Kanyarós gyerek tüdejét vizsgálták, érdekes felfedezést tettek

kanyaró
A vírus elektronmikroszkópos felvétele
Vágólapra másolva!
A kanyaróvírus az eddig véltnél lényegesen korábban, már időszámításunk előtt 600 évvel kialakulhatott és nem csak a középkorban, mint ahogyan ezt eddig feltételezték. Erre az eredményre jutott egy nemzetközi kutatócsoport, amely munkájáról a Science című tudományos lapban számolt be.
Vágólapra másolva!

A tanulmány szerint a kanyaróvírus olyan időszakban jött létre, amelyet Európában és Ázsiában a népességnövekedés és a nagyvárosok kialakulása jellemzett - közölte pénteken a berlini Robert Koch Intézet.

Ahhoz, hogy ne haljon ki, a kanyaróvírusnak nagy, egymással összeköttetésben álló emberpopulációra volt szüksége. Ennek megfelelő népsűrűség a kutatók szerint valószínűleg az időszámítás előtti 6. század előtt nem létezett, ezért tartják elképzelhetőnek, hogy akkor alakulhatott ki a vírus.

Ahogy az emberre veszélyt jelentő számos más kórokozó, a kanyaróvírus is állatoktól ered,

a feltételezések szerint marhákról az emberekre terjedve keletkezett.

A kanyaróvírus és közeli rokona, a marhapestis ugyanis egy közös elődre vezethető vissza. Hogy a gazdatest mikor és milyen körülmények között cserélődött ki, egyelőre vitatott.

A vírus elektronmikroszkópos felvétele Forrás: Phanie via AFP/CDC-GOLD

A szakértők a kutatás során a berlini Orvostörténeti Múzeum gyűjteményében lévő egyik preparátumot vizsgálták meg, egy 1912-ben kanyaróban elhunyt kétéves kisgyerek formalinban megőrzött tüdejét. Ebből rekonstruálni tudták a kanyaró szinte teljes örökítőanyagát.

Második lépésben összehasonlították az 1912-es genomot rokon vírusok már megismert örökítőanyagával, hogy kiderítsék, mikor jött létre a kanyaró és a marhapestis legutóbbi közös elődje. Az így kapott dátum felel meg a kanyaró kialakulását jelentő legkorábbi időpontnak.

(MTI/APA)