Hitler hisztérikusan zokogott, és öngyilkos akart lenni

sörpuccs
Hitler szónoki és manipulációs képességeinek köszönhetően hamar megszerezte a pártelnöki pozíciót
Vágólapra másolva!
Kilencvenöt éve, 1923. november 8-án este a müncheni Brügerbaukeller sörözőben gyűlést tartó Gustav von Kahr, a bajor kormány teljhatalommal felruházott kormánybiztosának beszéde közben kicsapódott az ajtó, és a zsúfolásig megtelt csarnokba a kezében revolvert szorongató Adolf Hitler nyomult be, SA rohamosztagosai gyűrűjében. Tumultuózus jelenetek, lökdösődés, valamint pokoli hangzavar közepette Hitler a szónoki pódium felé tört, és egy székre, majd arról egy asztalra felpattanva pisztolyával többször is a mennyezetbe lőtt. Így vette kezdetét az ekkor még csak szárnyait bontogató náci párt és fanatikus vezére, Adolf Hitler erőszakos hatalomátvételi kísérlete, a müncheni sörpuccs.
Vágólapra másolva!

Spicliként kezdte a pártelnökség felé vezető utat

Adolf Hitler, az első világháború hatalmas küldetéstudattal megáldott egykori őrvezetője, az 1918. novemberi összeomlás után a bajor katonai elhárításnál talált munkát.

Adolf Hitler, az első világháborús veterán 1919-től a bajor katonai elhárítás spiclijeként az ekkoriban szerveződő politikai pártok tevékenységéről írt jelentéseket Forrás: Bundesarchiv

A világégést követő belpolitikai zűrzavarból, valamint a Németországra kényszerített 1919-es versailles-i békeszerződés sokkjából éppen hogy csak feltápászkodó, mélyen megosztott Weimari Köztársaságban

ezekben az években százával alakultak az alig néhány tucat tagból álló kérészéletű pártocskák,

amelyek többnyire pár hónap, vagy egy-két év leforgása alatt nyomtalanul eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Hitler és elvbarátai az 1920-as évek elején. Jobbról a második Rudolf Hess "kamerád", a későbbi Führer pártbeli helyettese, és egyik legfanatikusabb híve látható Forrás: History.com

Adolf Hitler, mint a bajor katonai elhárítás ügynöke, azt a feladatot kapta,

hogy kísérje szoros figyelemmel a Münchenben is gomba módra elszaporodó politikai pártok tevékenységét.

Anton Drexler müncheni géplakatos, a Német Munkáspárt, a Deutsche Arbeiterpartei alapító tagja Forrás: Wikimedia Commons

Hitler ebbéli minőségében keveredett el 1919. szeptember elején az alig nyolc hónappal korábban Anton Drexler müncheni géplakatos és három barátja által megalapított jelentéktelen Német Munkáspárt (Deutsche Arbeiterpartei, DAP) egyik ülésére.

Tőrdöféselmélet: plutokraták, kommunisták, zsidók „összeesküvése"

Valószínű, hogy a Drexler-féle Deutsche Arbeiterpartei is a müncheni sörpincéket ekkortájt megszálló perc-pártocskák sorsára jut,

ha a bécsi bohémvilág egykori életművésze és a volt világháborús veterán,

Adolf Hitler nem látta volna meg benne a vonzó lehetőséget saját, egyre erősebbé váló politikai ambícióinak kiteljesítéséhez.

Hitler szónoki és manipulációs képességeinek köszönhetően hamar megszerezte a pártelnöki pozíciót Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Hitler szónoki tehetségével és kiváló manipulációs, valamint helyzetfelismerő képességével már a kezdetektől fogva messze kiemelkedett a DAP vezetőségi tagjai közül.

Hitler 56-os sorszámú párttagsági igazolványa, a Deutsche Arbeiterpartei elnöke, Anton Drexler aláírásával Forrás: Wikimedia Commons

Az 1921-ben a pártelnökséget is megszerző Hitler – akinek javaslatára a párt elnevezését Nemzetiszocialista Német Munkáspártra (Nazionalsocialistische Deutsche Arbeiterpartei, NSDAP) változtatták át,

hamarosan München, sőt egész Bajorország ismert közszereplőjévé vált,

aki olyan prominens személyiségek támogatását is megszerezte, mint Erich Ludendorffét, az első világháború keleti frontjának híres német tábornagyáét.

