Rengeteg szerves szenet termelnek a mélytengeri mikroorganizmusok

rája
Sárga kénlerakódás a "mélytengeri füstölők" környékén
Vágólapra másolva!
A világszerte előforduló mélytengeri hidrotermális kürtőknél élő mikroorganizmusok közösségei több mint négyezer tonnányi szerves szenet képesek termelni naponta - becsülték meg a kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent új tanulmányukban.
Vágólapra másolva!

A massachusettsi Woods Hole-i Óceánkutató Intézet (WHOI) szerint az eredmények azt mutatják, hogy ezek a mikrobaalapú ökoszisztémák az óceánok legproduktívabbjai közé tartoznak, és fontos szerepet játszanak a táplálékláncban náluk feljebb álló teremtmények életében.

"Megállapítottuk, hogy a hidrotermális kürtőknél, a tengerfenék alatt élő mikrobaközösségek hasonló mennyiségű szenet tudnak termelni, mint a tengerfenék felett élő, jól ismert állati közösségek, például a csőférgek, amelyek olyan produktívak, mint az esőerdőbeli ökoszisztémák" - mondta Stefan Sievert, a WHOI mikrobiológusa, aki a tanulmány egyik vezető szerzője volt.

Sárga kénlerakódás a "mélytengeri füstölők" környékén Forrás: NOAA

"Az a jelentős mennyiségű szerves szén, amelyet ezek az organizmusok napi szinten képesek megtermelni, fontos táplálék- és energiaforrást jelent a többi élőlény számára a mélytengeri környezetben, ahol általában jóval kevesebb szén áll a rendelkezésre" - tette hozzá a szakember.

A kürtőknél élő mikrobák kemoszintézissel nyernek energiát az élethez. A sötét mélységben az élőlények nem hagyatkozhatnak a Nap fényenergiájára, csak kémiai energia áll rendelkezésükre, hogy szénhidrátjaikat és más, létfontosságú anyagaikat felépítsék - ez a kemoszintézis.

Sievert szerint a megfigyelt mikrobák populációinak egy része mindössze néhány óra alatt megkétszereződött, ami rendkívül aktív, tengerfenék alatti bioszférára utal a mélytengeri kürtőknél.