Soha nem hallott, meglepő tények derültek ki a bostoni teadélutánról
Tömeg fogadta a hajókat a bostoni kikötőben
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A legtöbb amerikai arról van meggyőződve, hogy az első, nem hivatalos „függetlenségi nyilatkozat" Bostonban történt a 18. század második felében, amikor az adókat ellenző polgárok elfoglalták a város kikötőjében horgonyzó Dartmouth, Eleanor és Beaver hajókat, majd a fedélzetről a tengerbe szórták a hajókon tárolt teaszállítmányt. A legtöbb történelmi eseményhez hasonlóan, a bostoni teadélután története is jóval bonyolultabb, mint amit általában tudni vélünk róla. Néhány kevésbé ismert meglepő tény, amely azon a bizonyos napon, 1773. december 16-án történt az amerikai városban.
„Amint a hajó fedélzetére jutottunk, az osztagom parancsnoka kinevezett fedélzetmesternek, majd utasított, hogy menjek a kapitányhoz, szerezzem meg a csapóajtók kulcsait, és hozzak egy tucat gyertyát. [...] Azután parancsnokunk arra utasított minket, hogy [...] pakoljuk ki az összes ládát, és dobjuk őket a tengerbe. Mi azonnal végrehajtottuk parancsait, először azonban felvágtuk és széthasogattuk a ládákat tomahawkjainkkal, hogy a víz minél nagyobb kárt tehessen a bennük rejlő teában."
(Részlet George Hewes szemtanú visszaemlékezéseiből)
A vámok miatt egyre több ember vetemedett csempészetre
A bostoni teadélután az amerikai történelem egyik legmeghatározóbb eseménye, hiszen több forrás szerint is ez tekinthető a függetlenségi háború közvetlen előzményének. A 18. században az amerikai angol gyarmatokon kilencszeresére nőtt a telepesek száma,
amiben London remek pénzszerzési lehetőséget látott.
A gyarmati lakosokat plusz vámokkal és adókkal sújtották, amelyek közül két vámrendelkezést, az úgynevezett 1765-ös bélyegtörvényt valamint az 1767-es teákra kivetett adót különösen sérelmesnek találták.
A megemelkedett közterhek miatt Bostonban hamar elszabadultak az indulatok: már 1770-ben sem tudták visszatartani a feldühödött tömeget. A kirendelt brit rendfenntartó erő végül sortüzet lőtt a tömegre
Az incidens után a parlament enyhítette az adókat, de továbbra is fenntartotta azokat.
A magas vámok miatt egyre többen vetemedtek csempészetre, miközben az angol kormány támogatását és a teával való kereskedés monopóliumát élvező Brit Kelet-Indiai Társaság nyerészkedett elsősorban a kivetett adókból.
1721-ben ugyanis egy törvény arra kötelezte a gyarmatokat, hogy Nagy-Britanniától, az adókkal sújtott teát vegyék meg, az ugyanolyan jó minőségű holland áru helyett. Ez indította el azt a lavinát, amely 1773. december 16-án, estefelé történt a bostoni kikötőben.
A dokkoknál várakozó több ezer emberből néhányan felsurrantak az ott horgonyzó három hajó fedélzetére, ahonnan kiabálva a tengerbe dobták a teával feltöltött ládákat. Megközelítőleg 350 láda landolt a vízben, óriási kárt okozva ezzel az angoloknak. De ez csak a történet egyik oldala.
A gyarmati lakosok nem tiltakoztak a teáért kivetett magasabb adó miatt
A bostoni teadélutánnal kapcsolatos legújabb kutatások szerint talán az a legmeglepőbb, hogy a tüntetések valójában nem a kivetett adó ellen irányultak. Noha a közterhek kiváltották a gyarmati lakosok haragját, a tea ára egyetlen centtel sem emelkedett.
A bostoni Szabadság Fiai (Sons of Liberty: egy olyan érdekszervezet, amely átívelt az újvilági kolóniák határain) tudomásul vették, amikor a londoni kormány 1773-ban elfogadta a teatörvényt (Tea Act).
Ez tette lehetővé a Brit Kelet-Indiai Társaság számára, hogy a szokásos gyarmati adó megfizetése nélkül, a kereskedők és csempészek árai alatt adhassa el az árut.
A teabehozatalt azonban a kormány már az 1767-es bevételi törvény elfogadása óta éppen úgy adóztatta, mint például a papírt, a festéket vagy az olajat. Az egyetlen különbség, hogy a teát kivéve az összes behozatali adót felfüggesztették 1770-ben.
Az 1773-as évi teatörvény másként volt probléma, mert alapvetően a Brit Kelet-Indiai Társaságnak nyújtott segítség volt a célja, amely rengeteg pénz vesztett az el nem adott tea miatt
– magyarázta Benjamin Carp, a Brooklyn Főiskola történelemprofesszora, a Patriots Defiance: The Boston Tea Party and the Making of America című könyv szerzője. – A teatörvény lehetővé tette a Kelet-Indiai Társaság számára, hogy 544 000 font régi teát tudjon kiszállítani, jutalék nélkül.