Erich Ludendorff tábornagy, az első világháború hőseként nagy köztiszteletben állt a weimari Németországban Forrás: Wikimedia Commons

Az NSDAP egyszemélyi vezetőjeként Adolf Hitler radikális politikai programot hirdetett meg.

Hitler Németország világháborús vereségéből, illetve az azt követő akut gazdasági és szociális válságból kovácsolt politikai tőkét magának.

Hitler az első világháborús vereséget a demagóg, úgynevezett tőrdöféselmélettel magyarázta Forrás: Bundesarchiv

Elutasította a versailles-i békerendszer Németországra oktrojált feltételeit, és a háborús vereség okát az úgynevezett tőrdöféselmélettel a "plutokraták", a kommunisták, valamint a zsidók „aknamunkájában" vélte felfedezni.

Bajorország fügét mutat a kancellárnak

A vesztes ország, a válságról válságra bukdácsoló többpárti parlamentáris Weimari Köztársaság belső viszonyai is Hitler kezére játszottak.

A Weimari Köztársaság akut és súlyos belpolitikai válságban fogant meg Forrás: Bundesarchiv

A versailles-i békével Németországra kirótt irreális jóvátételi kötelezettség, valamint a Ruhr-vidék francia megszállása a végletekig kiélezte a belpolitikai feszültséget.

A versailles-i "békecsinálók" (balról jobbra): David Lloyd George brit, Vittorio Emanuele Orlando olasz, Georges Clemenceau francia miniszterelnök és Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök. A Németországra oktrojált 1919-es békeszerződés súlyos feltételei nyomán állandósult válság teremtette meg Hitler felemelkedésének feltételeit Forrás: Wikimedia Commons

Hitler pedig kiválóan meglovagolta a demokratikus berlini szövetségi kormányzattal szemben egyre magasabbra felcsapó indulatokat.

1923 őszére nemcsak Németország, hanem a bajor állam is válságos helyzetbe került.

A nácik kiválóan meglovagolták a zűrzavart és az általános társadalmi elégedetlenséget, amiből uszító demagógiával kovácsoltak politikai tőkét Forrás: Bundesarchiv

Mivel a Ruhr-vidék francia megszállása ellen megszervezett passzív rezisztencia eredménytelennek bizonyult,

Gustav Stresemann kancellár befejezettnek nyilvánította az ellenállást,

és bejelentette az országot gazdaságilag romba döntő jóvátétel fizetésének ismételt megkezdését.

Gustav Stresemann, a Weimari Köztársaság kancellárja Forrás: Wikimedia Commons

Mindez hatalmas felháborodást váltott ki országszerte.

Bajorország erősen jobboldali-konzervatív kormányzata szembeszállt Berlin úgymond megalkuvó politikájával,

és a monarchista nézeteiről ismert ultrakonzervatív politikust, Gustav von Kahrt nevezte ki teljhatalmú kormánymegbízottnak.

Kahr megtagadja a náci pártlap betiltását, hogy borsot törjön Berlin orra alá

A kinevezéssel szinte diktátori hatalomhoz jutott Von Kahr sorra megtagadta Berlin kéréseit, többek között visszautasította a birodalmi kormány által elrendelt rendkívüli állapot bajorországi bevezetését is.

A szinte diktátori teljhatalommal felruházott bajor kormánybiztos, Gustav von Kahr (x-el jelölve) Erich Ludendorff tábornagy (középen, keménykalapban) társaságában Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Amikor a központi kormány a náci párt lapja, a Völkischer Beobachter folyamatos köztársaság-ellenes izgatása miatt az újság betiltására szólította fel a bajor kabinetet,

Von Kahr kerek-perec megtagadta a berlini ukáz végrehajtását,

mi több, az alkotmánynak ellentmondva, a bajor kormányhoz szóló hűségeskü letételére kötelezte a Bajorországban állomásozó katonai alakulatokat.

Megszálló francia fegyveres alakulat a Ruhr-vidéken Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Ezt azonban már Berlin sem volt hajlandó tovább tolerálni.

Berlini tömegtüntetés a Ruhr-vidék francia megszállása ellen Forrás: Bundesarchiv

A diktátori allűrökkel megáldott müncheni kormánymegbízottból, valamint a bajor államrendőrség fejéből, Hans von Seisser ezredesből, továbbá a tartományi haderő főparancsnokából, Otto von Lossow altábornagyból álló triumvirátus tevékenységét

politikai, illetve katonai lázadásnak minősítette.

