Talán mégsem a jégkorszakban keletkeztek ezek a rejtélyes lábnyomok

Emberi lábnyomok az Új-Mexikói Otero-tónál

Az eddigi tudományos álláspont az Új-Mexikó-i Otero-tó medencéjében talált, jól megőrzött lábnyomokat az utolsó jégkorszak idejére datálta, amelyek körülbelül 23-21 ezer évvel ezelőtt keletkeztek. Egy új tanulmány szerint a lábnyomok azonban több ezer évvel később keletkezhettek.

Megkérdőjelezték a keletkezés pontos dátumát

A lábnyomokat egy ősi tómederben találták meg, óriási lajhárok és mamutok maradványai mellett, amelyek a korábbi tanulmányok szerint

„a legkorábbi egyértelmű bizonyítéka az emberi letelepedésnek az amerikai kontinensen" az utolsó jégkorszak csúcspontján, amit az utolsó gleccsermaximum néven is ismerünk.

A DRI, a Kansas State University, a University of Nevada, a Reno és az Oregon State University tudósai által végzett új kutatások most vitatják az eredeti tanulmányt, és azt állítják, hogy a lábnyomok több ezer évvel később keletkezhettek, mint azt eredetileg állították.

Emberi lábnyomok az Új-Mexikói Otero-tónál Forrás: Origo

Elolvastam az eredeti tanulmányt a White Sands-i emberi lábnyomokról, és nem csak az döbbentett meg, hogy a lábnyomok milyen hatalmas méretűek, hanem, hogy mennyire fontos lenne a keletkezésük pontos dátuma

– mondta Charles Oviatt, a Kansasi Állami Egyetem geológia emeritus professzora és az új tanulmány egyik szerzője a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Lehetséges problémákat láttam a korábban közölt dátumok tudományos magyarázataival kapcsolatban.

A régészek és történészek számos módszert alkalmaznak a történelmi események időpontjának meghatározására. E módszerek alapján úgy tűnik, hogy az emberiség észak-amerikai gyarmatosításának legkorábbi ismert dátumai 14-16 ezer évvel ezelőttre tehetők.

Szénizotópokat vizsgáltak

Az emberi kövületekből származó ősi DNS tanulmányozása és a genetikai változás sebességének (egyfajta DNS-t használó molekuláris óra) felhasználásával a paleogenetikusok azt feltételezik, hogy Amerika délnyugati területét a legkorábban 20 ezer évvel ezelőtt foglalhatták el.

Ha az ősi lábnyomok régebbiek, az megkérdőjelezi a genetikai modellek használatát és integritását

– írják a Cambridge University Press tudományos szaklapban publikált tanulmány szerzői, de az állítások megerősítéséhez komolyabb bizonyítékokra van szükség. – Lehetséges, hogy egy új-mexikói tó medencéjének egyetlen helyszínén végzett vizsgálat életkori szempontból érvényes, és számos más területre vonatkozó korbecslés érvénytelen.

A jégkorszakra datált leghosszabb emberi lábnyom-ösvényt valószínűleg egy kisgyermeket cipelő fiatal nő készítette Forrás/Illusztráció: KAREN CARR

A vita középpontjában apró magvak állnak, amelyek segítségével a lábnyomokat radiokarbonos kormeghatározási módszerekkel datálhatják, amelyek során

a kutatók a légkörből származó szén egy izotópját vizsgálják, amelyet a növények fotoszintézis útján szívnak fel.

Ezek az idő múlásával állandó sebességgel bomlanak, és a légkörben lévő szénizotópok mennyiségét összehasonlítva a megkövesedett növényi anyagokban jelenlévő mennyiséggel összevetve meg lehet határozni a hozzávetőleges korukat.

Magvak vizsgálatával bizonyították tézisüket

A növényi magvak azonban a Ruppia cirrhosa vízinövényből származnak, amely víz alatt növekszik, ezért a fotoszintézishez szükséges szén nagy részét nem közvetlenül a légkörből, hanem a vízben oldott szénatomokból nyeri.

Bár a kutatók felismerik a problémát, de alábecsülik a növény alapvető biológiáját

– mutatott rá Rhode. – Többnyire a tó vizében található szenet használja fel, de ez a legtöbb esetben azt jelenti, hogy a szén-dioxidot a kortárs légkörtől eltérő, régebbi forrásokból veszi fel.

A Ruppia cirrhosa növény Forrás: Pinterest

Ez a módszer valószínűleg megváltoztatja a szénizotóp alapú korbecsléseket, mivel az eredmények sokkal régebbiek lesznek, mint maguk a növények. A szerzők ezt a hatást

az azonos régióból származó, ismert korú Ruppia növényi anyag vizsgálatával bizonyították, amelyek az elemzés szerint körülbelül 7400 évesek lehetnek.

A tanulmány szerint tehát ha az emberi lábnyomokból származó Ruppia magvak nagyjából 7400 évvel ezelőtt fejlődtek, akkor a lábnyomok „valós életkora" is 15 és 13 ezer év között lehet. Ez a dátum ráadásul igazodik több más, ismert korai észak-amerikai régészeti lelőhely korához.