I. Erzsébet (1533-1603) az angol történelem leghíresebb királynője soha nem ment férjhez, és nem voltak gyermekei. Az egyik népszerű feltételezés azt állítja, hogy Erzsébet valójában nem is nő, hanem vagy férfi, vagy pedig hermafrodita volt.
A legenda szerint, amikor 1542-ben VIII. Henrik úton volt vadászni Berkley-be, leányát, Erzsébetet a Gloucestershire-ben fekvő Bisley nevű falucskában hagyta a királyi vadászkastélyban, az Overcourt-ban.
Itt a hercegnőt biztonságban tudták az akkor dúló pestisjárvány veszélyétől.
A hercegnő a vadászkastély falai között egy fiúcskával játszadozott, akit csak a „bisley-i fiú"-ként emlegetnek mind a mai napig.
A legenda szerint Erzsébet az egyik nap játék közben elájult, beteg lett, hetekig vérzett, hányt, majd még az apja megérkezése előtti estén meghalt.
Erzsébet nevelőnője, Lady Kat Ashley és gyámja, Sir Thomas Parry kétségbeestek a tragédiától,
féltek megmondani a királynak hogy mi történt, mert a rossz hír az életükbe került volna. Mivel a hirtelen haragú király bármelyik pillanatban betoppanhatott, és az udvaroncok rettegtek Henrik bosszújától, ezért ravasz cselt eszetek ki.
A Tudor-kori Angliának Erzsébet volt a legértékesebb gyermeke, mivel az egyik francia vagy spanyol herceggel kötendő dinasztikus házasságával nemzetközi szövetségre tett volna szert a brit korona, Erzsébet leendő gyermeke pedig biztosíthatta volna a Tudor-dinasztia továbbélését, amire Henrik oly nagyon vágyott.
Henriknek kilenc törvényes és három törvénytelen gyermeke született. A törvényesek közül hat vagy halva született meg, vagy pedig még csecsemőkorában meghalt. Akik életben maradtak: Edward beteges fiú volt, Mária pedig egy megkeseredett hajadon lány, akit törvénytelennek nyilvánítottak, miután Henrik az anyjával, Aragóniai Katalinnal felbontotta a házasságát.
Így végül Erzsébet vált az uralkodó számára a legértékesebb gyermekké. Ezért nem kétséges, hogy a király kegyetlenül megtorolta volna egyetlen, a dinasztia jövője szempontjából kulcsszereplő gyermekének halálát. A nevelőnőnek és a gyámnak az volt az egyetlen feladata, hogy Erzsébet biztonságát minden körülmények között megőrizzék,
és ha ebben hibáznak, az egyenlő lett volna a felségárulással,
ami miatt kínhalál lett volna a sorsuk.
Ha pedig elmenekülnének, bizonyos, hogy helyettük a családtagjaikat végeztette volna ki a király. A legenda szerint ezért Erzsébet holttestét nagy titokban egy kőkoporsóba zárták, és sebtiben eltemették a kastély környékén.
A hercegnő helyére egy helybéli, hozzá hasonlatos lányt kerestek „dublőrnek",
akit az elhunyt Erzsébet helyére csempésztek volna, de mivel nem találtak erre alkalmas leánygyereket, és arra meg nem volt idő, hogy távolabb keresgéljenek, végül kényszermegoldásként Erzsébet játszópajtására és tanulótársára, egy Neville nevű esetlen, szögletes arcú fiúra esett a választás.
És a csalás egyesek szerint nagyszerűen működött is. A történelmi pletyka arról regél, hogy a fiút beöltöztették Erzsébet ruhájába, majd megtanították arra, hogyan viselkedjen hercegnőként, aki végül így, mint Erzsébet ült valamivel több, mint 44 évig Anglia trónján.
A régi történet igen abszurdnak tűnik, ám egyes szilánkjai mégis elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy meggyőzzék a Drakula íróját, Bram Stoker-t, hogy írjon erről Famous Imposters (Híres csalók) című könyvében.
A 19. században akkor elevenedett fel újra a feledés homályába merült Erzsébet-legenda, amikor a bisley-i lelkész, Thomas Keble tiszteletes a kastély renoválása során egy régi kőkoporsót talált,benne egy 9 év körüli leány csontvázával, az egykorú hírek szerint pompás, ékköves Tudor-kori ruhában.
A tiszteletes visszatemette a koporsót, ám az már nem vált ismertté, hogy hová.
