Fojtogató lőporfüst töltötte be az Ipatyev-ház pincéjét

2018.07.16. 21:43

Kereken száz éve, az 1918. július 17-re virradó hajnalon véres bűntény helyszíne volt a jekatyerinburgi Ipatyev-villa pincéje. A Moszkvából érkezett parancs nyomán felcsattanó lövésekkel nemcsak a Romanov-dinasztia utolsó uralkodóját, II. Miklóst és családtagjait gyilkolták meg, hanem a cárizmust is végleg sírba taszították. A cár és családja, valamint a monarchia likvidálása után, a 20. századi európai történelem egyik legkomiszabb diktatúrájának árnyékába borult Oroszország. 

Baljós árnyak gyülekeznek Oroszország egén

Az első világháború mocsarába merült cári Oroszországban 1917 elejére pattanásig feszült a helyzet. A súlyos szociális problémáktól és az egyre erősebb társadalmi ellentétektől megosztott ország közvéleményének döntő többsége élesen elutasította a háborút,

és 1917 elején már egyre ellenségesebben viszonyult a népszerűtlen cári kormányzathoz,

valamint az uralkodó, II. Miklós cár személyéhez is.

II. Miklós, minden oroszok cárja, és hitvese, Alexandra Fjdorovna cárné koronázási díszbenForrás: Wikimedia Commons

Az elégedetlenség február 23-án a fővárosban, Szentpétervárott véres zavargásokba torkollott. A beérkező hírek hallatán a hadsereg mahiljovi főhadiszállásán tartózkodó cár 1917. február 25-én elrendelte a katonaság bevetését a lázongás leverésére.

Az általános elégedetlenség 1917 februárjában forradalmi helyzetet teremtett Szentpéterváron, majd az egész országbanForrás: Wikimedia Commons

Mindez azonban csak olaj volt a tűzre; február 27-én a duma (az orosz parlament) és a forradalmi mozgolódást szító munkástanácsok képviselői megegyeztek egy ideiglenes kormány létrehozásában. A lázongást nem sikerült elfojtani, és az erjedés kezdett átterjedni az udvar által addig feltétlenül rendszerhűként ismert hadseregre is, így például a cár különvonatát a katonák Pszkovba térítették.

A tüntetések véres zavargásokba torkollottak a katonaság bevetése utánForrás: Wikimedia Commons

Az események viharos gyorsasággal kezdtek kicsúszni II. Miklós kezéből. Az uralkodót mélyen megrendítette a válság gyors eszkalálódása.

II. Miklós lemondása sem mentette meg a dinasztiát

II. Miklós a hozzá hű tábornokok tanácsa ellenére, akik azt szorgalmazták, hogy a cár rendelje el sokkal nagyobb katonai erő bevetését a lázongás felszámolására,

1917. március 2-án a saját maga és Alekszejev trónörökös nevében is lemondott a trónról öccse,

Mihail Alexandrovics nagyherceg javára.

II. Miklós nem hallgatott a tábornokaira, hanem 1917 márciusában lemondott a hatalomról öccse javáraForrás: Wikimedia Commons

Az országszerte egyre jobban terebélyesedő zavargások elcsitítására azonban már ez sem volt elegendő. Alexandrovics nagyherceg, belátva saját tehetetlenségét, két nappal később maga is lemondott az uralkodói hatalomról.

Lemondásával végleg megszűnt a Romanov-dinasztia közel háromszáz éves uralma,

és minden hatalom a Lvov herceg vezetésével felállt ideiglenes kormány kezébe került.

Alexandrovics nagyherceg mindössze két napig birtokolta a hatalmatForrás: Wikimedia Commons

Lvov herceg kabinetje a fronton is igyekezett megszilárdítani a katonai helyzetet, amit a kormány a hadügyminisztere, Alekszandr Kerenszkij utasítására a galíciai fronton június 17-én Bruszilov tábornok parancsnoksága alatt elindított offenzívával kívánt elérni.

