A kínai holdjáró már 271 métert tett meg az égitest távoli oldalán

kínai holdjáró
A Jáde Nyúl 2 (Yutu-2) elnevezésű kínai holdjáró már 271 métert tett meg.
Vágólapra másolva!
A Jáde Nyúl 2 (Yutu-2) elnevezésű kínai holdjáró már 271 métert tett meg az égitest távoli oldalán, hogy tudományos felfedezéseket tegyen a teljesen ismeretlen területen.
Vágólapra másolva!

A Csang'o-4 űrszonda leszállóegysége és holdjárója is alvó módozatra kapcsolt a holdi éjszaka idejére szerdán a Kínai Nemzeti Űrügynökség központjának közlése szerint.

A Csang'o-4 űrszonda januárban landolt a Kármán Tódor magyar-amerikai fizikusról, repülőmérnökről elnevezett 180 kilométer széles Von Karman-kráterben

és útnak indította a Jáde Nyúl 2 (Yutu-2) elnevezésű holdjárót.

A Jáde Nyúl 2 (Yutu-2) elnevezésű kínai holdjáró már 271 métert tett meg. Forrás: CNSA/ Kínai Nemzeti Űrügynökség

Ez a kráter a 2300 kilométer széles Déli-sark-Aitken-medencében fekszik a Hold távoli oldalán.

A Holdon egy nap 14 földi nap hosszúságú, ugyanígy az éjszaka is.

A Csang'o-4 a napenergia hiánya miatt vált alvó módba az éjszakák alatt. A leszállóegység és a holdjáró tudományos műszerei remekül működtek a Holdon a nappal során, egy tudományos adatmennyiséget már leküldött a szonda a Földre elemzésre.