Több mint másfél évszázaddal később, 2001-ben azonban ismét előkerült egy kőkoporsó Gloucestershire területén,
amely egyes feltételezések szerint a 19. században Keble tiszteletes leletével lehetett azonos. Mike Horton, a neves archeológus és történettudományi szakíró megvizsgálta a kőkoporsót, és megállapította, hogy az a 13. század végéről, vagy a 14. század elejéről származik, tehát jóval korábbi a Tudorok koránál.
Mike Horton úgy véli, hogy az Erzsébettel kapcsolatos történet nem egyéb egy régi legendánál,
mások azonban nem zárják ki teljesen, hogy a 16. századi históriának lehetnek valós elemei. Ami a koporsó korát illeti, e hipotézis képviselői szerint az elhunyt hercegnőt eltemethették egy régi, itt talált koporsóban, mivel a temetés sürgős volt, nehogy a király tudomást szerezzen lánya haláláról és a készülő csalásról.
A híres író, Stoker úgy vélte, hogy ez a történet lehet a legvalószínűbb magyarázat arra, hogy Erzsébet miért nem ment férjhez, és miért kosarazta ki az összes kérőjét. A legenda valóságos alapjának hívei szerint a két gyerek közti hasonlatosságot az magyarázhatja, hogy a kisfiú Henrik rokona volt.
Jogos a kérdés, vajon elképzelhető-e, hogy pont a király, Erzsébet apja ne vette volna észre az állítólagos cserét?
A teória hívői szerint igen. Henrik ugyanis annyira elfoglalt volt, hogy Erzsébettel gyakran hosszú hónapokig nem találkozott, csak rendkívül ritkán látta a lányát, és megszokta, hogy a szégyenlős, szerény gyermek nem sokat beszél.
Erzsébetet ezt megelőzően akkor mutatták be az udvarban, mikor az új királynővel, Cathrine Parr-ral találkozott. A szelíd gyermek a király előtt - aki kivégeztette anyját - remegett a félelemtől, és nem beszélt hangosan.
Így tehát, amikor az Erzsébetnek maszkírozott fiú ott állt a bisley-i tölgyfa gerendázatú ház homályában a király előtt, nem meglepő, hogy a király nem vette észre a cserét – vélik az Erzsébet-legenda hívei. Henriknek semmi oka nem volt arra gyanakodnia, hogy a lánya beteg lehetett, ráadásul, amikor megérkezett fáradt volt, és fájdalmak gyötörték a túlsúlyos, fekélyes lábú uralkodót.
Egy másik verzió szerint azért dugták el ide a faluba Erzsébetet, mert a család szégyenfoltja volt
a beteges, sápadt, rossz fogú kislány, aki miután apja érvénytelenítette az anyjával kötött házasságát, ráadásul még törvénytelen gyermekké vált. Ám valószínűbbnek látszik, hogy valóban a pestis miatt tartották távol a piszkos, büdös Londontól.
Erzsébetről hosszú uralkodása alatt egyaránt készültek nőies és férfias vonásokat mutató portrék. Arcán a vastag púder vagy a himlő okozta nyomokat, vagy pedig a borostákat rejthette el, ahogyan a magas fodros gallér a férfias ádámcsutkát. Mindig vastag sminket és nehéz gallért hordott, senki sem láthatta ezek nélkül.
Azt is a számlájára írták, hogy férfias elfoglaltságokat űzött,
jól lovagolt és vadászott, de az is lehetséges, hogy a 19. század végén, a prűd viktoriánus korban egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a nagyhatalmú reneszánszkori nők problémájával, ezért ráfogták, hogy valami nem stimmelt nála, és lehet, hogy valójában nem is nő volt, hanem férfi.
A Tudor-dinasztia fennmaradásán ügyködő udvari embereknek komoly gondot okozott az erős személyiségű királynő,
mivel nem akart sem házasságot, sem pedig gyermeket. A parlament és az államtanács a házasodás kérdésében egyaránt petíciókkal bombázta a királynőt, mert aggasztotta őket a korona sorsa, mivel ha Erzsébet utód nélkül hal meg, bizonytalanná válhatott volna Anglia helyzete.
Azonban VIII. Henrik és második felesége, Boleyn Anna leánya szembeszállt a parlament kívánságával, és élete végéig hajadon maradt.
A királynő megesküdött, hogy soha nem megy férjhez.
Visszautasította még a nagyhatalmú spanyol király, II. Fülöp ajánlatát is - aki szövetséget kínált a brit koronának, ha Erzsébet házasságra lép a fiával - háborút provokálva ki ezzel, ami 1588-ban majdnem Anglia spanyol megszállásával végződött.
Erzsébet szerette, ha alattvalói „szűz királynőként" emlegetik, és szívesen hirdette, hogy ő inkább király, mint királynő. „Férfiszívem van, nem női, és semmitől sem félek" – hangoztatta többször is.
