Guanakócsikó született a Szegedi Vadasparkban

guanakó
A guanakócsikó az anyjával a Szegedi Vadasparkban
Vágólapra másolva!
Guanakócsikó (Lama guanicoe) született a Szegedi Vadasparkban, a jövevény szépen fejlődik, és a látogatók is megfigyelhetik a tágas kifutóban, melyet a nagy marákkal (Dolichotis patagonum) osztanak meg a dél-amerikai tevefélék - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Észak-Amerikából származik az összes teveféle

Március elsején látta meg a napvilágot a vadaspark első tavaszi szülötte, egy guanakócsikó. A pár éve összeállt guanakócsapat minden évben egy-egy utóddal bővül.

A szegedi állatkertben mind a négy dél-amerikai teveféle megtekinthető.

Egy kifejlett guanakó Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A két vadon élő faj, a veszélyeztetett vikunya (Vicugna vicugna) és a testesebb guanakó mellett azok háziasított formáival, az alpakával (Vicugna pacos), illetve a lámával (Lama glama) is találkozhatnak azok, akik körbesétálnak a vadaspark dél-amerikai részlegén.

A tevefélék őshazája Észak-Amerika - ahol ma már nem élnek -,

onnan terjedtek el Dél-Amerikában és Ázsiában, majd végül Észak-Afrikában is.

A láma is a dél-amerikai tevefélék közé tartozik Forrás: AFP/Frank Leonhardt

Az összes fajukra jellemző, hogy rendkívül jól alkalmazkodtak a szélsőséges időjárási viszonyokhoz, silány növényi táplálékkal, kevés vízzel is beérik.

Részlet az egyiptomi Keleti vagy Arab-sivatagból, vad tevékkel. Az összes teveféle eredendően Észak-Amerikából származik Forrás: Elter Tamás

A guanakók sem kivételek, Dél-Peru, Chile, Argentína és Nyugat-Paraguay mérsékelt övi füves pusztáin, sivatagjaiban és az Andok vonulatai között élnek, akár az 5 ezer méteres tengerszint fölötti magasságban is.

Meglepő gyorsasággal képesek futni

Fűfélékkel és más növényekkel táplálkoznak. Hosszú vastag gyapjuk - amely kiváló minőségű, csak a vikunya szőrméjét értékelik magasabbra - hátukon vörösesbarna, hasukon fehér színű. Testtömegük 115-140 kilogramm, s akár 56 kilométeres óránkénti sebességgel is tudnak futni. Húsukért és szőrükért is vadásszák őket, de számuk az élőhelyek elvesztése miatt is drasztikusan csökken.

A guanakócsikó az anyjával a Szegedi Vadasparkban Forrás: Szegedi Vadaspark

A guanakók nappal aktívak, általában családi csapatokban élnek. A számos nőstényből és az utódokból álló csoport élén egy-egy csődör áll,

amely elkergeti a csapatból a fiatal, 6-12 hónapos hímeket és a csatlakozni akarókat.

A vezérhím védi a csoport területét, amit nagy közös székletkupacokkal jelölnek ki. A fiatal hímek önálló csapatokat is alkothatnak, melyben a játékos verekedés során tanulnak meg harcolni.

A guanakók családi csoportokban élnek (a kép illusztráció) Forrás: Chester Zoo

Az idősebb, magányos hímek egyedül is kóborolnak nőstényeket vagy csoportokat keresve.
A Szegeden született hím guanakót a látogatók is megleshetik a pampa kifutóban. Hosszabb távon ugyan másik állatkertbe kerül, de ebben az évben még a Szegedi Vadaspark lesz az otthona.

(Forrás: MTI)