Fagyos orosz hómezőkre terítette ki sötét szárnyait a végzet

Don-kanyar
A 2. magyar hadsereg katonái megpróbálták a lehetetlent, a szovjet túlerő feltartóztatását
Vágólapra másolva!
1943. január 12-én kora délelőtt az urivi hídfőből indított szovjet offenzívával vette kezdetét az a véres és a 2. magyar hadsereg pusztulásával végződött ütközet, amely a Don-kanyari tragédiaként él a magyar történelmi emlékezetben. A magyar történelemben a 2. magyar hadsereg katasztrófája számít a legsúlyosabb katonai vereségnek, amelynek áldozati száma jelentősen meghaladja az 1526-os,  ugyancsak tragikusan végződött mohácsi csata emberveszteségeit.
Vágólapra másolva!

Halálos tavasz köszöntött Magyarországra

A magyar királyi kormány, személy szerint Bárdossy László miniszterelnök 1941. június 27-én a máig nem teljesen tisztázott hátterű előző napi kassai incidens után jelentette be - Horthy Miklós kormányzó előzetes beleegyezésével - Magyarország és a Szovjetunió között "beállt" hadiállapotot.

Bárdossy László (a kép jobb szélén) Teleki Pál gróf társaságában. Bárdossy miniszterelnökként a német orientációt képviselte Forrás: Bundesarchiv

Ennek az elsietett és átgondolatlan döntésnek az lett a következménye, hogy a német haderő 1941. decemberi, Moszkva előtt bekövetkezett veresége után a birodalmi kormány

az ország akkori lehetőségeit messze meghaladó, fokozott magyar katonai részvételt követelt a keleti fronton.

1941. december elején a Középső Hadseregcsoport elakadt Moszkva előtt, és a Vörös Hadsereg itt kibontakoztatott nagy erejű ellentámadása jelentősen visszanyomta a német alakulatokat, súlyos veszteségeket okozva a Wehrmachtnak Forrás: WW2

Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter 1942. január 6-án megkezdett budapesti látogatásán a teljes magyar haderő keleti frontra vezénylését követelte a kormánytól.

Von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter a Hősök terén koszorúz 1942. januári budapesti látogatása idején. A kép jobb szélén Sztójay Döme berlini magyar nagykövet, későbbi miniszterelnök látható Forrás: Origo

A katonai szakértői tárgyalások Ribbentrop látogatása után 1942. január 20-án, Wilhelm Keitel vezértábornagy, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) főnökének Budapestre érkezésével vették kezdetüket.

Keitel vezértábornagy, az OKW főnöke, az 1942. januári budapesti látogatásán Forrás: Origo

Keitel felkészülten jött Budapestre; magyarországi tárgyalásaihoz személyesen Joachim von Ribbentroptól kapott taktikai instrukciókat.

Keitel Ribbentrophoz hasonló arrogáns stílusban tárgyalt

a Bárdossy-kormány, illetve a Honvéd Vezérkar képviselőivel, 25 hadosztály keleti frontra vezénylését követelve.

Keitel, az OKW főnöke 25 hadosztály keleti frontra vezénylését követelte Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Szombathelyi Ferenc vezérezredes, aki az ájult németbarátsága miatt menesztett Werth Henrik utódjaként ekkor már a vezérkar főnökeként vett részt a tárgyalásokon,

a nyakát behúzó politikai vezetéstől eltérően erélyesen szembeszállt Keitel szemérmetlen követelőzésével.

Vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Forrás: Origo

Végül, a német követelések egy részét leszerelve született meg a 2. magyar hadsereg felállításáról, és a keleti frontra vezényléséről szóló döntés, a fokozott magyar háborús részvétel jegyében.

A 2. magyar hadsereg alakulatai 1942 áprilisától kezdték meg a kivonulást a keleti frontra Forrás: Origo

Téves az az elmúlt évtizedekben kialakított és máig élő vélekedés, hogy az ország akkori vezetése ágyútölteléknek szánta, és szándékosan rossz felszereléssel küldte ki a keleti frontra a 2. magyar hadsereg katonáit.

Horthy kormányzó hozzájárult a 2. magyar hadsereg felállításhoz, és keleti frontra küldéséhez Forrás: Magyar Fotóarchívum

Éppen ellenkezőleg, az ország akkori lehetőségeihez képest igyekeztek a lehető legjobban felszerelni a keleti hadműveletre kiválasztott magasabb egységeket.

