A Jupitert filmezte egy csillagász, amikor váratlan dolog jelent meg a felvételen

A légkörbe lépés pillanata
Vágólapra másolva!
Hatalmas villanást rögzített egy brazil amatőr csillagász a Jupiternél. Mint kiderült, egy méretesebb kisbolygó égett el a gázóriás sűrű atmoszférájában – írja a Space.com.
Vágólapra másolva!

A felvételt készítő José Luis Pereira szeptember 13-án filmezte a Jupitert a délkelet-brazíliai São Caetano do Sul környékéről. Habár kezdetben úgy tűnt, az időjárás nem fog kedvezni a megfigyelésnek, végül szerencsésen alakult minden, és a férfinak 25 videót sikerült készítenie az óriásbolygóról.

– mondta Pereira.

A légkörbe lépés pillanata Forrás: José Luis Pereira

A megfigyelés után az amatőr csillagász a felvételeket a DeTeCt programba töltötte be, majd aludni tért. Csak másnap, szeptember 14-én sikerült kétséget kizáróan meggyőződnie arról, hogy amit látott, az nem a műszer hibája volt, hanem egy valódi aszteroidabecsapódást sikerült rögzítenie.

Az eredményeket elküldte a Francia Csillagászati Társaság egyik munkatársának, Marc Delcroixnak is, aki megerősítette a felfedezést.