Mint azt az eseményt ismertető közleményben írták, a PTE Transzdiszciplináris Kutatások Intézete által szervezett idei eseménysorozat témakörei az Öregedés művészete (Art of Ageing) köré épülnek, amelyet a szervező Pécsi Tudományegyetem Transzdiszciplináris Kutatások Intézete
nemcsak biológiai folyamatként értelmez, hanem egy általános és univerzális folyamatként is, amely az idő múlását jelzi.
De ki akar örökké élni? – teszik fel a kérdést a konferencián, amelyre bárki regisztrálhat, mert 2020. október 6-10. között online rendezik meg (regisztációs link a cikk végén).
Az öregedés egy természetes biológiai folyamat, a sejtek károsodása, amit bár megállítani nem, maximum az egészségügyi technológia fejlődésével kis mértékben, de lassítani tudunk
– derül ki a szekresztőségünkhöz eljuttatott egyetemi közleményből. – Ugyanakkor az örök élet utáni vágy már évezredek óta kíséri az emberiséget.
Hozzáteszik: van, aki a feltámadásban hisz, van aki a reinkarnációban, és olyanok is vannak, akik egész egyszerűen elfogadják sorsukat.
Tudományos fantasztikus művek dolgozzák fel a halál által meg nem szakított idő múlását, de mennyire lehet valós az örök lét lehetősége?
Különböző tudományterületek, neurobiológia, filozófia, vallás, művészetek szakértői beszélgetnek az örök lét feldolgozási formáiról.
A pécsi fesztivál keretében a tudományok és művészetek színes, szórakoztató, inspiráló összefonódása valósul meg.
A kollaboratív robotok és exoskeletonok interaktív bemutatása című program például megismerteti a tudomány iránt érteklődőkkel Sawyer-t, a Viapan kollaboratív robotját, aki
kezet fog, vagy éppen kávét főz, továbbá emel és rakodik helyettünk, hogy a gerincünk és ízületeink még sokáig szolgálhassanak minket és a kreatív, értékteremtő munkánkat.
Egy másik előadás Az ipar 4.0 hatása a munka jövőjére címet viseli, és arról szól, hogy az elöregedő európai társadalmakban egyre fontosabb, hogy a munkaerő alkotó jellegű munkát végezhessen, és a monoton, nagy erőkifejtést igénylő feladatokat gépek vegyék át.
Az előadás beszámol a kollaboratív robotok bevezetésének szervezési és kommunikációs feladatairól,
a termelésre gyakorolt hatásukról és arról, mennyire egyszerűen programozhatók ezek a kis méretű, hordozható, és ha nem is gondolkodó, de igen okos masinák.
A tudományos konferencia előadásain megismerhetjük az egyetem legújabb kutatási eredményeit, többek között a pszichológiai jóllét és megküzdési képesség, valamint a lelki egészség és rugalmasság megőrzése témákban.
Ahogy arra a Pécsi Tudományegyetem Transzdiszciplináris Kutatások Intézete felhívja a figyelmet,
az idősödés sokféle testi, pszichés és szociális változást hoz, és ezáltal rengeteg kihívás elé állítja az idős embereket.
Ugyanakkor ahogyan a testi működések vonatkozásában, úgy a pszichés funkcionálás kapcsán sem törvényszerű a leromlás és a funkciózavarok, betegségek kialakulása.
Az idősödés inkább egy dinamikus állapotnak tekinthető, amely többféle irányt vehet
– mutatott rá Dr. Csókási Krisztina, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusa. – A „szokásos idősödés" együtt jár ugyan különböző lelki problémákkal és funkciócsökkenéssel, a leromló idősödési folyamat pedig bizonyos időskori pszichés kórképek megjelenésével, ám többféle módszer is rendelkezésre áll ezek megelőzésére vagy hatékony kezelésére.
Hozzáfűzte: talán ennél is fontosabb azonban az, hogy hogyan élhető meg a pozitív idősödés
(vagy úgynevezett „sikeres idősödés") és mennyi mindent tehetünk az időskori lelki egészség és jó életminőség megőrzése érdekében.
A konferencia részletes programjai ide kattintva találhatók.