Hans von Seeckt tábornok, a Reichswehr főparancsnoka (középen balra, a nyakában látcsővel) Forrás: Bundesarchiv/Tellgmann, Oscar

A Reischswehr, a birodalmi hadsereg főparancsnoka, Von Seeckt tábornok a berlini kormány támogatásával elhatározta, hogy mind politikai, mind pedig katonai vonalon rendet csinál Bajorországban.

Müncheni sörpincék szesztestvérei harcra tüzelik a szájas néptribunt

Adolf Hitler a náci párt fejeként 1923 őszének kaotikus viszonyait úgy értékelte,

hogy az események soha vissza nem térő alkalmat kínálnak a gyűlölt Weimari Köztársaság megdöntéséhez.

Hitler ezért elhatározta - figyelmen kívül hagyva a berlini kormány figyelmeztetéseit, illetve Von Seeckt tábornok ultimátumát -, hogy cselekedni fog.

Hitler a zűrzavart kihasználva és hívei nyomására cselekvésre szánta el magát Forrás: History.com

Erre szorították az egyre türelmetlenebbé váló fanatikus hívei,

és az első világháború csalódott veteránjaiból, a müncheni sörpincék szesztestvéreiből, valamint kiábrándult lumpenelemekből verbuvált náci rohamosztag, az SA (Sturm Abteilung) tagjai is.

Hitler és Göring (a képen balra alul) SA rohamosztagosokkal Forrás: Bundesarchiv

Az agresszív akcióikról, zsidóverésekről, a kommunistákkal vívott véres utcai harcokról, illetve a megfélemlítő randalírozásaikról hírhedtté vált náci rohamcsapatok parancsnoka, Ernst Röhm egyenesen a következőket mondta Hitlernek, nyílt figyelmeztetéséként:

Hitler és az SA parancsnoka, Ernst Röhm Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Közeleg a nap, mikor már nem bírom az embereket féken tartani. Ha most nem történik semmi, itt fognak hagyni bennünket."

Az első világháború híres német vadászpilóta ásza, a nácikhoz csatlakozott Hermann Göring, Hitler egyik legfőbb bizalmasává vált Forrás: Bundesarchiv

Adolf Hitler, valamint a nácikhoz csatlakozott híres világháborús ászvadászpilóta, Hermann Göring ezért azt a tervet eszelték ki,

hogy valamilyen módon rá fogják kényszeríteni a Von Kahr vezette triumvirátust a nácikkal való együttműködésre

a Weimari Köztársaság felszámolásához.

Adolf Hitlert fellelkesíti a nagy sörcsarnok

Noha Gustav von Kahr több politikai kérdésben is hasonló nézeteket vallott, mint Hitler, de ő a nácik nélkül akart politikai tőkét kovácsolni 1923 őszének zűrzavaros eseményeiből, ezért hatalmi eszközökkel korlátozta az NSDAP mozgásterét.

Gustav von Kahr Hitler és a náci párt nélkül képzelte el az egyeduralmat Forrás: Historisches Lexikon Bayerns

Mivel Hitler jó okkal tarthatott attól, hogy Von Kahr nélküle építi ki az egyeduralmat, ezért cselekvésre szánta el magát.

A hónap elején rövid hír jelent meg a helyi sajtóban, hogy a több ezer ember befogadására alkalmas müncheni Bürgerbaukeller sörcsarnokban Kahr beszédet fog mondani üzleti szervezetek képviselői előtt.

Hitlert felvillanyozta a lehetőség, hogy elfoghatja a bajor triumvirátus tagjait Forrás: Bundesarchiv

A sajtóközlemény szerint nemcsak Von Kahr, hanem a triumvirátus másik két tagja, Von Lossow altábornagy és Seisser ezredes is jelen lesz a rendezvényen, más prominens bajor politikai vezetők társaságában.

Von Lossow altábornagy, a Bajorországban állomásozó katonai alakulatok főparancsnoka Forrás: Wikimedia Commons

A hír fellelkesítette Hitlert, hiszen a november 8.-ára meghirdetett nagygyűlés remek alkalomnak látszott a bajor csúcsvezetés tagjainak elfogásához.

Ezért azonnal riadóztatta a rohamosztagokat, és lázas tanácskozásba kezdett közvetlen híveivel az akció megtervezéséről.

Hitler verőlegényei gyűrűjében hordószónoklatra készül

November 8.-án este háromnegyed kilenc körül, amikor odabent Von Kahr még javában a beszédét tartotta,

a felfegyverzett SA osztagok körbevették a Bürgbraukellert,

és egy géppuskafészket állítottak fel közvetlenül a bejárat előtt, miközben Hitler válogatott rohamosztagosai gyűrűjében berontott a sörözőbe.