Lvov herceg, az ideiglenes kormány első miniszterelnökeForrás: Wikimedia Commons

Kerenszkij azonban rosszul mérte fel a helyzetet, és nem vette figyelembe a hadsereg mélypontra esett morálját,

valamint elkövette azt a súlyos hibát is, hogy eltűrte a hadseregen belül a bolsevik izgatás melegágyainak bizonyult katonatanácsok felállítását. Ezek a bolsevik hangadók befolyása alatt álló szervezetek ugyanis jogosultak voltak felülbírálni a hadvezetés által kiadott parancsokat, tovább rombolva a már amúgy is gyenge fegyelmet.

Bruszilov tábornok offenzívája a kezdeti sikerek után súlyos kudarcba fulladtForrás: Wikimedia Commons

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a Bruszilov-offenzíva a kezdeti sikerek után összeomlott, a súlyos katonai vereség pedig megrendítette az ideiglenes kormány helyzetét is.

A kedves angol kuzin aláírja a cári család halálos ítéletét

Az uralkodó lemondása után az ideiglenes kormány II. Miklóst és családját a cárok szentpétervári nyári palotájában, a Carszkoje Szelóban házi őrizetbe vetette. Lvov herceget lemondása után Kerenszkij követte a kabinet élén.

Kerenszkij azt szerette volna elérni, hogy a Romanov-család tagjai hagyják el végleg Oroszországot,

mivel a házi őrizetben tartott cárt potenciális veszélyforrásnak tartotta az amúgy is rendkívül ingatag belpolitikai helyzetben.

A cárok nyári palotája, a Carszkoje Szeló, ahol a Kerenszkij-kormány házi őrizetben tartotta a cárt és a családjátForrás: Alex Florstein

Az ideiglenes kormány diplomáciai úton ezért Londonhoz fordult, felajánlva a cári család szabad távozását az országból, feltéve, hogy Nagy Britannia befogadja a Romanovokat.

Az akkori brit uralkodó, V. György király anyai ágon Miklós unokatestvére volt,

így Kerenszkij javaslata több mint kézenfekvőnek tűnt. A „kedves kuzint”, V. György királyt a súlyos helyzetbe került rokona sorsánál azonban sokkal jobban aggasztotta az a kérdés, hogy a cári család befogadására hogyan reagálna a Munkáspárt.

Kerenszkij diplomáciai úton felajánlotta a cári család távozásának lehetőségét V. György angol királynakForrás: Wikimedia Commons

Néhány hónapos diplomáciai huzavona után a Buckingham-palotából megüzenték, hogy II. Miklós – ekkoriban már csak „Romanov polgártárs” – és családja nem kívánatos személyek Nagy-Britanniában. V. György ezzel az empatikusnak cseppet sem nevezhető tettével

gyakorlatilag halálra ítélte szerencsétlen sorsú unokatestvérét és annak családját is.

 

V. György brit uralkodót, a „kedves kuzint” jobban érdekelte a Munkáspárt véleménye, mint a halálos veszélybe került unokatestvére és családjának sorsaForrás: Wikimedia Commons

Kerenszkij a londoni válasz után a „népharagra” hivatkozva elrendelte, hogy a politikailag forrongó fővárosból a cári családot szállítsák át a nyugat-szibériai Tobolszkba. Azonban nemcsak a Romanovok, hanem Kerenszkij kezéből is rövidesen kicsúszott a hatalom.

Romboló bacilusként támad a bolsevik forradalom  „Oroszország anyácskára”

A mérsékelten baloldali, illetve liberális nézeteket valló Kerenszkijt sokan – főként a royalista érzelmű tisztikarban – túlontúl engedékenynek tartották a bolsevikokkal szemben, ami miatt 1917. szeptember 7-én Kornyilov tábornok megpróbálta puccsal elmozdítani, ekkor még sikertelenül. A puccskísérlet hatására szeptember 14-én az ideiglenes kormány hivatalosan is megszűntnek nyilvánította a monarchiát.

Kornyilov tábornok 1917 szeptemberében sikertelenül kísérelte meg katonai puccsal visszaállítani a monarchiátForrás: Wikimedia Commons

A német császári titkosszolgálat által az oroszországi rendszer szétrombolására titokban hazacsempészett

Lenin és a bolsevikok azonban 1917 októberében megdöntötték az ideiglenes kormányt, és átvették a hatalmat.

