Ritka ásványt rejtett a meteoritkráter

Vágólapra másolva!
A világ egyik legritkább ásványára, reiditre bukkantak egy 300 millió éves meteoritkráterben Nyugat-Ausztráliában.
Vágólapra másolva!

Ez az első alkalom, hogy reiditet találtak Ausztráliában és mindössze a hatodik eset, hogy ilyen ásványra bukkantak a történelem során. Aaron Cavosie, a Curtin Egyetem kutatója szerint a reidit olyan kicsi, hogy nem lehet egyszerűen megkeresni.

- mondta a kutató. Reiditet korábban csak egy-egy kínai, német, kanadai, brit és amerikai meteoritkráterben találtak. Ausztráliában a Perthtől mintegy 750 kilométerre északra lévő Woodleigh-kráterben bukkantak az ásványra.

A Woodleigh-kráterről keveset tudni, mivel föld alatt van. "A becsapódás után üledék és kőzet borította be, így ma már semmi sincs a felszínen. Mérete vitatott, egyesek szerint 50 kilométer lehet az átmérője, mások szerint 120 kilométeresnél is több" - fejtette ki Cavosie.

A szakértő szerint mivel a nagyon nagy meteoritok, mint amilyen a woodleigh-i, képesek megváltoztatni a Föld történetét, ezért kiemelten fontos, hogy a kutatók minél többet megtudjanak róluk és feltárják mélyben rejlő titkaikat. A reidit kialakulásában kulcstényező a meteoritok által okozott nyomás.

- fejtette ki Cavosie.

(MTI/Hszinhua)