Különös betegség végzett nyolc elefánttal

elefánt
Kaliforniában 2016-ban tiltották be az elefántcsont-kereskedelmet
Vágólapra másolva!
Különös betegség végzett nyolc elefánttal az észak-tanzániai Ngorongoro járás területén.
Vágólapra másolva!

Joseph Meng'oro, a körzet vadvédelmi hatóságának munkatársa aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy további elefántok is elpusztulhatnak.

"Arash körzetében az elefántok az ormányukon keresztül vérezni kezdtek, végül elpusztultak" - mondta.

Az állatokat falubeliek látták a környéken kószálni, mielőtt összeestek volna.

A Tanzániai Vadvédelmi Kutatóintézet (TAWIRI) szakértői először tapasztalnak ilyen betegséget Tanzániában az elefántok között.

Afrikai elefánt Forrás: pexels.com

A tetemekből vérmintákat is vettek, melyeket a Tanzániai Állatorvosi Laboratóriumban (TVLA) elemeztek, azonban nem mutatták ki betegség nyomait.

A szakértők lépfene (antrax) nyomai után kutattak, ezt azonban nem találtak a mintákban. Megfigyelők szerint további tesztekre van szükség, lehetséges ugyanis, hogy az orvvadászok használtak tiltott mérgező anyagokat az állatok leölésére, hogy megszerezzék az értékes elefántcsontot.

Azonban mind a nyolc elefánttetem teljes volt, nem hiányoztak az agyarok. Elképzelhető, hogy időben bejelentették az eseteket, még mielőtt a tettesek el tudták volna őket távolítani.