Náci rohamosztagosok és szimpatizánsok München utcáin Forrás: History.com

Az ajtót berúgó fegyveres nácik láttán óriási hangzavar és tumultus tört ki a zsúfolásig megtelt nagyteremben.

Hitler a hangosan ordítozó tömegben csak néhány perc alatt tudta magát előreküzdeni az emelvény közelébe, folyamatos lökdösődések közepette.

A müncheni Bürgerbraukeller Hitler 1933-as hatalomra kerülése után a nácik kultikus búcsújáró helyévé vált Forrás: Bundesarchiv

A pódium közelében először felpattant egy székre, de mivel az instabilnak bizonyult, átmászott a mellette álló asztal tetejére. A lárma csak nem akart elcsitulni, ezért a kezében szorongatott revolvert a feje fölé emelve néhányszor a mennyezetbe lőtt.

Fegyveresek München utcáin a sörpuccs idején Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Hitler és verőlegényeinek betörése után Kahr természetesen kénytelen volt félbeszakítani beszédét.

A lövéseket követő dermedt csendben Hitler megpróbált felugrani a pódiumra, amit egy rendőrtiszt igyekezett megakadályozni.

Hitler mindent egy lapra tett fel a müncheni sörpuccs idején Forrás: The Print Collector / Heritage Images/Print Collector

Miután Hitler ráfogta a fegyverét, a rendőr őrnagy jobbnak látta, ha félreáll a felpaprikázott néptribun útjából.

Semmi okuk sem lehet a panaszra, hiszen van sörük!

Von Kahr az egyik szemtanú szerint „elsápadt és összezavarodott", majd hátrálni kezdett, így Hitler állhatott a helyére.

Hitler az 1923-as puccskísérletben részt vett "kamerádok" társaságában Forrás: Bundesarchiv/AKG Images

Az NSDAP vezére sipító hangon a következőket kiáltotta oda a pisztolylövések miatt elcsendesedett tömegnek: „Kitört a nemzeti forradalom! [...] A bajor és a berlini kormányt eltávolítottuk a helyéről, és azonnal új kormányzatot alakítunk. A Reichswehr és a rendőrség laktanyáit elfoglaltuk. Mindkét fegyveres szerv csatlakozott a szvasztikához!"

Hitler, mint annyi más alkalommal, a sörpincében szónokolva is blöffölt Forrás: ADK

Hitler – mint pályafutása során oly sokszor – most is blöffölt.

Sem a berlini, sem pedig a müncheni kormány nem bukott meg, és szó sem volt arról, hogy a Reichswehr, valamint a rendőrség alakulatai átálltak volna a nácik oldalára.

Szó sem volt arról, hogy a Reischwehr bajorországi alakulatai átálltak volna Hitler oldalára Forrás: Bundesarchiv

Kahrt, valamint Lossow tábornokot és Seisser ezredest a rohamosztagosok a pódium mögötti szobába tuszkolták.

A tömegnek erre ismét megjött a hangja, az embereket ugyanis rettenetesen felbosszantotta, hogy Bajorország három leghatalmasabb ura kapitulálni látszott Hitler előtt.

A balul elsült müncheni sörpuccsnak - ami miatt Hitler igaz, hogy csak rövid időre, de börtönbe került - mégis volt a nácik számára pozitív hozadéka: országos ismertségűvé tette a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot, megalapozva ezzel Hitler tíz évvel későbbi hatalomra kerülését Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A müncheni sörpuccs sem nélkülözte a tragikomikus mozzanatokat.

Amíg a kulisszák mögött Hitler győzködte a fogságába került triumvirátus tagjait, addig - hogy leszerelje a zúgolódó tömeget - Hermann Göring ugrott fel a dobogóra.

Göring és Hitler. Miközben Hitler a foglyul ejtett triumvirátus tagjait győzködte a kulisszák mögött, Göring felpattant a pódiumra, hogy lecsillapítsa a zúgolódó tömeget Forrás: Pinterest

Nincs mitől tartaniuk!" – kiáltotta oda a zajongó embereknek. Majd széles mosolyra húzva száját, így folytatta: „Semmi okuk sem lehet a panaszra! Hiszen van sörük!"

Négy golyó a tárban: három a kollaboránsoknak, egy Hitlernek

Miután Hitler beterelte foglyait a pódium melletti szobába, elkezdett szónokolni nekik. Megnyugtatásként közölte velük, hogy a Ludendorff tábornaggyal megalakuló bajor vagy birodalmi kormányban valamennyien fontos pozíciót fognak kapni.