Hozzátette: bár az olcsóbb tea jól hangzik, ám akkoriban többen (a Szabadság Fiai közül is sokan) foglalkoztak teakereskedelemmel vagy csempészettel.
A megtámadott hajók amerikaiak voltak, és a tea sem volt a királyé
A bostoni teadélutánról elterjedt történelmi beszámolókban a dühös telepesek György király ellen lázadtak azzal, hogy indián jelmezben fellopakodtak a brit hajókra, és az értékes királyi szállítmányt a tengerbe öntötték. Ám ez a történet két okból sem állja meg a helyét.
A kikötőben horgonyzó három hajót, a Dartmoutht, a Beavert és az Eleanort az amerikaiak építették, és mindhárom az ő tulajdonukban volt. Ezek közül kettőt elsősorban bálnavadászhajóként használtak.
Másrészt a felháborodott lázadók által a tengerbe öntött tea egyáltalán nem a királyé volt, hanem a Brit Kelet-Indiai Társaság magántulajdonában állt. A 340 láda elpusztított tea értéke mai pénzben megközelítőleg 564 millió forint (2 millió dollár) lenne.
Ráadásul a bostoni teadélután kapcsán mind a mai napig félreértésekre adnak okot az elnevezések. A Kelet-Indiai Társaság ugyanis
számos árucikket exportált a 18. században Indiából, beleértve a fűszereket és a gyapotot, de a teát Kínából szerezték be.
A teaszállítmány egyenesen a kínai Kantonból érkezett Londonba, majd onnan Bostonba és más, amerikai gyarmati területekre. A társaság egészen az 1830-as évekig nem telepített teaültetvényeket Indiában.
Mégsem a bostoni teadélután a függetlenségi háború előszobája?
Benjamin Carp szerint erős túlzás az az állítás, miszerint a bostoni teadélután tekinthető a függetlenségi háború egyik közvetlen előzményének.
A professzor könyvében ugyanis részletesen leírja, hogy a brit uralkodó számos ellenfele, köztük George Washington is elítélte a törvénytelen cselekedeteket és az erőszakot, különösen a magántulajdon ellen.
Miközben a teadélután nem mozgósított nagy tömeget és nem robbantott ki átfogó lázadást, ennek ellenére a brit parlament 1774-es döntése elfogadhatónak minősítette a „tűrhetetlen vagy kényszerítő cselekedeteket", miközben
egy sor büntető intézkedést vezetett be, amellyel meg akarták mutatni a lázadó gyarmati lakosoknak, hogy „ki a főnök".
Ezek közül többnek pont Bostonban igyekeztek érvényt szerezni, beleértve a kikötő lezárását, a megválasztott vezetők helyettesítését a korona által kinevezett tisztviselőkkel, valamint a brit rendfenntartók helyi magánlakásokban történt elhelyezését.
A kifogásokat nem tűrő adórendszer már önmagában veszélyes precedensnek bizonyult, ám azokat a jogokat is csorbította, amelyeket az állam korábban élvezett
– magyarázta Carp professzor. – Bármennyire is kínosan alakult a bostoni teadélután, a parlament autoritárius reakciója miatt a forradalom már „hivatalosan is a levegőben lógott".
Bár a tüntetők beöltöztek, mégsem voltak túl meggyőzőek
A bostoni teadélután éjszakáján a helyi polgárok egy csoportja mohawk (más források szerint narragansett) indiánnak öltözött, és beszivárgott a kikötőbe, ahol észrevétlenül megszállta az ott állomásozó, három kereskedőhajót, majd a hajófenéken őrzött rakományt a tengerbe szórta.
A férfiak színes indián ruhát öltöttek, az arcukat korommal sötétítették be és talán még tomahawkokkal is felfegyverkeztek? Én ezt nem hiszem
– nyilatkozta a történelemprofesszor. – A 18. századi Angliában jól bevált szokás szerint azért öltöttek maskarát, hogy megteremtsék a szabálytalanság légkörét, miközben gyakorlati okuk is volt az identitásuk elfedésére, hiszen bűncselekményt követtek el.
Carp szerint az álruha egyfajta üzenetet is közvetített: „hatalmasak és legyőzhetetlenek vagyunk, ne merj velünk szembeszállni!"
Senki sem hívta az esetet „bostoni teadélutánnak"
Bár az amerikai történelem egyik legmeghatározóbb eseménye 1773-ban történt, a bostoni teadélután elnevezést első alkalommal csak 1825-ben alkalmazták rá. Különösen érdekes, hogy
az eredetileg angolul Tea Partynak nevezett esemény inkább egy ünnepre utalt volna.
A lázadást akkoriban egyszerűen úgy aposztrofálták, mint „a tea megsemmisítését a bostoni kikötőben". Ráadásul a brit teafogyasztás gyakorlata csak a 19. század közepén terjedt el.
A keleti parton legalább tíz, a bostonihoz hasonló „teadélutánt tartottak", és valamennyit az eredeti és a leghíresebb ihlette
– írta Joseph Cummins történész a 2012-ben megjelent könyvében. – A philadelphiai teadélután például csupán kilenc nappal a bostoni eset után történt, ahol azonban nem a teát semmisítették meg, hanem a Kelet-India Társaság egyik hajójának kapitányát érte halálos fenyegetés.