Szakkara még távolról sem fedte fel minden titkát

Egyiptom, Szakkara, lelet, régészet, múmia
Vágólapra másolva!
Több mint félszáz szarkofágot és egy több mint 2500 éves halotti templomot fedeztek fel a szakkarai nekropoliszban, amely már tavaly is szenzációs felfedezésekkel lepte meg a tudósokat - jelentette be szombaton az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

Az újonnan felfedezett 52 koporsót 12 méter mély sírgödrökben találták a Kairótól délre fekvő ősi temetőben, ahol több mint 100 érintetlen szarkofág és sok istenszobor feltárásával a 2020-as esztendő legjelentősebb régészeti felfedezését tették tavaly. Az újonnan talált szarkofágok az újbirodalom idejéből, az időszámításunk előtt a 16-15. századból származnak.

Számos kincs rejtőzhet még Szakkarában Forrás: YouTube

– közölte Zahi Havasz híres egyiptomi ókorkutató, a feltárást végző egyiptomi régészcsoport vezetője.

Zahi Havasz szerint a felfedezés új információkkal szolgál Szakkara történetéről az újbirodalom idején.

Az egyiptomi hatóságok már a 2020-as év felfedezésének bejelentésekor hangoztatták, hogy Szakkara még távolról sem fedte fel minden titkát.

A régészek egyebek közt egy nagy koporsógyártó műhely felfedezését remélik a közeljövőben.

(MTI/AFP)