Elveszett, ősi város rejtőzött a kambodzsai dzsungel mélyén

Mahendraparvata
Egy újonnan dokumentált templom Mahendraparvata területén
Vágólapra másolva!
A kutatók felfedezték a középkori nagy hatalmú királyság, a Khmer Birodalom ősi városát, amely évszázadok óta ott rejtőzött a modern Kambodzsa buja dzsungelében. A „Kambodzsa elveszett városának" nevezett Mahendraparvata egykor a birodalom korai fővárosa és Délkelet-Ázsia hindu buddhista rezsimje volt, amely a 9. századtól és 15. századig virágzott.
Vágólapra másolva!

Kiterjedt városi hálózatot térképzetek fel

A régészek és történészek már évtizedek óta tudtak Mahendraparvata létezéséről, ám ennek a városnak a fennmaradt régészeti bizonyítékai eddig kevésnek bizonyultak. A Khmer Birodalom egyik leginkább elfeledett öröksége sokáig a khmerek fővárosa volt,

a birodalom gazdagságának és hatalmának és változó vallásának jegyeit viselve.

Az Antiquity tudományos folyóiratban most publikált cikk egy ambiciózus, évekig tartó kutatás eredményeit foglalta össze, amelyben egy nemzetközi csapat lézeralapú távérzékeléssel, a LIDAR technológia segítségével azonosították a város pontos helyét.

LIDAR technológiával térképezték fel a területet Forrás: Archaeology Development Foundation

Mindezt földi felméréssel egészítették ki, amivel egy kiterjedt városi hálózatot térképeztek fel, amely szerintük a 9. századból származik, és amely Angkor városának északkeleti részén, a Phnom Kulen fennsíkon található.

– magyarázta Jean-Baptiste Chevance, a tanulmány első szerzője, az angliai Archaeology and Development Foundation kutatója. – Szinte teljes egészében hiányzik a régészeti térképekről, kivéve néhány pontot, amelyek néhány téglából épült templom maradványát jelölik.

Kifinomult városi tervre bukkantak

A kutatásokat a régészek még 2012-ben kezdték el és a következő öt évben a Lidar technológia segítségével felderítették a teljes régiót, majd kiterjedt térképet készítettek azokról az újonnan felfedezett régészeti jellemzőkről, amelyeket már korábban a földön is észrevettek.

Egy újonnan dokumentált templom Mahendraparvata területén Forrás: Archaeology Development Foundation

– mondta Chevance a Newsweeknek. – Ugyanakkor a sűrű erdő óriási akadályt jelentett a kutatásunk előtt, amely gyakran el takarta a számunkra érdekes részeket.

A légi felmérésnek köszönhetően a kutatók azonban le tudtak ásni a Mahendraparvatát elrejtő növényzet és szennyeződés rétegei alá, feltárva egy komplex városi hálózatot, amely lineáris tengelyek rácsszerű mintázatában épült, összesen 50 négyzetkilométeren át.

Mahendraparvata felülnézetből Forrás: Archaeology Development Foundation

– tette hozzá a kutató. – A gátak, a víztározók és a templomok és még a királyi palota is zárt falak között kapott helyet.

Az elveszett város azonban a jól fejlett, kifinomult tervezése ellenére nem tudott sokáig fennmaradni, ám a hely kulturális és vallási jelentősége a mai napig megmaradt.

A korszakból csak kőbe vésett írásos feljegyzések maradtak fenn.

A birodalmat a 14. századtól egyre erősödő támadások érték az Ajutthaja Királyságtól, majd 1431-ben elesett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!