember halálát okozta, mint a harci cselekmények. Egy anekdota szerint a közkedvelt rumos-citrusos Daiquiri koktél megalkotása is ehhez a járványhoz kapcsolódik: a háború alatt, a sárgaláz elleni védőitalnak szánva keverte ki a Santiago de Cuba melletti Daiquirí nevű vasérc bányában dolgozó Jenning Stockton Cox amerikai bányamérnök.

A főemlősök között terjedő betegség vélhetőleg afrikai eredetű és a rabszolga-kereskedelem révén került az Újvilágba.

Az első dokumentált, tömeges megbetegedések a mexikói Yucatán-félszigeten és Havannában történtek 1648-ban, majd 1793 nyarán több ezer ember kapta el Philadelphiában, az Egyesült Államok akkori fővárosában. A fertőzöttek bőre a májgyulladás miatt besárgult (innen a betegség neve), hasfájástól, magas láztól, hidegrázástól szenvedtek, sokan pedig véreset hánytak.

„Sárgaláznak hívják, de az orvosok számára teljesen ismeretlen a kór" – írta Thomas Jefferson, az Egyesült Államok akkori külügyminisztere, későbbi elnöke.

A közbeszédben a fertőzöttek karanténja fölé húzott sárga zászlóra utalva „Yellow Jack" néven emlegetett betegségről sokáig szinte semmit nem tudtak, csak azt, hogy súlyosabb formája esetén magas a halálozási arány.

Kizárta, hogy a kór puszta érintkezéssel terjedne

A hadsereg 1900-ban megbízta Walter Reedet: térjen vissza Kubába és tanulmányozza a járványt. Akkoriban sokan úgy gondolták, a sárgaláz passzív módon, a betegségben szenvedők testnedveitől szennyezett tárgyakkal – ágyneművel, ruházattal – érintkezve terjed. Ezzel szemben

Carlos Juan Finlay, egy havannai orvos és epidemológus rovarcsípésekhez kötötte a megbetegedéseket, de ezt nem sikerült bizonyítania.

Feltevését ugyanakkor erősítette egy Havannához közeli börtönben történt haláleset, ahol a kilenc összezárt rabból mindössze egy vesztette életét sárgalázban, a többiek nem kapták el betegséget, ami kizárta, hogy a kór puszta érintkezéssel terjedne.

Walter Reed (1851-1902), amerikai orvos, őrnagy Forrás: Wikimedia Commons

Walter Reed elfogadta Finlay feltevését, miszerint a fertőzést egy ottani moszkitófajta terjeszti, s engedélyt kapott hogy önkéntesek bevonásával folytasson kísérleteket.

Gondos válogatás (a betegségen már átesettek nem jöhettek számításba) és előzetes elkülönítés után mintegy száz embert fertőztek meg olyan moszkitókkal, amelyeket előzőleg a betegek vérével tápláltak. Az így átvitt sárgaláz következtében többen meghaltak, köztük volt Reed barátja, az orvos Jesse William Lazear is.

A vektor – a fertőző ágens hordozó –, vagyis a szúnyog szerepe bizonyítást nyert, a környező mocsaras területek átalakításával, a szúnyogok élőhelyének felszámolásával három hónap alatt megszüntették a járványt.

Elnyerte az orvosi Nobel-díjat

A sárgaláz kórokozója, amelyet az amerikai hadsereg kutatóintézetében Walter Reed vezetésével izoláltak, a történelem első azonosított humánvírusa lett. Nyilatkozataiban, publikációiban az amerikai tudós rendszeresen hivatkozott Finlay eredményeire, akinek vitathatatlan érdemei fűződtek a felfedezéshez.

Vért szívó Aedes aegypti nőstény: a sárgaláz szúnyog által terjesztett fertőző vírusbetegség, mely emésztőrendszeri vérzést és sárgasághoz vezető májgyulladást okoz Forrás: Wikimedia Commons

Csak később, 1937-ben sikerült a dél-afrikai Max Theilernek a sárgaláz elleni vakcina kifejlesztése, kutatásáért 1951-ben elnyerte az orvosi Nobel-díjat.

Walter Reed perforált vakbélgyulladás következtében fellépő hashártyagyulladásban hunyt el végül1902. november 22-én, ötvenkét évesen. Nevét számtalan intézmény és elismerés őrzi, de róla nevezték el az amerikai fegyveres erők egészségügyi központját is.

(MTVA Sajtóarchívum, Origó)