Jeff Bezos űrhajója is a kozmoszba indul

New Shepard
Jeff Bezos, a Blue Origin alapítója a New Shepard indítóállványa előtt
Vágólapra másolva!
Megkapta az amerikai kormány engedélyét Jeff Bezos űripari vállalata, a Blue Origin, hogy embereket juttasson a világűrbe, köztük magát az amerikai milliárdost is.
Vágólapra másolva!

Egy 82 éves pilótanő is az űrbe készül

Az Amazon alapítója egy hét múlva, július 20-án, az Apollo-11 Holdra szállásának napján indul a világűrbe a New Shepard nevű űrhajóval fivére, egy 82 éves volt pilótanő és egy jótékonysági árverés nyertese társaságában.

Jeff Bezos, a Blue Origin alapítója a New Shepard indítóállványa előtt Forrás: AFP/Ho

Ez lesz a Blue Origin űrhajójának első indulása utasokkal.

Az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) hétfőn adta ki a szükséges engedélyt, amely egész augusztusra érvényes.

Magasabbra emelkedik, mint Branson űrsiklója

Richard Branson angol milliárdos vasárnap a Virgin Galatic fedélzetén járt a világűr peremén. Az Új-Mexikóból hatfős személyzettel indult űrhajó nagyjából 86 kilométeres magasságba ért el, az emberek néhány percig érezték a súlytalanságot, majd az űrhajó siklásban visszatért az űrkikötőbe. Az egész út a felszállástól a landolásig nagyjából egy órán át tartott.

Richard Branson űrrepülőgépe, a Virgin Galactic 85 kilométeres magasságig jutott, "megkarcolva" a világűr határát Forrás: Virgin Galactic

A Blue Origin űrhajója mintegy 100 kilométer magasra repíti legénységét, majd visszatér a Földre.

A New Shepard, amely mintegy háromszor magasabb, mint egy Boeing-747-es repülőgép, hat embert képes szállítani, az űrkapszula a legnagyobb, amelyet valaha a világűrben használtak.

(Forrás: MTI/AP)