Már Magyarországhoz közel is megjelentek a halálos kórt terjesztő szúnyogok

szúnyog
A szúnyogok egyfajta élő injekcióstűként viselkednek
Vágólapra másolva!
Nyugat-nílusi láz vírusával fertőzött szúnyogokat találtak Csehországban. Az emberekre is veszélyes vírus ellen nincs gyógymód, sem oltás.
Vágólapra másolva!

A fertőzött szúnyogokról a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap írt keddi számában.

Az életveszélyes vírust az elsősorban a halastavak környékén élő szúnyogokban azonosították, amelyek képesek

a városi körülmények között is életben maradni.

A fertőzés lappangási ideje két-három hét. A fertőzött ember ezután izom- és ízületi fájdalmakat, fejfájást érez, majd belázasodik. A gyenge immunrendszerű embereknél a csípés akar halálos kimenetelű is lehet - magyarázta Petr Husa, a brünni Fertőző Betegségek Klinikájának főorvosa.

Forrás: South Burnett Times

Cseh higiénikusok szerint a nyugat-nílusi láz vírusát

vándormadarak hozhatták el Afrikából Csehországba.

Az újság ezért fokozott óvatosságra intette mindazokat, akik a halastavak környékére terveznek kirándulásokat.

A fertőzött szúnyogokat az elmúlt hetekben Dél-Morvaországban azonosították a szakemberek.

- mondta a lapnak Oldrich Sebesta, a brünni regionális higiéniai intézet szakkutatója.