Ansaldo könnyű lövészpáncélos. A 2. magyar hadsereget megpróbálták a legjobban felszerelni Forrás: Origo

Más kérdés, hogy a magyar királyi honvédhaderő felszereltsége a későn megkezdett, és be sem fejezett haderőfejlesztés miatt

meg sem közelítette a Wehrmacht, illetve a Vörös Hadsereg felszereltségének haditechnikai színvonalát.

40M Turán közepes harckocsi. A 2. magyar hadsereg páncélosai egyértelmű hátrányban voltak a szovjet T-34-esekkel szemben Forrás: Wikimedia Commons

A 2. magyar hadsereg a szombathelyi IV., a pécsi III., és a miskolci VII. hadtestből, továbbá a hadsereghez rendelet 1. magyar páncéloshadosztály, valamint az 1. repülőcsoport magasabb egységeiből állt,

vitéz Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt.

Német Stug-III rohamlöveg a keleti fronton Forrás: Bundesarchiv

A 2. magyar hadsereg alakulatai 1942. április 17. és június 27. között vonultak ki a keleti frontra.

Komor jövőről suttogott a csendes Don

A 2. magyar hadsereg a báró Maximilian von Weichs vezérezredes parancsnoksága alatt álló B hadseregcsoport alárendeltségében számos véres katlancsata után,

1942. augusztus 25-ére fejezte be felvonulását a Donhoz.

A 2. magyar hadseregnek nagyon gyenge volt a gépesítettsége Forrás: Origo

A német parancsnokság a sztálingrádi front szárnybiztosítására helyezte el a 2. magyar hadsereget a Don folyása mentén, közel 200 kilométer hosszú védelmi vonalon.

Adolf Hitler nem sokra becsülte a szövetséges haderőt, a magyarokat pedig különösen nem kedvelte Forrás: Bundesarchiv

Adolf Hitler biztos volt abban, hogy a nagy nyári offenzíva végső csapást mér a Vörös Hadseregre,

és a zömében gyenge szövetséges csapatok által védett Don mentén a szovjeteknek esélyük sem lesz hadászati kezdeményezésre.

Hitler magabiztosan azt hitte, hogy Sztálingrádot hetek alatt elfoglalja a 6. német hadsereg Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A német véderő főparancsnoksága, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht)

a német tartalékokat a szeptember végétől Sztálingrád térségében kibontakozó hadműveletekhez tartogatta,

és ezért rendre figyelmen kívül hagyta Jány vezérezredes több mint indokolt kéréseit.

A németek valamennyi tartalékukat a Sztálingrádban kibontakozó súlyos harcokra vonták vissza Forrás: Ria/Novosti

Mivel a magyar hadtestek magasabb egységei úgynevezett könnyű hadosztályokból álltak, ekkora kiterjedésű folyamszakasz védelmére eleve nem voltak alkalmasak.

Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka Forrás: Origo

(A hadosztály a hagyományos hadrendben három teljes értékű összfegyvernemi ezredből, és további ezred, illetve önálló zászlóalj szintű hadosztály-közvetlen egységekből áll, ezzel szemben a könnyű hadosztály lényegében csak dandárszintű magasabb egység, amelyben nem három, hanem kettő összfegyvernemi ezred van.)

Báró Maximilian von Weichs vezérezredes (a képen középen), a német B Hadseregcsoport parancsnoka, Jány közvetlen elöljárója Forrás: Bundesarchiv

Jány Gusztáv hadseregparancsnok rögtön átlátta a rendkívül széthúzott arcvonal veszélyeit,

hiszen nem maradt erő a mélységi védelmi lépcső kiépítésére; a magyar arcvonal gyakorlatilag papírvékonyságú volt.

Ráadásul, az 1942-es nyári előrenyomulás során a magyar hadsereget komoly veszteségek érték, az utánpótlás és a feltöltés pedig késlekedett.

A keleti front déli szakasza a sztálingrádi csata, illetve az urivi áttörés idején Forrás: Wikimedia Commons

Ezért Jány többször is erélyesen követelte a német parancsnokságtól az arcvonal lerövidítését,

illetve megfelelő tartalékok rendelkezésre bocsátását,

minden eredmény nélkül. Így köszöntött rá a 2. magyar hadseregre 1943 vészjóslóan komor új éve.

Elszabadul a pokol a fagyos orosz pusztaságban

1943 januárjának első napjaiban baljóslatú csend ülte meg a behavazott Don partvidékét. Sztálingrád térségében a bekerített és súlyos veszteségeket szenvedett 6. német hadsereg élet-halál harcát vívta a túlerőben lévő Vörös Hadsereggel.

