Átfogó kutatás az eurázsiai népek genetikai kapcsolatairól

genetika
A Déli-ív tipikus mediterrán-eurázsiai rasszai
Vágólapra másolva!
Egy nagyszabású nemzetközi kutatás során több mint 200 tudós vizsgálta a Délkelet-Európa és Délnyugat-Ázsia népességtörténeti összefüggéseit, vagyis az Európa és Ázsia közötti hidat alkotó területen élt népességek kulturális és genetikai hatásait.
Vágólapra másolva!

A Déli-ív ősi civilizációi

A kutatócsoport, az ELTE TTK Biológiai Intézet és a BTK Archeogenomikai Intézet munkatársainak részvételével, 727 egyén genomszintű adatait elemezte, amellyel régóta fennálló régészeti, genetikai és nyelvészeti hipotéziseket lehetett tesztelni - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kedden az MTI-vel.

A nagyszabású kutatásról tanulmánysorozat jelent meg a Science tudományos folyóiratban,

melyből egyebek mellett kiderül, hogy milyen genetikai nyomot hagyott és milyen kulturális hatása lehet az úgynevezett Déli ív ősi civilizációinak - írták.

A minószi kultúra emlékei Krétán Forrás: AFP/Photononstop/Eurasia Press

A beszámolóban felidézték, hogy a legkorábbi földműves civilizációk, ősi kultúrák egy része a Kaukázustól és a Levantétól Anatólián valamint az Égei-tengeren át a Balkánig terjedő földrajzi régióban - az úgynevezett "Déli íven" - jelent meg és élte virágkorát.

A színes montenegrói népviselet a török hódoltság idején alakult ki. A balkáni és kisázsiai népek között sokágú kapcsolatok álltak fenn az ősi időktől kezdve Forrás: Origo - Elter Tamás

"Az Európa és Ázsia között hidat alkotó területen élt népességek és az általuk létrehozott kultúrák akár eltűntek a történelem folyamán, akár napjainkig fennmaradtak,

azon túl, hogy a régió örökségét képezik, mély hatást gyakoroltak az emberi civilizáció egészére is.

Jelentőségük ellenére azonban keveset tudunk az ott élőkről, vándorlásaikról, arról, hogy kikkel házasodtak, vagy milyen nyelven beszéltek" - mutattak rá.

Tradicionális adzsáriai grúz viselet Forrás: Origo - Elter Tamás

Az archeogenetikai kutatások új megvilágításba helyezhetik a múltbeli társadalmakat alkotó emberek életútját, nyelvük elterjedését és fejlődését, a különböző nyelvi ágak szétválását.

Eddig ez a legmonumentálisabb kutatás a tárgyban

A múlttal kapcsolatos kérdések archeogenetikai eszközökkel történő megválaszolásához azonban nagyszabású, szisztematikus nemzetközi kutatásokra van szükség. A "Déli ív" területén élt népességek genetikai történetének feltérképezése több genetikai kutatócsoport jelentős tudományos összefogása keretében vált lehetővé.

A Mandraki kikötő Rodosz szigetén Forrás: Getty Images/iStockphoto/John_Walker/John_Walker

Ennek a munkának az eredményeként augusztus 26-án három archaeogenetikai tanulmány jelent meg a Science hasábjain.

A kutatás monumentális eredménysorát a nemzetközi kutatógárda 202 résztvevőjének közös munkája tette lehetővé

.

Ennek eredményeként a korábbinál jóval pontosabb képet kaptak a földművelés megjelenésétől a középkorig tartó időszakban ott élt népességek genetikai történetéről – írták.

A Déli-ív tipikus mediterrán-eurázsiai rasszai Forrás: Quora

Magyar részről Szécsényi-Nagy Anna (ELKH BTK Archeogenomikai Intézet) az őskori Kárpát-medencében élt emberek genetikai eredményeinek értelmezésében segítette a kutatást. Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás és Kiss Krisztián (ELTE TTK Biológia Intézet Embertani tanszék) antropológusok Cristian Viraggal, a Szatmár Megyei Múzeum (Muzeul Judetean Satu Mare) régészével együtt egy nagyobb sírszámú rézkori sorozat komplex biorégészeti elemzésével vettek részt a projektben.

(Forrás: MTI)