Tartós eredményeket hoz az immunterápia

Ráksejt, T-sejt, rák, daganat, tumor
Ráksejt és T-sejt illusztrációja
Vágólapra másolva!
A daganatos betegségek immunterápiával történő gyógyításával kapcsolatos 19 klinikai kísérlet elemzésekor kiderült, hogy az újfajta kezelés átlagosan a betegek 25 százalékánál jár tartós eredménnyel - közölte pénteken a párizsi székhelyű, rákkutatással és gyógyítással foglalkozó Curie Intézet.
Vágólapra másolva!

A szervezet immunválaszának beindítására irányuló immunterápiás gyógyszerek forradalmat idéztek elő a daganatos betegségek gyógyításában, de csak a páciensek kisebb részénél hatékonyak és a különböző ráktípusok esetében különböző a hatásuk.

- fejtették ki a Curie Intézet és más francia rákkutatóközpontok tudósai a JCO Precision Oncology című szakfolyóiratban közölt cikkükben.

A kutatók meghatározása szerint a kezelésre adott tartós válasz azon pácienseknek a daganatmentes túlélési időszaka, amely a háromszorosa az összes beteg átlagos daganatmentes túlélési időszakának.
A különböző daganatos betegségektől szenvedő 11 ezer 640 betegen elvégzett 19 nemzetközi kutatás elemzésekor megállapították, hogy az immunterápiával kezelt betegek 25 százalékánál volt tartós válasz, míg a másfajta kezelésekben - kemoterápiában, célzott kezelésben - részesülő betegeknél ez arány csak 11 százalék volt.

A kutatások azt is kimutatták, hogy minél előbb kezdik az immunterápiát, a tartós válasz lehetősége annál nagyobb, így az immunterápiát javasolják a daganatos megbetegedések korai szakaszaiban

- jegyezte meg a Curie Intézet.

Ezek az eredmények a jövőben referenciául szolgálhatnak a tudományos közösség számára, hogy összehasonlíthassák a fejlesztés alatt lévő terápiás stratégiák hatékonyságát - hangsúlyozta Christophe Le Tourneau professzor, az intézet kutatója.

Számos klinikai kísérlet van folyamatban - csak a Curie Intézetnél 30 - az immunterápiás kezelésekről.

(MTI/AFP)