Mindez természetesen nem hagyta érintetlenül a cári család sorsát sem, hiszen a hatalom az őket leginkább gyűlölő vörösök kezébe került.

A Kaiser, II. Vilmos német császár tábornokai közt. Lenin Oroszországba csempészésének tervét a német szoldateszka teljes mellszélességgel támogattaForrás: Wikimedia Commons

Az úgynevezett nagy októberi szocialista forradalom – valójában bolsevik államcsíny – után az orosz belpolitikai válság még jobban eszkalálódott, és kitört a véres áldozatokkal járó polgárháború.

A németek terve sikerrel járt, a bolsevikok november 7-én sikeres államcsínyt hajtottak végre PetrográdbanForrás: Wikimedia Commons

1918 tavaszán Lenin személyes utasítására Tobolszkból az uráli Jekatyerinburgba szállították át a cári családot,

mert a bolsevik vezér attól tartott, hogy a royalisták, elsősorban Kolcsak admirális fehér hadserege, megkísérelheti a cár kiszabadítást, és visszaültethetik a trónra. A II. Miklós és hozzátartozói őrzésével megbízott vörösök egy gazdag mérnök, Ipatyev villáját foglalták le a cári család, valamint a bolsevik őrség számára.

Lenin utasítására a cári családot Jekatyerinburgba szállították átForrás: Wikimedia Commons

A villa ablakait bedeszkázták, és a házat 24 órás váltásban szuronyos puskás őrök vigyázták.

A cár családtagjainak még azt sem engedték meg, hogy nappal kimehessenek az udvarra levegőzni, mert betegesen féltek attól, hogy kiderül, az Ipatyev-villában őrzik a „cár atyuskát”.

A cári család tragikus halálának helyszíne, az Ipatyev-ház. A villát 1977-ben felrobbantottákForrás: Wikimedia Commons

Noha nem lett volna kötelességük, II. Miklós komornyikja, valamint a cárné, Alexandra Fjodorovna két komornája, továbbá a család házi orvosa is vállalta az önkéntes fogságot, hogy osztozzanak egykori gazdáik sorsában.

Kolcsak megfogadja, hogy elsöpri a bolsevikokat, és kiszabadítja a cárt

A család őrzésére kirendelt vörös szakasz parancsnoka, a félművelt és részeges Jakov Jurovszkij különösen gyűlölte a fogva tartásukat és az őrség primitív inzultusait hűvös méltósággal viselő cári családot. Egyelőre azonban nem sokat tehetett, mivel Lenin – legalább is a jekatyerinburgi fogság kezdetén – szigorúan megtiltotta a családtagok bántalmazását, illetve likvidálását.

Lenin megtiltotta a család bántalmazását, ám később megváltozott a helyzetForrás: Wikimedia Commons

1918 júliusára azonban jelentős változás állt be az addigi helyzetben.

Az Alekszandr Vasziljevics Kolcsak altengernagy parancsnoksága alatt szervezkedő fehér gárda egyre nagyobb területet foglalt vissza a bolsevikoktól, és az admirális nyíltan hirdette, hogy egyik legfőbb célkitűzése a bolsevik uralom felszámolása mellett a monarchia visszaállítása, valamint a cári család kiszabadítása.

Kolcsak altengernagy, a fehér gárda parancsnokaForrás: Wikimedia Commons

Ezért amikor Moszkvában hírét vették, hogy Kolcsak csapatai Jekatyerinburg közelébe értek,

Lenin jobbkeze, Szverdlov likvidálási parancsot küldött Jurovszkijnak.

Máig él az a feltételezés, hogy a cári család kivégzésére személyesen Lenin adta ki az ukázt.

Kolcsak szemlét tart a cárhoz hű csapatok felett. A fehér gárda előrenyomulása végleg megpecsételte II. Miklós és családtagjai sorsátForrás: Wikimedia Commons

Noha a bolsevik forradalom vezérétől egyáltalán nem volt idegen a tömeges kivégzésekre való szemrebbenés nélküli parancskiadás,

II. Miklós és családja esetében nincs hiteles bizonyíték arra, hogy Lenin adta ki az utasítást.

Ekkora horderejű kérdésben azonban az elképzelhetetlen, hogy Lenin legalább is ne tudott volna Szverdlov parancsáról.