A foglyul ejtett Von Kahr nem értette, miért hivatkozik Hitler Ludendorff tábornagyra Forrás: Bundesarchiv

Gustav von Kahr és társai erre összenéztek: hogy jön ide a köztiszteletben álló világháborús hős?

Nem tudták, Hitler elküldte egyik emberét a tábornagyhoz, hogy hozza magával a sörpincébe.

A „nagy háború" keleti frontjának hőse azonban - bár ultrakonzervatív személyiségként gyakran adta nevét a különböző szélsőjobboldali eszmékhez – mit sem tudott a nácik összeesküvéséről.

Hitler és Ludendorff Forrás: Bundesarchiv

Hitler azonban hiába próbálta elhúzni a mézesmadzagot a foglyai előtt, semmire sem ment Kahrral, aki nem volt hajlandó szóba állni vele. A náci vezér erre türelmét vesztve, a pisztolyával hadonászva felkiáltott:

Azonban a fenyegetőzéssel sem ért el semmit, mert a triumvirátus megtagadta a csatlakozást. Hitler látva, hogy a puccs korántsem az elképzelt irányba halad, ekkor váratlan dologra szánta el magát.

Nem úgy sült el a puccskísérlet, mint ahogy Hitler remélte Forrás: Bundesarchiv

Visszarohant a főcsarnokba, felállt a pódiumra, és teátrálisan bejelentette, hogy megegyezett a triumvirátus tagjaival

az új nemzeti kormány megalakításáról. „Javaslom, a politikai irányítást bízzák rám!" - kiáltotta oda a tömegnek, megmámorosodva önmagától.

Hitler megmámorosodva önmagától, újabb blöfföt harsogott oda a tömegnek Forrás: Origo

– fejezte be szónoklatát, elégedetten konstatálva az erre kitört éljenzést. Úgy tűnt, hogy az újabb hitleri blöffel sikerült „jó irányba" terelni a már-már megbukott puccsot. De Hitler öröme túlontúl is korainak bizonyult.

Hitler pánikba esik, és elfogja a kétségbeesés

Amíg Hitler a tömegnek szónokolt, az őrizetlenül hagyott triumvirátus tagjainak a zűrzavart kihasználva, sikerült kereket oldaniuk a sörcsarnokból.

A bajor kormány a náci hatalomátvételi kísérlet veszélyeit érzékelve azonnal értesítette a berlini birodalmi kabinetet a zendülésről.

Hitler nem mert harcba bocsátkozni, mert tudta, hogy nem lesz semmi esélye a kormányhű erőkkel szemben Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Stresemann kancellár ugyancsak késedelem nélkül riadóztatta a hadsereget,

parancsba adva, hogy verjék le Hitler lázadását.

Eközben Münchenben a nácik fogságából megszökött Von Kahr plakátokat ragasztatott ki városszerte, az alábbi közleménnyel: „A belőlem, Von Lossow tábornokból és Von Seisser ezredesből fegyverrel kikényszerített nyilatkozatok érvénytelennek és meg nem történtnek tekintendők."

A müncheni Marienplatz 1923. november 29.-én a náci puccskísérlet óráiban Forrás: Bundesarchiv

A néhány órával korábban Hitler számára még biztosnak látszó győzelem viharsebesen haladt a totális kudarc felé.

A náci pártvezérnek minden igyekezete ellenére is be kellett látnia, hogy a berlini kormány hűségén maradt hadsereg és rendőrség alakulataival szemben semmire sem mehet a rohamosztagosaival.

Hitler élesen kikelt a versailles-i békerendszer és a világháborús jóvátételi kötelezettsége ellen. Azt ígérte, ha hatalomra jut, Németországot ismét naggyá teszi Forrás: Bundesarchiv

Hitler pánikba esett, és elfogta a kétségbeesés.

Ekkor a helyszínre érkezett Ludendorff tábornagy előállt egy olyan javaslattal, ami a háborús veterán szerint még megfordíthatja az események menetét. Az agg marsall azt közölte a kétségek között vergődő Hitlerrel, hogy hajlandó a nácik élére állva a városközpontba vonulni.

Hitler hatalomátvételi kísérlete totális kudarcba fulladt Forrás: Bundesarchiv

Ludendorff biztos volt benne, hogy nincs az a katona vagy rendőr, aki kezet merne emelni egykori legendás főparancsnokukra,

sőt, azt is biztosra vette, ha a katonák meglátják őt Hitler oldalán, habozás nélkül át fognak állni hozzájuk.

