16 milliárd dolláros kárt okozott egy kígyó és egy béka

béka
Vágólapra másolva!
Két invazív faj, az amerikai ökörbéka és a barna fakígyó 1986 és 2020 között becslések szerint 16 milliárd dollár (6364 milliárd forintjába) kárt okozott a világban - állapította meg egy csütörtökön publikált tanulmány.
Vágólapra másolva!

A Scientific Reports című tudományos folyóiratban közzétett kutatás szerint a Lithobates catesbeianus elnevezésű barna-zöld ökörbéka, amely csaknem egy kilogramm súlyú is lehet, Európában okozta a legtöbb kárt.

A barna fakígyó (Boiga irregularis) a Csendes-óceáni szigeteken, köztük Guamon és a Marianna-szigeteken szaporodott el a legnagyobb mértékben, ahová a fajt az amerikai csapatok hurcolták be a második világháborúban - mondta el a kutatást vezető Ismael Soto, a Dél-Csehországi Egyetem doktorandusza. Hozzátette: a kígyók annyira elszaporodtak, hogy áramkimaradásokat is okoznak az elektromos berendezéseken mászva.

Forrás: Wikimedia Commons

Soto szerint szükség van az invazív fajok globális szállításának hatékony ellenőrzésére, mert ezzel elkerülhető, hogy az invázió bekövetkezte után kárenyhítést kelljen fizetni.

- magyarázta a kutató, azt javasolva, hogy folyamatosan frissítsék a tiltott fajok kereskedelmi feketelistáját.

A kutatás számadatait az invazív fajokkal kapcsolatos szakirodalomban leírt, illetve megbízhatónak ítélt tanulmányokban szereplő költségek összesítésével vezették le, és túlnyomórészt becsléseken, nem pedig empirikus megfigyeléseken alapulnak.

(MTI/Reuters)