Erzsébet leghíresebb beszéde Tilbury-nél hangzott el 1588-ban, amikor a spanyol armada már vészesen közeledett Anglia partjaihoz. A királynő a tengerparton felsorakozott csapatainak ezt ordította lova nyergéből:
Talán a testem külsőleg egy gyenge és esendő nőé, ám a szívem és gyomrom az királyi, méghozzá Anglia királyáé! "
Mindenesetre történelmi tény, hogy Erzsébet sohasem házasodott meg, ami igen szokatlan volt egy olyan korban, amikor a házasság többnyire dinasztikus szövetséget is jelentett. Szintén tény, hogy a királynő csaknem teljesen kopasz volt, és parókát hordott.
Halálos ágyán pedig megtiltotta, hogy felboncolják és bebalzsamozzák a testét.
Manapság a legtöbb szakértő alaptalannak tartja a legendát,
de vannak, akik szerint akár igaz is lehet a történet. Mindenesetre Bisley-ban évszázadok óta minden májusban egy fiút Tudor-korabeli leányruhába öltöztetnek. Steve Berry, amerikai író szintén úgy véli, hogy igaz lehet a legenda.
Egy történelmi tárgyú könyve kapcsán kutatta a témát. Egyszer Cambridgeshire-ban az Ely katedrálisban megkérdezte az idegenvezetőt, van-e itt valami rejtély, titok, mire azt a választ kapta, hogy itt nincs, de hallott egy képtelen történetet Cotswolds-ban, az Erzsébet-legendáról.
Berry eleinte maga is szkeptikus volt, ám ahogy egyre jobban beleásta magát a téma kutatásába, végül arra a személyes következtetésre jutott, hogy a legenda igaz lehet. Nézzük meg, hogy Berry szerint mi minden szólhat a legenda valós alapjai mellett! A tinédzser Erzsébet tanítóját, Roger Aschamot többször is zavarba ejtette Erzsébet viselkedése.
Azt írja: „Lelki alkata női gyengeség nélküli, férfierő lakik benne.... Az egész magatartása sokkal inkább Hippolüté, mint Phaedra „ (Phaedra tragikus sorsú görög mitológiai királyné, aki egyfolytában a férfiak után vágyakozott, és végül megőrült e vágytól, vele szemben Hippolütének az amazonok királynőjének nem volt szüksége férfiakra.) Berry számára azonban a korabeli portrék analízise a legmeggyőzőbb bizonyíték.
A gyermek Erzsébet William Scrots udvari festő portréján keskeny vállú, finom nyakú, szív alakú arcú, hosszú szempillájú és gyömbér szemszínű leány.
Erzsébet következő ismert portréja röviddel az 1558 novemberi koronázás után készült.
A festményen a királynőnek szélesek a vállai és a nyaka is, szempillái nincsenek, állkapcsa szögletes, parókát és nehéz szőrméket visel.
Minden ezt követő portrékép már egy ideálisan megszépített királynőt ábrázol,
úgy festették meg, ahogyan Erzsébet kívánta, nem pedig úgy, ahogy valójában kinézett. Még a halála után készült hivatalos portré is, amit főtanácsadója Sir Robert Cecil rendelt meg, ezt az ideát követte.
Henrik 1547-ben bekövetkezett halála után fia, VI. Edward került a trónra, akinek Lord Somerset lett a kancellárja. Lord Somerset egyik hivatásos kéme, Sir Robert Tywhitt azt írta egyik jelentésében, biztos benne, hogy Lady Ashley és Thomas Parry valami közös titkot rejtegetnek, amit ha nem vallatják ki őket, a sírba fognak vinni magukkal, és csak Lord Somersetnek, illetve a királynak van joga kínpadra vontatni őket, hogy kicsikarják belőlük a titkot.
Erzsébet apja, VIII. Henrik több mint egy évig volt távol, így az esetleges változásokat ő is betudhatta a serdülő kornak. Ha pedig az uralkodó nem gyanakodott, felségárulás lett volna azt álltani Erzsébetről, hogy nem ő a király lánya.
Stocker szerint elképzelhető, hogy néhányan bár gyanakodtak, de mindezt a királyhoz hasonlóan betudták a serdülőkori változásnak,
ezért képtelenségnek tűnt volna a vád. Így elhessegették a gyanút, és az asszonnyá érés természetes hatásának tudták be az eltérést az egy évvel azelőtti Erzsébethez képest.
A szégyenlős gyerekből egy ritkás hajú, erélyes felnőtt lett.