Hitler szorult helyzetében nem tehetett mást, mint hogy beleegyezzen a tábornagy tervébe.

A náci pártvezér a földhöz kuporodva menti az életét

Másnap, november 9.-én kora délelőtt Hitler és a tábornagy mintegy 3000 fős rohamosztagosból álló oszlop élén elindult a Bürgerbraukellertől a városközpont felé.

Müncheni utcakép a sörpuccs napjaiban Forrás: Bundesarchiv

Eleinte úgy látszott, hogy beválhat Ludendorff terve,

mert nem sokkal déli tizenkettő után a menetelők már megközelítették elsődleges céljukat, a Hadügyminisztérium épületét, ahol Ernst Röhm SA-parancsnokot és rohamosztagosait bekerítették a hadsereg alakulatai.

Röhmöt és rohamosztagosait bekerítették a hadsereg alakulatai Forrás: Bundesarchiv

Hitler és Ludendorff, hogy minél előbb odaérjenek a minisztérium épületéhez, oszlopukat a szűk Rezidenzstrasse-ra vezényelték át,

ám az utca végét mintegy százfős, karabéllyal és géppuskával felszerelt rendőri alakulat zárta le.

Aggódó nácik egy sebtében emelet barikád mögül kémlelik az utca túlsó végét, ahol a kormányhű csapatok néznek velük farkasszemet. A zászlót tartó szemüveges alak Heinrich Himmler, az SS későbbi hírhedt főnöke. A rendőri és katonai alakulatok feltartóztatták, majd szétszórták a náci lázadókat Forrás: Bundesarchiv

Amikor a náci oszlop a rendőrök állása elé ért, eldördült az első lövés, amit heves puskatűz követett.

Tizenhat náci rohamosztagos és három rendőr maradt holtan az utca kövezetén az összecsapás után. Hitlert egyik híve rántotta le a földre, ennek köszönhette, hogy nem érte lövés.

München belvárosa, a Marienplatz a sörpuccs idején Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Ezután az útra kuporodva próbálta menteni életét, faképnél hagyva a bajtársait, akik ugyancsak megszaladtak.

Egyedül Ludendorff tábornagy állt szálfaegyenesen a helyszínen, majd mit sem törődve a mellette fütyülő lövedékekkel, büszkén és katonásan besétált a látványtól teljesen elhűlt rendőrök közé.

Talán másként alakul a történelem, ha Frau Hanfstaengl nem csavarja ki a pisztolyt Hitler kezéből

Hitlert egy mentőautón csempészték ki Münchenből, aki a városhoz közeli Uffing egyik házában rejtőzött el. Hitlernek a mély depresszió és a hisztérikus dühkitörések között ingadozott a lelki állapota. Azt tervezte, hogy átszökik Ausztriába a várható letartóztatás elől.

Egyedül Ludendorff tábornagy nem futott meg Forrás: The Picture Desk/The Picture Desk Ltd/The Art Archive

A bajor rendőrfőnök, Seisser ezredes - akinek személyes elszámolnivalója is akadt a náci pártvezérrel -

hamarosan kiderítette, hogy hol bujkál Hitler,

és november 11.-én Rudolf Belleville főhadnagy parancsnoksága alatt egy szakasz rendőrt küldött ki az elfogására.

Adolf Hitler az általa "megálmodott" horogkeresztes karszalaggal Forrás: AFP

A rendőrök először tévedésből Hitler ideiglenes bujtatója, Helene Hanfstaengl édesanyjának a házába kopogtak be, és innen indultak tovább a náci pártvezér letartóztatására.

Hitler és társai bírósági tárgyalására megérkezik vádlottként Ludendorff tábornagy. Hitlert hazaárulásért öt év börtönre ítélték, ám még egy teljes évet sem töltött a fegyintézetben Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Amikor még a rendőrök megérkezése előtt Hanfstaengl asszony meghozta a rossz hírt, hogy bármelyik percben rájuk törhetik az ajtót,

Hitler hisztérikus zokogásban tört ki, és elővette revolverét, hogy főbe lője magát.

Tíz évvel később, 1933-ban mégis birodalmi kancellár lett az egykori puccsistából Forrás: Bundesarchiv/O. Ang.

A pisztolyt igen nagy önuralommal Helene Hanfstaengl csavarta ki a magánkívül őrjöngő pártvezér kezéből. Talán másként alakul az egész világtörténelem, ha ez akkor nem sikerül neki.