Belenéztek egy ősbálna gyomrába, nem hitték el, amit ott láttak

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Basilosaurus isis koponyája
Vágólapra másolva!
A mai bálnákat szelíd óriásokként ismerjük, nem volt ez azonban mindig így. Léteztek még az ember előtt olyan ősbálnák, amik vérszomjas ragadozók voltak, és nemegyszer majdnem hozzájuk hasonló méretű fenevadat ejtettek el.
Vágólapra másolva!

A 35 millió éve, a késői eocén időszakban élt, 15 méter hosszú nagyragadozót (Basilosaurus isis) még 2010-ben találták meg több cápa, hal és kisebb fiatal ősbálna (Dorudon atrox) fosszíliájának társaságában.

Korábban azt hitték, a többi állat maradványát csak a véletlen vetette a B. isis közelébe, de mint kiderült, nem ez a helyzet,

valamennyien az ősbálna prédái voltak.

Basilosaurus isis koponyája Forrás: Wikimedia Commons

Úgy vadászott, mint ma a gyilkos bálnák

A B. isis méretei mindenképpen impozánsak, a nagyobb példányok testhossza a 18 métert is elérhette. Összehasonlításképpen a ma élő legnagyobb gyilkos bálnák hossza 7 méter, a hosszúszárnyú bálnáké 16 méter körül van.

A most leírt leletet a Kairótól délnyugatra fekvő Wadi Al-Hitan területén találták meg, az ásatási helyszín a világörökség részét képezi. A ma csontszáraz térség helyén egykor sekély tenger volt, tele különböző tengeri élőlényekkel, éppen ezért gyakori, hogy különféle csontokra bukkannak itt a szakemberek.

Sokáig kérdéses volt, hogy a B. isis ragadozó vagy dögevő életmódot folytatott-e, a kutatók szerint a kisebb termetű D. atrox koponyacsontján talált harapásnyomok egyértelműen az előbbire utalnak, nagy valószínűséggel ugyanúgy vadászhattak, ahogyan ma az orkák teszik.

Az eredményeket a PLOS One legújabb számában ismertették.

Forrás: Science Alert