Kislányként kivételesen ragyogó elmének bizonyult, aki gyorsan tanult, felnőttként viszont ez már lassabban ment neki, ugyan jó tanulónak bizonyult, de inkább magolósnak nem pedig zseninek. Tanítóit figyelmeztették is, hogy rövidítsék le az óráikat.
Henrik halála után Anglia politikai élete átmenetileg instabillá vált. Ashley és Perry voltak Erzsébet legközelebbi barátai, börtönévei alatt is kitartottak mellette, amikor testvére, I. (Katolikus) Mária a Towerbe záratta, hogy ne fenyegesse a trónját.
Mária halála után Erzsébet egyik legelső uralkodói intézkedésével volt nevelőnőjét Lady Ashley-t a hálószoba First Ladyjévé nevezte ki: ő ellenőrzött mindenkit, aki beléphetett az uralkodó magánlakosztályába.
Ashley 1565-ben bekövetkezett halála teljesen kétségbe ejtette a királynőt, Erzsébet mély gyászba zuhant.
Perryt lovaggá ütötte, és megkapta a két legmagasabb kinevezést: a Királyi Államtanács tagja, belső titkos tanácsos, és királyi számvevő (Privy Counsellor and Comptroller of the Household) lett.
Perry a korabeli feljegyzések szerint egyébként igen rossz természetű ember volt, aki sok ellenséget szerzett magának,
a halálán ezért csak kevesen bánkódtak. Steve Berry azt feltételezi, hogy Erzsébet megvallotta féltett titkát befolyásos főminiszterének, Sir William Cecilnek. Erzsébetnek szüksége volt arra, hogy Cecil megértse, a házasságkötés nem hogy értelmetlen, hanem egyenesen lehetetlen dolog lenne a részéről.
Ha viszont felfednék ezt a pikáns titkot, az könnyen polgárháborúba sodorná az országot.
Cecil meglepően sztoikusan reagál arra, hogy a királynő miért nem házasodhat. Erzsébet azt hangoztatta nyilvánosan, az embereknek arra van szükségük, hogy érezzék, uralkodójuk inkább az egész országgal házas, mintsem egy férfival.
Máskor meg arra célozgatott, hogy apja hat házasságának összeomlása, és anyja kivégzése végleg elvette a kedvét a házasságtól.
Van egy elmélet, amely szerint Erzsébet olyan genetikai betegségben szenvedett,
ami miatt nem volt képes szülni.
Dr. Rita Bakan a kanadai Simon Fraser University egyetemi pszichológusa azt állítja, hogy Erzsébet a teljes androgén érzéketlenség nevű genetikai betegségben szenvedett.
Az ilyen ritka betegségben szenvedő újszülött kislánynak látszik, de férfi és női nemi szervekkel is rendelkezik,
viszont nincs petefészke illetve méhe. Rendelkezik ugyan le nem szállt herékkel, amelyek tesztoszteront termelnek, de ezt a szervezet nem érzékeli, ezért az illető inkább nőnek néz ki. Általában csak a serdülő korban derül ki, hogy komoly gond van, és ekkor kezdenek markánsabban látszani a nemi különbségek is.
A történészek többsége elutasítja dr. Bakan elméletét, mivel azt állítják, hogy Erzsébetnek igenis volt szerelmi élete.
Állítólagos nagy szerelme a fő lovászmester, Lord Robert Dudley volt, de királynőként óvatosan kellett kezelni e viszonyt, ami éppen ezért nem kapott nyilvánosságot.
Mások viszont azt állítják, ez csupán puszta feltételezés, mivel nincsenek arról kézzelfogható történelmi bizonyítékok, hogy Erzsébet valóban szeretőt tartott volna. Halálos ágyán ezt mondta:
Nem fog gazember követni a trónon, és ki más követhetne, ha nem egy király?"
Azt a parancsot adta ki, hogy testét nem boncolhatják fel, és nem balzsamozhatják be, örököseként pedig Stuart Mária fiát, I. Jakabot jelölte ki.
A királynő hosszas betegség után, hetvenéves korában, 1603. március 24-én hunyt el.
Kérésére a Westminster apátsági templomban álló márvány sírkövére a következő sírfeliratot vésték: Itt nyugszik az a királynő, aki szűzként élt és szűzként halt. Hogy lehet-e bármi valós alapja a legendának, arról egyszerű lenne meggyőződni a királynő csontmaradványainak DNS-vizsgálatával, ám erre eddig még nem került sor. Így ha voltak is Erzsébetnek titkai, azok még mindig a Westminster apátsági templom márvány síremlékének mélyén rejtőznek.