A szovjetek miközben Sztálingrádot védték, megerősítették a voronyezsi körzetbe vezényelt erőiket is, egy általános ellentámadáshoz Forrás: Origo

Sztálingrád poklából azonban a magyar vonalakon egyelőre még semmit sem lehetett érezni. Így virradt fel 1943. január 12-nek hóba süppedt reggele. Kora délelőtt a vészjósló csendet vad ágyúzás, és a -30 fokos ködös hidegben harckocsik lánctalpainak csörgése verte fel.

A 2. magyar hadsereg által zsákmányolt T-28-as közepes harckocsi, mögötte egy Fiat 618-as rádiós gépkocsi a keleti fronton Forrás: Fortepan

Az urivi hídfőből támadásba lendült a Moszkalenko tábornok parancsnoksága alatt álló, jelentős technikai és létszámfölényben lévő 40. szovjet hadsereg. A szovjet felderítés jól működött; a támadás súlypontja az éppen váltásban lévő III. hadtest vonalát érintette.

Az urivi hídfőből indított szovjet támadás a jelentős létszámfölény és az erős páncéloscsoportok miatt már január 12-én áttörte a vékony magyar arcvonalat Forrás: WW2

Az elsöprő erejű szovjet rohamot a 7. könnyű hadosztály 4. ezrede próbálta felfogni, de rövid időn belül a túlerő nyomása alatt átszakadt a front. Jány a hadsereg parancsnokságáról azonnal felhívta von Weichs vezérezredest, és a tartalék, a német Cramer hadtest bevetését követelte a szovjet áttörés elreteszelésére.

Maximillian von Weichs vezérezredes (középen, Gerd von Rundstedt tábornagy társaságában) Jány könyörgése ellenére, a Führer parancsára hivatkozva megtagadta a Cramer-hadtest bevetését Forrás: Bundesarchiv

A német parancsnokság helyi próbálkozásnak minősítve a szovjet áttörést megtagadta a tartalék bevetését,

egyedül csak a 700. páncélos csoportot vezényelte Uriv térségébe, mindössze 27 harckocsival és 9 rohamlöveggel.

A német páncélosok elakadtak a nagy hóban Forrás: Bundesarchiv

Azonban még ez a csekély erősítés sem érkezett be; a 700. páncélos csoport járművei elakadtak a nagy hóban. A magyar arcvonal beszakadt, és az alakulatok az ellenfél nyomása alatt megkezdték a visszavonulást.

Kiteljesedik a dráma a jeges sztyeppén

Január 13-án a szovjetek újabb pihent, jól felszerelt egységeket vetettek be az áttörés kiszélesítésére, és 10 kilométeres szélességben áttörték a III. hadtest arcvonalát.

A visszavonuló honvédek előre kiépített mélységi lépcső hiányában nem tudtak új arcvonalat kialakítani,

ezért visszavonulásba, majd a szovjet T-34-esek rohamától megrémülve helyenként menekülésbe kezdtek.

A 2. magyar hadsereg katonái megpróbálták a lehetetlent, a szovjet túlerő feltartóztatását Forrás: Origo

A résen átrobogó jelentős túlerőben lévő szovjet erők északra kanyarodtak, és megkezdték a III. hadtest bekerítését.

Másnap a scsucsjei hídfőből is rohamra indult a szovjet haderő, egyidejűleg megtámadták és szétszórták a 8. olasz hadsereg védelemben lévő egységeit is.

Kirill Moskalenko tábornok páncélosai szabályosan elsöpörték a magyar-olasz arcvonalat Forrás: Archetron

A Vörös Hadsereg áttört alakulatai a magyar hadsereg hátába kerültek.

A 2. magyar hadsereg támogatására kirendelt 700. páncélos csoportot szétverték, csak 3 harckocsi és ugyanannyi rohamlöveg tudott visszavonulni. Von Weichs vezérezredes látva a fenyegető katasztrófát, engedélyt kért az OKW-tól (Oberkommando der Wehrmacht) a Cramer-hadtest bevetésére.

Hitler megtagadta a német tartalékok bevetését Forrás: Progetto900

Berlin azonban Hitler parancsára hivatkozva megtagadta a több mint indokolt kérést,

egyben továbbította a Führer direktíváját; a 2. magyar hadseregnek az utolsó emberig ki kell tartania állásaiban.

