Meglepődtek, amikor vidrával találkoztak a Mecsek egyik erdejében

tengeri vidra
Tengeri vidra a kicsinyével. Szinte az egész életüket a vízben töltik
Vágólapra másolva!
A vidra Magyarországon szinte minden olyan vízfelület környékén megfigyelhető, ahol számára megfelelő táplálék (döntően hal), illetve ideális búvó- és szaporodóhely is rendelkezésre áll. E kritériumoknak legjobban a halastavak, halastó-rendszerek felelnek meg, így természetes, hogy ezek jelentik a faj legjelentősebb élőhelyeit. Nem véletlen tehát, hogy a zárt, nagyobb kiterjedésű erdőségekben, mint amilyen a Mecsek is, nagyon ritkán lehet vidrával találkozni – tájékoztatta szerkesztőségünket a Duna-Dráva Nemzeti Park.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban mégis egy vidrával (Lutra lutra) találkoztak a Mecsek erdőségében. A Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) szakemberei szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy míg a vidraállomány egyik harmada télen is territóriumot tart (a kifejlett hímek és nőstények), a második, még fiatal harmad pedig az anyjával marad, addig a harmadik, szintén fiatal, de már önálló zsákmányszerzésre képes része az állománynak kóborol.

A vidrák szeretnek játszani Forrás: Pexels.com

– tájékoztatott Nagy Gábor, a nemzeti park munkatársa. – Nagy valószínűséggel ilyen, kisebb vízfolyásokat követve juthatott el egy fiatal példány a Mecsek egy belső területén található, zárt erdőállomány övezte bányatavához.

Hozzátette: mivel a hegység felhagyott bányatava partjaik nagy részét szinte semmilyen növényzet nem övezi, hiába nyújtanak a betelepített, betelepült, főként nem őshonos halállományukkal (naphal, törpeharcsa, kínai razbóra, ezüstkárász, stb.) megfelelő táplálékbázist a vidrák számára, tartós megtelepedésre nem alkalmasak.

Tengeri vidra a kicsinyével. Szinte az egész életüket a vízben töltik Forrás: YouTube

– mutatott rá a szakember. – A belefeledkező lubickolásával, zsákmányával – valószínűleg egy törpeharcsával folytatott – játszadozásával nagy élményt jelentett a megfigyelése során.

A nemzeti park munkatársai remélik, hogy kis szerencsével, elsősorban minél kevesebb közút keresztezésével bizonyára célba fog érni kóborlása, és

egy ideális élőhelyen, egy vidracsalád tagjaként töltheti majd be a hazai vizek csúcsragadozójának szerepét.

Kiemelték azt is, hogy a vidra hazánkban fokozottan védett, Natura 2000-es jelölő faj, az európai, vadon élő élővilág és természetes élőhelyek védelméről szóló Berni Egyezmény címerállata.