Vészesen fogy Grönland jege

Grönland
Grönlandi táj nyáron
Vágólapra másolva!
Gyorsabban olvad Grönland jege, mint azt eddig vélték: egy új tanulmány szerint 2003 óta megnégyszereződött a jégveszteség mértéke.
Vágólapra másolva!

A PNAS című tudományos folyóiratban megjelent kutatás szerint Grönland délnyugati részén keletkezett a 2003 és 2013 közötti legnagyobb összefüggő jégveszteség. Ez egy olyan térség, amelyet korábban nem tekintettek a tengerszint növekedését jelentősen befolyásoló tényezőnek, főként mert nincsenek ott nagy gleccserek.

- mondta Michael Bevis, az Ohiói Egyetem geodinamikai szakértője, a kutatás vezetője.

A felszíni jégtömegek olvadása, amely a kutatás készítői szerint a globális felmelegedés következménye, "a tengerszint emelkedésének fő jövőbeli mozgatórugójává válik".

- mondta Bevis.

Grönland, Tiniteqilaaq Forrás: AFP/Hemis/Roy Philippe

A Nature című tudományos lapban decemberben megjelent tanulmány szerint a helyenként több mint 1,6 kilométer vastag grönlandi jégtakaró olvadása már most 33 százalékkal nagyobb mértékű, mint amekkora az egész 20. században volt. A jégtakaró elég jeget tartalmaz ahhoz, hogy elolvadása esetén hét méterrel megnövelje a globális tengerszintet.

(MTI/dpa)