Megvan a világegyetem hagyományos anyagának eddig hiányzó része

világegyetem, univerzum, jövő
Vágólapra másolva!
Egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta az univerzum rejtőzködő hagyományos anyagának eddig hiányzó utolsó részét.
Vágólapra másolva!

Hagyományos anyag, vagy barionok alkotják az összes létező objektumot a csillagoktól a fekete lyukak magjáig. Mostanáig azonban az asztrofizikusok csak kétharmadát tudták felderíteni annak az anyagnak, amely az elméleti kutatók szerint az ősrobbanás során létrejött.

A nemzetközi kutatócsoport a hiányzó harmadra a galaxisok közötti űrben talált rá.

Ez az elveszett anyag oxigéngáznyalábok formájában létezik nagyjából egymillió Celsius-fokon - mondta Michael Shull, a Coloradói Egyetem munkatársa, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. Az anyag megtalálása fontos lépés az asztrofizikusok számára - mondta Shull.

Forrás: NASA, ESA, STScI

"Fényes világítótorony az űrben"

2012-ben Shull és kollégái úgy vélték, hogy a barion-anyag hiányzó 30 százaléka valószínűleg az űrben hálószerű mintázatban megtalálható intergalaktikus anyagban, a WHIM-ben található (Warm-Hot Intergalactic Medium, vagyis Meleg-Forró Galaxisközi Anyag). A galaxisok közötti térségekben a hiányzó anyag kutatásához a szakértők egy sor műholdat irányítottak az 1ES 1553 jelű kvazár felé. A kvazárok hatalmas tömegű fekete lyukak a galaxisok közepén, amelyek kisugárzott energiamennyisége rendszertelenül fel-fellobban.

- mondta Shull.

A tudósok rengeteg információt gyűjthetnek abból, ahogyan egy kvazár kisugárzása áthalad az űrön. Munkája nyomán a kutatócsoport magasan ionizált oxigéngáz jeleit találta a kvazár és a Tejútrendszer között, amely elég nagy sűrűségű ahhoz, hogy - az egész univerzumra vonatkoztatva - a hagyományos anyag hiányzó 30 százalékát alkossa.

- mondta Shull.

A szakember úgy vélte, hogy a galaxisok és kvazárok évmilliárdok alatt engedték ki ezt a gázt az űrbe. Shull szerint a kutatóknak felfedezésüket oly módon kell bizonyítaniuk, hogy további fényes kvazárok felé irányítják a műholdakat - olvasható az Eurekalert tudományos hírportálon.

(MTI)