Így változtatták meg a bronzkori nők az Orkney-szigetek történetét

Bronzkori település Orkney-n

A Huddersfieldi Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csapat ősi DNS-ek segítségével írta át az Orkney-szigetek történetét. Bizonyították, hogy a kora bronzkorban nagyarányú bevándorlás történt a területen, amely során a helyi lakosság nagy része szép lassan lecserélődött.

Orkney világhírű népszerűségnek örvend

Az Orkney-szigeteket a tudományos közösség csak az ősi Britannia központjaként emlegeti. Kiterjedése délnyugatról északkeletre nyolcvanöt kilométer, keletről nyugatra negyvenöt kilométer, összterületük 973 négyzetkilométer.

Az Orkney-szigetek egyike Skócia harminckettő tanácsi területének és mintegy hetven kis szigetből áll, amiből körülbelül húsz lakott.

A terület a skót szárazföldön lévő Caithnesstől tizenhat kilométerre északra helyezkedik el. A fő sziget neve Mainland (Pomona).

A fő szigeten van a „Neolitikus Orkney Szíve", amely része a Világörökségnek: ez egy csoport neolitikus emlékműből áll Forrás: AFP/hemis.fr/Rieger Bertrand

Orkney világhírű népszerűségnek örvend, és híres a régészeti örökségéről. A földművelés körülbelül 5000 évvel ezelőtt, a neolitikum idején honosodott meg a szigeten, a terület rendkívül befolyásos kulturális központnak számított.

Számos kiválóan megőrzött kőházzal, templommal és megalitikus emlékművével, valamint a kerámia stílusával (amely láthatóan Nagy-Britanniában és Írországban elterjedt) gyakran „Nagy-Britannia ősi fővárosaként" beszélnek róla.

Európa azonban a bronzkorba lépett, és az ezt követő ezer év során széles körben elterjedt az a vélemény, hogy az Orkney-szigetek „valahogy lemaradtak". Az itt élők befolyása fokozatosan csökkent, miközben a szigetek egyre jobban elszigetelődtek. Ám mivel a tudomány ezért kevesebb régészeti maradványt tudott tanulmányozni, sokkal kevesebbet tudtak meg erről az időszakról.

Az eredmények nagy meglepetést okoztak

Egy most zárult projekt azonban új válaszokkal szolgál, ami Martin Richards professzor és Dr. Ceiridwen Edwards professzor által vezetett huddersfieldi és edinburghi genetikai kutatók, valamint az Orkney-n élő és dolgozó régészek szoros együttműködése révén valósult meg.

A régészeti eredmények és a távoli Westray szigetről, az úgynevezett Links of Noltland (amelynek munkálatait a Historic Environment Scotland finanszírozta) lelőhelyről származó, bronzkori emberi maradványok korabeli DNS-ének tanulmányozásának ötvözése révén a tudósok most már jóval többet tudnak erről az időszakról, mint valaha.

Az eredmények mind a régészeket, mind a genetikusokat meglepte, bár különböző okokból:

a régészek nem számítottak ekkora mértékű bevándorlásra, míg a genetikusok nem látták előre a neolitikus férfiágak fennmaradásának körülményeit.

A Norvégiától a viking korban is csak kétnapi hajóútra eső szigeteket 800 körül kezdték betelepíteni az óskandinávok Forrás: AFP/hemis.fr/Rieger Bertrand

Ez a kutatás megmutatja, mennyit mindent kell még tanulnunk az európai őstörténet egyik legjelentősebb eseményéről, tehát arról, hogy hogyan is ért véget a neolitikum

– mondta Martin Richards, a Huddersfieldi Egyetem professzora a HeritageDaily online tudományos portálnak.

Először is: a feltételezett elszigeteltség ellenére a csapat most kimutatta, hogy az Orkney-szigeteken nagyarányú bevándorlás történt a kora bronzkorban, amely a helyi lakosság nagy részét úgymond „felváltotta". Valószínűleg az újonnan érkezettek voltak az elsők, akik indoeurópai nyelveket beszéltek, és genetikai őseiket tekintve részben a Fekete-tengertől északra fekvő sztyeppföldeken élő pásztoroktól származtak.

Orkney valamiért nagyon más volt

Ez azt is jól tükrözte, ami Nagy-Britannia és Európa többi részén történt a Krisztus előtti harmadik évezredben. A kutatók azonban találtak egy lenyűgöző különbséget: és ez rendkívül jellegzetessé teszi Orkney-t.

Európa nagy részén a pásztorok terjeszkedését a bronzkor kezdetén jellemzően a férfiak vezették,

miközben a nőket a helyi gazdálkodó csoportokból „szívták be" a terjeszkedő népességbe. Ám az Orkney-szigeteken a szakemberek pontosan az ellenkezőjét találták.

Bronzkori település Orkney-n Forrás: Rick Steves' Europe /Cameron Hewitt

Az is kiderült, hogy a bronzkori „újonnan érkezettek" főként nők voltak, míg az eredeti neolitikus népesség férfi „vonalai" még legalább ezer évig fennmaradtak.

Ez utóbbit a kutatók sehol máshol nem találták. Ezeket a „neolitikus vonalakat" azonban a vaskor után felváltották, és ma eltűnőben vannak.

De vajon miért volt Orkney annyira más? Links of Noltland területét Dr. Graeme Wilson és Hazel Moore, az orkney-i székhelyű EASE Archaeology munkatársai tárták fel, akik azzal érvelnek, hogy a válasz a területen felépített gazdaságok hosszú távú stabilitásában és önellátásában rejlik, legalábbis a genetikai adatok szerint.

A neolitikum csúcsán ezeket a férfiak uralták, ám amikor a neolitikum vége felé Európa-szerte recesszió ütött be, a szigeteken gazdálkodók új és eléggé egyedülálló helyzetbe kerültek ahhoz, hogy átvészeljék a zordabb időket

– mutattak rá a kutatók.

Az Orkney-szigetek talaja ma is igen termékeny

Ráadásul eközben meg tudták őrizni a lakosságukat épp úgy, mint ahogy befogadták az újonnan érkezőket. Ez azt jelenti, hogy Orkney sokkal kevésbé lehetett elszigetelt, mint azt a tudomány régóta feltételezte, és hogy az őslakos férfiak és a délről érkezettek között egyfajta elhúzódó, „tárgyalási időszak" volt, több generáción keresztül.

Ez azt mutatja, hogy az időszámításunk előtti harmadik évezred európai terjeszkedése valószínűleg nem egy monolitikus folyamat volt, hanem összetettebb és helytől függően változatosabb

– magyarázta Dr. George Foody, a Huddersfieldi Egyetem munkatársa, a projekt egyik vezető kutatója.

Orkney adminisztratív központja a fő szigeten található Kirkwall Forrás: Pinterest

A kutatást a Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) hivatalos folyóirata tette közzé.

Az Orkney-szigetek talaja igen termékeny: a területek jelentős részét ma is szántóföldek foglalják el, gazdaságuk messze legfontosabb szektora a mezőgazdaság, de szintén fontos a halászat.

Orkney emellett marhahúst, sajtot, whiskyt, sört, és halat exportál.

A vikingek számos ponton letették jelenlétük nyomait a szigeteken: ilyen például Brough of Birsay település, de a helynevek nagy többsége és a Maes Howe-nál, illetve más helyeken található rúna feliratok is mutatják örökségüket.