Milliók követték online a nyári napfordulót a Stonehengenél szombat éjszaka, vasárnap hajnalban.
A nap csalóka lehetett, de több mint 3,6 millió embernek sikerült látnia a naplementét és a napfelkét velünk együtt Stonehenge-ből"
– írta Twitter-üzenetében az English Heritage örökségvédelmi szervezet, a 4500 éves kőkolsszusok gondozója.
A nyári napéjegyenlőség idején a Nap a kör bejáratát jelentő kő mögül kel fel, a napsugarakat pedig éppen a kőegyüttes középpontja felé irányítja.
Hagyományosan több mint egymillióan látogatnak el évente az újkőkorszaki kőkolosszusokhoz a nyári napfordulón - június 21-én vagy környékén.
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő kőegyüttes körüli terület március óta van zárva a látogatók elől, a tervek szerint július 4-én fogják megnyitni a járvány feltartóztatására elrendelt korlátozások enyhítésének részeként.
Néhány drudia azonban eltökélt volt, hogy a helyszínen láthassa a napfelkeltét, ezért a hajnali esőzés ellenére a közeli mezőn gyülekezett.
Nagyon esős volt a reggel, de ez nem rettentett el. A napfelketét nem lehet eltörölni. Az megtörténik, és mi ott voltunk, hogy megünnepeljük
– mondta egyikük a BBC-nek.
(MTI/dpa/AP)