Meghalt Magyari Béla űrhajós

farkas Bertalan 35 év Budapest Műszaki egyetem 2015 május 26 farkas Bertalan 35 év Budapest Műszaki egyetem 2015 május 26
farkas Bertalan 35 év Budapest Műszaki egyetem 2015 május 26
Vágólapra másolva!
68 éves korában meghalt Magyari Béla, aki Farkas Bertalan tartalékaként megkapta az űrhajóskiképzést - írta a Privátbankár.hu a családtól kapott információk alapján.
Vágólapra másolva!

Magyari Béla Kiskunfélegyházán született, 1972-ben együtt lettek repülőtisztek Farkas Bertalannal. Együtt kerültek Pápára, ahol MIG-21-esekkel repültek.

A kelet-európai országok és a Szovjetunió közös űrkutatási programjában lehetőség volt arra, hogy a tagországok az űrbe küldjenek egy-egy űrhajóst.

Két magyar jelöltet találtak, Farkas Bertalant és Magyari Bélát.

1978-ban kétéves asztronautakiképzésen vettek részt.

Magyari Béla (jobbra) és tartalékos társa, Vlagyimir Dzsanyibekov. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Végül Farkas Bertalant és szovjet társát 1980. május 26-án, a Szojuz-36 űrhajóval küldték ki a világűrbe, Magyari Béla addig az irányításközpontban dolgozott, később őrnagy lett, majd megkapta a Magyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntetést. A Magyar Asztronauta Társaság elnöke volt.

Hosszan tartó betegség után halt meg.