Vízigót kori szarkofág bújt meg a római nekropoliszban

szarkofág
Ezt a szarkofágot találták a kutatók az egykori, római villa helyén
Vágólapra másolva!
Szokatlan felfedezést tettek a Murciai Egyetem régészei, akik egy szarkofágot tártak fel Spanyolországban, egy római nekropolisz helyén, Los Villaricosban. A különös leletre egy korábban feltárt római villa romjai között bukkantak, amelyet feltehetően Krisztus után az 5. század környékén hagytak el a lakói.
Vágólapra másolva!

A Los Villaricos környéke a római korban egy mezőgazdasági terület volt, amely az olívaolaj alapanyagának termesztésére és tárolására összpontosított. A későbbi években a villa egyes részeit keresztény misékre használták, míg

a villa központi terasza nekropoliszként funkcionált, amelyet „necropolis ad sanctos" néven emlegettek.

Az ezen a területen végzett ásatások során két méter hosszú szarkofágot tártak fel, amelyet kavargó geometriai mintázat és borostyán levelek vakolata díszített. A tárgy tetejére az úgynevezett „Chi Rho" szimbólumát véstek, amely a krisztogram egyik formája az első két betű egymásra helyezésével.

A Chi és rho a görög ΧΡΙΣΤΟΣ (Christos) szóból áll oly módon, hogy a „rho" függőleges vonása metszi a „chi" középpontját.

Ezt a szarkofágot találták a kutatók az egykori, római villa helyén Forrás: University of Murcia

A HeritageDaily online tudományos portálnak nyilatkozó tudósok úgy vélik, hogy a szarkofág a Krisztus után a 6. századból származik, abból az időszakból, amikor a germán törzsek egyre nagyobb számban jelentek meg az egykori római területeken.

Ők voltak a vizigótok germán csoportja, amelyről úgy vélték, hogy a negyedik század körül elváltak a többi góttól, amikor Daciából (ma Romániában) a Római Birodalomba költöztek. Idővel tovább mentek nyugatabbra, Olaszországba és lefelé, majd Spanyolországba, ahol sokan megtelepedtek, majd kelet felé ismét Galliába, a mai Franciaország területére.

A vizigótok számos római struktúrát teremtettek újra.

A villa helyének egy részét viszont egy kis méretű, keresztény templommal együtt építették fel, valamikor a Krisztus után 5-7. század folyamán.

Rafael González Fernández, a Murciai Egyetem ókortörténeti professzora a felfedezést „látványosnak és váratlannak minősítette, amely megerősíti a nekropolisz kronológiájával kapcsolatos korábbi tanulmányokat".