Ez a szívet védő jó éjszakai alvás titka

alvászavar
Az agy rendkívül érzékeny biológiai órájának megzavarása többek között alvászavarral jár együtt, ami például hatással lehet az emlőrák kialakulására
Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók közelebb kerültek annak a rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miként védi a szívet egy jó éjszakai alvás.
Vágólapra másolva!

Egérkísérleteikben felfedeztek egy eddig ismeretlen mechanizmust az agy, a csontvelő és az erek között, amely véd az érelmeszesedés, az artériák megkeményedésének kialakulásától, de csak akkor, ha az alvás teljes és mély.

A Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók kiemelték, hogy ennek az útnak a felfedezése rávilágít az elégséges mennyiségű, minőségi alvás fontosságára az szív-és érrendszer egészségének fenntartása érdekében, valamint új célokat jelölhet ki a szívbetegségek elleni harcban. A szív- és érrendszeri betegségek vezető halálozási ok a nők és a férfiak körében az Egyesült Államokban.

- magyarázta Filip Swirski, a tanulmány vezető szerzője, a Harvard Egyetem ofvostudományi karának adjunktusa.

- tette hozzá a kutató.

Forrás: AFP

Közelmúltbeli kutatások összefüggést találtak az alváshiány és bizonyos alvászavarok, mint az alvási apnoe, valamint az elhívás, a diabétesz, a rák és a szívbetegségek megnövekedett kockázata között. De a kutatók még keveset tudnak arról a sejt-és molekuláris mechanizmusról, amely magyarázattal szolgálhat az alvás és szív-és érrendszeri egészség közötti kapcsolatra.

A rossz és kevés alvás jelentős közegészségügyi probléma, amely több millió embert érint minden korosztályban. Tanulmányok mutatták ki, hogy a minőségi alvás megfelelő időben létfontosságú az egészség számára, de az Egyesült Államokban például az felnőttek kevesebb mint fele alszik hét-nyolc órát naponta.

(MTI)