Valamit találtak a csillagászok, óriási bejelentésre készülnek

fekete lyuk, sötét anyag
Vágólapra másolva!
Nagy felfedezést tett az Európai Déli Obszervatórium (ESO), az eredményeket a jövő hét folyamán jelentik be. Részleteket nem árultak el, csupán annyit tudni, hogy a felfedezés a fekete lyukakkal kapcsolatos és az ESO új teleszkóprendszerének adatain alapul.
Vágólapra másolva!

A Tejút központi fekete lyukát (Sagittarius A*) fürkésző Event Horizon Telescope projektet abból a célból hozták létre, hogy elkészülhessen az első valódi fotó az univerzum egyik legrejtélyesebb objektumáról.

A fekete lyukakat nem véletlenül nem sikerült idáig lencsevégre kapni: mivel az összes elektromágneses sugárzást – legyen szó a látható fény tartományáról, röntgen- és gammasugarakról, rádiójelekről – elnyelik, gyakorlatilag láthatatlanok az emberi szem és a különböző kutatóeszközök számára. Van azonban a fekete lyuknak egy része, ami kiszúrható, ezt a tartományt hívják eseményhorizontnak.

E régióban a fény csapdába esik, már nem képes kiszabadulni az objektum elképesztő gravitációs vonzásából, és bár nehezen, de elméletileg meg lehet örökíteni.

Tovább nehezíti a kutatók dolgát, hogy a vizsgált fekete lyukat sűrű gáz- és porfelhő takarja el a kíváncsi tekintetek elől.

Egy fekete lyuk illusztrációja (egyelőre még csak művészi alkotás, de reméljük, hamarosan valódi képet közölhetünk) Forrás: Science Photo Library/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Mark Garlick/Science Photo Libra

Az Event Horizon Telescope nem egy, hanem számos távcsövet foglal magába, ezek együttesen vizsgálták a Sagittarius A*-t.

Annyi adatot gyűjtöttek össze, hogy a merevlemezek szállításához egy komplett repülőgépet kellett igénybe venni.

Az információk elemzése mostanra készült el, és ha hinni lehet a kutatók ígéreteinek, az eredményektől leesik majd az állunk.

A bejelentés április 10-én, közép európai idő szerint 15 órakor kezdődik, az eredményekről az Origo is be fog számolni.

(ESO)