Mozart hallgatása jót tesz az epilepsziásoknak

epilepszia
Az agyhullámok komputeres ábrája epilepsziás roham idején
Vágólapra másolva!
Mozart zenéjét hallgatva kevesebb rohamot szenvednek el az epilepsziások egy új kutatás szerint.
Vágólapra másolva!

Az epilepszia az egyik legelterjedtebb neurológiai zavar, a világon mintegy 50 millió embert érint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint.

Az Epilepsia Open című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint az új felfedezés döntő jelentőségű lehet a zene egészségre gyakorolt pozitív hatásainak feltárásában.

A szakértők Mozart D-dúr szonáta két zongorára, K 448 című művét használták, valamint annak egy összekevert verzióját. Azt akarták tesztelni, hogy más hatásuk van-e az epilepsziásokra.

Epilepsziás agyhullámok (illusztráció) Forrás: Science Photo Library via AFP/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

"Az elmúlt 15-20 évben sokat megtudtunk arról, hogyan csökkenti a rohamok számát az epilepsziás egyénekben, ha Mozart egyik szerzeményét hallgatják" - fejtette ki Marjan Rafiee, a torontói Krembil Brain Institute munkatársa. De egy kérdés még válaszra szorult, mégpedig az, hogy az egyéneknél hasonló módon csökkenti-e a rohamok gyakoriságát az, ha egy másik zenei ingert, nem pedig Mozart-darabot hallgatnak.

Az egy éven át tartó vizsgálatban tizenhárom páciens vett részt. Három hónap alatt a vizsgálatokkal megállapították a kiindulási alapot, majd a résztvevők egyik fele három hónapon át naponta meghallgatta Mozart szonátáját, majd újabb három hónapig az összekevert verziót.

A csoport másik fele az összekevert verzióval kezdett, majd Mozart művét hallgatta meg naponta.

A páciensek - akiknek gyógyszeradagját nem változtatták a tanulmány alatt -, naplót vezettek rohamaikról.

"Eredményeink szerint a szonáta első tételének naponta történő meghallgatása összeköthető a rohamok gyakoriságának csökkenésével a felnőtt epilepsziásoknál. Ez azt sugallja, hogy a napi Mozart-hallgatás kiegészítő terápiát jelenthet az epilepsziás egyének rohamszámának csökkentésében" - fejtette ki Rafiee.