Pont úgy nevetnek a babák, mint a csimpánzok

babanevetés
A gügyögés és a nevetés a kommunikáció következő lépései
Vágólapra másolva!
Kevés dolog boldogítja jobban a szívünket, mint egy kisbaba zabolátlan és eleven nevetése. Egy új tanulmány szerint azonban ez a kacagás egy kulcsfontosságú szempontból különbözik a felnőtt nevetéstől. A babák ugyanis ki- és belégzés közben is tudnak nevetni, amely igencsak hasonlatos az emberszabásúakéhoz.
Vágólapra másolva!

Több mint száz babát vizsgáltak

A kisbaba nevetése a szülők mámoros pillanata, ami a legzordabb szíveket is megolvasztja.

Egy új kutatás most erre fókuszálva kereste a felhőtlen kacagás hátterét, írja a ScienceDaily.

Eredményeiket Disa Sauter professzor, az Amszterdami Egyetem pszichológusa ismertette az Amerikai Hangtani Társaság találkozóján, a kanadai Victoriában. A szakember három munkatársával – Mariska Kret pszichológussal, Dianne Venneker PHD-hallgatóval, valamint Bronwen Evans londoni fonetikussal – összesen negyvennégy, 3-16 hónapos csecsemő nevetését tanulmányozta felvételekről.

A kisbabákat a legkülönfélébb dolgoktól képes elkapni a nevetés Forrás: pexels.com

Ezeket olyan videókból vágták össze, amelyekben a kisbabákat játék közben rögzítették. A felvételeket ezután kezdték el elemezni: a vizsgálatot összesen 102 pszichológiát hallgató egyetemista végezte, akik arra figyeltek, hogy mikor és hogyan nevetnek a babák ki- és belégzés közben.

Hirtelen váltással nevetünk másként

Sauter és munkatársai a vizsgálat során arra a következtetésre jutottak, hogy a kisbabák sokkal gyakrabban nevetnek a csimpánzokhoz hasonlóan, tehát a ki- és belégzés során egyaránt.

A nevetés ösztönös és tanulható Forrás: pexels.com

Azt is megfigyelték, hogy minél idősebb a gyermek, a nevetése annál inkább a kilégzésen alapult, a felnőttekhez hasonlóan.

– mondta Sauter, aki rámutatott arra is, hogy ez az átmenet nem kapcsolódik a fejlődési szakaszokhoz. – Az eddigi eredményeink arra utalnak, hogy ez a különbség nem fokozatos, hanem inkább egy hirtelen váltás eredménye.”

Hozzátette azonnal azt is, hogy a következtetéseik olyan hallgatók megítélésén alapulnak, akik nem a téma szakértői.

Jelenleg ezért újra ellenőrzik a kapott eredményeket, és megpróbálják a „nevetés részleteit” kielemezni.

Nincs összefüggés az életkorral

Disa Sauter professzor hangsúlyozta azt is, hogy a jelenségre egyelőre nem találtak minden szempontból elfogadható magyarázatot.

– mondja a kutató.
Jelenleg azt is vizsgálják, hogy van-e összefüggés a belélegzés és a kilégzés során „keletkező” nevetés és az életkor változása között.

A gügyögés és a nevetés a kommunikáció következő lépései Forrás: pexels.com

A nevetés a csecsemőknél és a fiatalabb babáknál (az emberszabású főemlősökhöz hasonlóan) gyakran egy fizikai játék, mondjuk a csiklandozás eredménye. Az idősebbeknél azonban a nevetés már más forrásból, mondjuk egy társadalmi interakciókból is eredhet.

– összegezte eredményeiket Sauter. – Végső soron ez a kutatás bepillantást nyújthat a fejlődési rendellenességekkel küzdő gyermekek beszédképzésének részleteibe és az érzelmek nonverbális kifejezésének rejtelmeibe.”