Vakvezető kutyát kapott egy vak kutya

CJ és Dorka
Vágólapra másolva!
Magyarországon a betegségei miatt elaltatták volna az idős vizslát, de egy német nő megmentette azzal, hogy magához vette. A CJ névre hallgató vizslának nem sokkal később ismét segítségre lett szüksége, ugyanis teljesen elvesztette a látását. A "megmentő" egy másik magyar vizsla lett.
Vágólapra másolva!

CJ-vel korábbi gazdája rosszul bánt, a kutya epilepsziás lett és egyik szemére megvakult - írta az esetről a Kutyabaráthelyek.

Itthon elaltatták volna, de Nicole, egy kölni nő magához vette a kutyát. A történetnek itt azonban nincs vége, mert

CJ a másik szemére is megvakult, teljesen elvesztette a látását.

A nem várt segítség Magyaországról érkezett, Nicole örökbe fogadott egy magyar vizsla lányt, Dorkát.

CJ és Dorka Forrás: bild.de

Dorka a portál szerint érzékelte, hogy CJ-vel "nem stimmel valami, és

a vizslalányból rövid úton kész vakvezető kutya lett:

terelgeti látássérült barátját a helyes irányba, apró bökésekkel irányítva őt. Ha kell, ugatással is jelez neki. Amikor pedig séta alatt idegen kutya közelít CJ-hez, Dorka azonnal ott terem, hogy ha szükséges, megvédhesse öreg barátját."