Jány a "Führer befell" hallatán összeomlott, és megpróbálta szó szerint tartani magát Hitler parancsához, annak ellenére, hogy Von Witzleben vezérőrnagy azt tanácsolta neki; ne törődjön Berlin ostoba utasításával, hanem cselekedjen a helyzetnek megfelelően, saját belátása szerint.

Bajtársaik elsősegélyben részesítik a Don menti harcok alatt megsérült magyar katonákat a keleti fronton. A 2. magyar hadseregnek semmi esélye sem volt a január 12-én elindított szovjet offenzívával szemben Forrás: MTI Fotó/Hadtörténeti Intézet

Január 15-re a 2. magyar hadsereg arcvonala teljesen szétszakadt,

a III. hadtestet és számos más egységet a szovjetek bekerítették. A helyzet kialakulásáért komoly felelősség terhelte a hadseregparancsnokot, Jány vezérezredest.

Von Witzleben azt tanácsolta Jánynak, hogy ne törődjön Hitler ostoba parancsával, hanem cselekedjen a helyzetnek megfelelően Forrás: AFP

A 19. és 23. könnyű hadosztályok körzetében kitört a pánik, az arcvonal órák alatt felbomlott a túlerő rettenetes nyomása alatt,

és a katonák rendezetlen tömegben vonultak vissza az üvöltő fagyos szélben, a fagyba dermedt pusztaságban.

Minősíthetetlen jelenetek játszódtak le az üvöltő hóviharban

Január 17-re a teljes 2. hadsereg felbomlott.

Ekkor már hiába vetették be a Cramer-hadtestet, a német csoportosítás is megsemmisült a szovjetek pörölycsapásai alatt.

A III. hadtest maradványait a német II. hadtest alárendeltségébe helyezték megparancsolva, hogy fedezzék az elvonuló német alakulatokat.

A 2. magyar hadsereg katonái a mínusz 30 fokos hidegben és hóviharban, az ellenséges erők nyomása alatt vonultak vissza gyalogosan a fagyos orosz pusztaságban Forrás: Origo

A magyar csapatok sem utánpótlást, sem pedig felszerelést nem kaptak a németektől.
Minősíthetetlen jelenetek játszódtak le a behavazott fagyos orosz sztyeppén, a németek megtiltották az utak használatát, amelyeken egységeik vonultak vissza,

sőt még azt is, hogy a magyar bakák éjszaka a kíméletlen, közel -40 fokos fagy elől a házakba húzódjanak, amelyeket ők foglaltak el.

A keleti front poklában szinte teljesen megsemmisült a 2. magyar hadsereg Forrás: Wikimedia Commons

A nyári ruházatban visszavonuló honvédek tömegesen fagytak halálra a rettenetes téli időben.

Rettenetes körülmények között zajlott a visszavonulás Forrás: Origo

Stomm Marcell altábornagy, a III. hadtest parancsnoka a hadtörténetben szokatlan parancsot adott ki; feloszlatta hadtestét azzal, hogy mindenki mentse az életét, ahogyan tudja.

A hadtestét feloszlató Stomm Marcell altábornagy Forrás: Wikimedia Commons

Jány végleg elvesztve uralmát idegein, január 24-én kiadta hírhedt hadparancsát,

amelyben a legsúlyosabb retorziókat helyezte kilátásba a visszavonuló egységekkel és halálra fagyott honvédekkel szemben.

Ez volt a magyar hadtörténelem legsúlyosabb veresége Forrás: Origo

(Az igazságtalan parancsot 1943. április 4-én Horthy utasítására visszavonta.) A 2. magyar hadsereg túlélői egészen február végéig folytatták a visszavonulást, többségük sohasem érte el a biztonságos vonalakat.

Ez lett a magyar hadtörténelem leggyászosabb lapja

A 2. magyar hadsereg 207 500 fővel vonult ki a keleti frontra. 1943. március 3-án az összeírások szerint, a hadsereg létszáma 2913 tiszti, és 61 116 legénységi létszámból állt.

Soha ekkora veszteség nem ért még magyar hadsereget Forrás: Facebook

Ez volt a magyar történelem legnagyobb katonai veresége,

emberben és haditechnikában ekkora veszteség még sohasem ért magyar csapatokat. Csak egy jellemző adat: a 2. magyar hadsereg tüzérségi felszereléséből mindössze 6 löveg maradt meg.

Forrás: Wikimedia Commons

A túlélőket 1943 áprilisában hazaszállították, és a 2. hadsereg törzse hivatalosan április 30-ával oszlott fel. Hetvenhat éve máig nehezen feldolgozható trauma érte az országot.