A jeleket 10 perc 38 másodpercen keresztül kiválóan lehetett rögzíteni, pedig az elhunytnak nem volt sem pulzusa, sem pupillareakciója. Mégis, a páciens agyhullámai olyannak tűntek, mintha a mélyalvás fázisában lenne (delta-hullámokat figyeltek meg nála). Ez teljesen más, mint amit patkányok esetében tártak fel, a rágcsálók lefejezésénél úgynevezett majdnem azonnali „halálhullámokat" észleltek a kutatók.
Emellett az is kiderült, hogy a halált valószínűleg minden ember másként tapasztalhatja meg, az egyes elhunytakról készített EEG-felvételek ugyanis csak kevés hasonlóságot mutattak a halál előtti és utáni állapotokhoz képest.
Szignifikánsan különböztek az egyének EEG-hullámai az arteriális vérnyomás megszűnését megelőző 30 perc és az azt követő 5 perc közötti időintervallumban"
– magyarázták a kutatók.
Az orvosok először arra gyanakodtak, hogy valami műszaki probléma lehet a megmagyarázhatatlan jelenség hátterében, az eset alapos kivizsgálása során azonban egyértelműen kiderült, hogy egyetlen műszer sem hibásodott meg, mindegyik pontos eredményt mutatott. A halál utáni agyműködésre tehát nem volt sem technikai, sem biológiai magyarázat.
A szakértők annak is utána néztek, hogy a korábban említett halálhullámok az embereknél is megfigyelhetők-e. 2011-ben egy másik kutatócsoport patkányok lefejezését követően vette észre, hogy pontosan 1 perccel a halálos csapás után az agy egy óriási jelkitörést produkált. Az elmélet alapján ez a kicsúcsosodás lehetett az élet és a halál közötti végső határ.
Az embereknél viszont ez a szembetűnő szignál nem volt észlelhető.
Nem a mostani az egyedüli meglepő megfigyelés. Korábbi, 2016-os állatkísérleteknek köszönhetően kiderült, hogy több mint 1000 olyan gén van, ami napokkal az élőlény pusztulását követően is funkcionált.
Ami a legmeglepőbb, hogy e gének aktivitása nem lecsengést, hanem éppen ellenkezőleg, erősödést mutatott.
A rágcsálóknál 515 ilyen gént azonosítottak, ezek több mint 24 órával az elhullást követően is teljes gőzzel működtek. Ami a zebradániókat illeti, náluk 548 gén funkcionált még 4 nappal az állatok elhullását követően is.
A kutatóknak azt is sikerült megállapítania, hogy a halál után bekapcsolt gének többsége vészhelyzetben aktiválódik (például gyulladásos folyamatot indít be), de olyan gént is találtak, ami az embrió fejlődése során lép működésbe, és utána – egészen a halálig – „nem hallunk róla" többet.
A „tovább élő" gének között voltak olyanok, amelyek a daganatok kialakulásában játszanak szerepet.
Fontos mindenképpen megjegyezni, hogy a The Canadian Journal of Neurological Sciences című szaklapban megjelent megállapításokat csak óvatosan szabad kezelni, hiszen azok mindössze egyetlen halott tanulmányozásából származnak. Annyi azonban biztos, hogy agyunk működésével – és pusztulásával – kapcsolatban még számos rejtély vár megfejtésre.