Puskatussal verték agyon a cár szerencsétlen lányait

1918. június 17-re virradó hajnalon az Ipatyev-ház őrsége felébresztette a cári családot, és mindenkit letereltek a villa pincéjébe, beleértve a család orvosát, a cárné komornáit és II. Miklós inasát is.

A cári család tagjainak rossz volt az előérzetük,

annak ellenére is, hogy Jurovszkij váltig bizonygatta, csupán fényképfelvételeket fognak róluk készíteni.

II. Miklós családja körébenForrás: Wikimedia Commons

Viszonylag hosszabb várakozás után Jurovszkij felfegyverzett vöröskatonákkal tért vissza a pincehelyiségbe.

A katonák a vállukról levett szuronyos puskával fogták körbe a család halálra rémült tagjait.

Jurovszkij ekkor rövid, hatásszünetnek szánt várakozás után, egy papírlapról felolvasta II. Miklós és a családtagok halálos „ítéletét”. (Természetesen semmiféle bírósági eljárás nem előzte meg az úgynevezett ítélet kihirdetését.)

Alexandra Fjodorovnát, a „német nőt” különösen gyűlöltékForrás: Wikimedia Commons

Jurovszkij, miután hadarva felolvasta a verdiktet, azonnal tüzet vezényelt.

A pincehelyiség falai felerősítették a puskák dörrenését, és hirtelen fojtogató lőporfüst töltötte be a pince légterét. Mindenki a földre zuhant, a cár és felesége, Alekszej cárevics, az egyik lány, valamint az orvos és a személyzet másik három tagja azonnal meghaltak.

II. Miklós lányaiForrás: Wikimedia Commons

Jurovszkij a sortűz után utasítást adott a lőporfüsttel megtelt pince ablakainak kinyitására.

Ám ekkor a beáramló friss levegő hatására a három lány, Anasztázia, Olga és Marija magukhoz tértek, és kétségbeesetten elkezdtek sikoltozni.

II. Miklós lányai, középen Alekszejev cárevics, a trónörökösForrás: Wikimedia Commons

Mint kiderült, a fűzőikbe varrt nemesfémtárgyak felfogták a lövedékeket, és az erős ütéstől csupán az eszméletüket vesztették el. Jurovszkij megijedt, hogy a kiáltozás felveri az utcát,

ezért emberei puskatussal verték agyon a cár szerencsétlen lányait.

A holttesteket lepedőkbe csavarták, és a város határában elásták, savat és meszet öntve rájuk.

A nép ellenségeiből lett ortodox egyházi szentek

A szovjet időkben természetesen nem lehetett beszélni a cári család tragikus sorsáról, történetük szigorúan tabunak számított.

Ennek ellenére számos híresztelés szökött szárba arról, hogy Anasztázia túlélte a vérengzést,

és álnéven élt tovább, vagy hogy például a cárevicset külföldre szöktették. Mindebből azonban semmi sem bizonyult igaznak.

II. Miklós és felesége, Alexandra Fjodorovna cárné fiatalkori fotójaForrás: Wikimedia Commons

1991-ben Jekatyerinburg közelében öt csontvázat találtak,

amelyeket a cári család maradványainak véltek. A korábbi túlélési teóriákat viszont éppen az látszott megerősíteni, hogy a cárevics és az egyik lány csontjait nem találták meg. 2007-ben azonban ezek a maradványok is előkerültek, bizonyossággá téve, hogy 1918. július 17-ének borzalmas hajnalán a Romanov-család minden tagja odaveszett.

A Szent Péter és Pál katedrális, a cárok temetkezési helye a Néva partjánForrás: Wikimedia Commons

1998-ban, a cári család ellen elkövetett gyilkosság 80. évfordulóján II. Miklós, felesége és fia, valamint lányai földi maradványait ünnepélyes pravoszláv gyászszertartás keretei között a szentpétervári Szent Péter és Pál székesegyházban temették el.

A cári család szarkofágjai a katedrálisbanForrás: Wikimedia Commons

Az orosz ortodox egyház szinódusa 2000-ben szentté nyilvánította II. Miklóst és családtagjait.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK