„A csendes embereknek vannak a leghangosabb gondolataik."
(Stephen Hawking)
A mögöttünk hagyott száz évben többet változott az univerzumról alkotott képünk, mint a világról és környezetünkről alkotott felfogásunk az elmúlt ötezer év alatt. A hagyományos világképet gyökeresen felforgató szellemi forradalomban a 20. századi elméleti fizika két legnagyobb hatású teoretikusa, Albert Einstein és Stephen Hawking meghatározó szerepet játszottak.
Albert Einstein 1879. március 14-én született a németországi Ulmban, Stephen Hawking pedig a különc zseni megszületése után 139 évvel később, 2018. március 14-én hunyta le örökre szemét cambridge-i otthonában.
Mindkettejüknek hetvenhat évet adott meg a gondviselés a földi létben.
Einstein 1905-ben publikálta a speciális, tíz évvel később, 1915-ben pedig a kozmológiát forradalmasító általános relativitáselméletét. 1921-ben nyerte el a fizikai Nobel-díjat, a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek felismeréséért.
Einstein sokrétű munkássága jelentős hozzájárulást jelentett a kvantummechanika, a statisztikus mechanika, és az univerzum általános modelljével foglalkozó kozmológia nagy kérdéseinek megválaszolásához.
Zsenialitására jellemző, hogy elmélete alapján előre tudott jelezni olyan fizikai jelenségeket is, például a gravitációs hullámokat, amelyek létét csak egy évszázaddal később, 2016-ban sikerült bebizonyítani.
Stephen Hawking ismertsége, népszerűsége, és nem utolsó sorban tudományos ismeretterjesztő munkássága miatt
ugyanúgy a populáris kultúra ikonikus alakjává vált, mint nagynevű elődje, Albert Einstein.
Hawking 1942. január nyolcadikán született, napra pontosan háromszáz évvel egy másik fizikus zseni, Galileo Galilei, a távcsöves észlelőcsillagászat megteremtőjének 1642. január 8-án bekövetkezett halála után.
Elméleti fizikusként Einstein általános relativitáselméletének alapjain az anyag és téridő elfajult változatai, a fekete lyukak tanulmányozásával próbált eljutni a világegyetem általános elméletének leírásához. A fekete lyukak léte az 1960-as években még hipotézis volt csupán, ami csak 1971-ben vált tudományos bizonyossággá.
Három évvel később nagy port felvert tanulmányában megjósolta, hogy a kvantummechanika szabályai szerint a feketelyukak is sugároznak.
Ezt a később bebizonyított jelenséget róla nevezték el Hawking-sugárzásnak. Munkásságának fókuszában a makrotestek gravitációjának az einsteini fizika, valamint az ettől merőben eltérő részecskefizika szerinti összeegyeztetése, a „mindenség elméletének" kidolgozása állt.
Hawking vetette fel, hogy az az ellentét, amely szerint az ősrobbanás, azaz az univerzum keletkezésének pillanatában a világ egy olyan, az atomnál is kisebb pont volt, amiből a nulladik pillanat után a nagy égitestek jöttek létre csak úgy oldható fel, ha feltételezzük, hogy a fizika törvényszerűségei e két állapotban alapvetően eltérnek egymástól. Három éve egy stockholmi konferencián jelentette be, hogy megoldást talált a fekete lyukakkal kapcsolatos információs paradoxon feloldására.
Ennek értelmében a fény által hordozott és a fekete lyuk által elnyelt információk nem vesznek el,
hanem az úgynevezett eseményhorizonton kétdimenziós hologramok formájában tárolódnak,
ám ezek az információk már nem nyerhetők vissza. Hawking azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy a fekete lyukak egyirányú átjárók másik univerzumokba.
Stephen Hawking népszerűsítő, tudományos ismeretterjesztő munkásságával sokat tett e nehéz kérdések megértetéséért.
Ezzel kapcsolatos alapműve, az 1988-ban megjelent „Az idő rövid története" négy évig vezette a könyveladások bestseller-listáját. Példaképével, Albert Einsteinnel szemben Hawking ugyan nem nyerte el a tudományos világ legnagyobb elismerésének számító Nobel-díjat, ám neve a közvélemény számára a legtöbb Nobel-díjas tudósnál sokkal ismertebbé vált.
A nagy elmék egy-egy velősen megfogalmazott gondolata, vagy ha úgy tetszik „aranyköpése" gyakran többet árul el a gondolkodásukról és világlátásukról, mint egy-egy vaskos tanulmányuk. Mind Einstein, mind pedig Hawking számos elgondolkodtató, vagy éppen humoros, de akár szarkasztikus „aranyköpést" hagyott ránk, amelyből mindenki sokat okulhat.
Mindkét kiváló tudós sokat foglalkozott az emberi természet, a megismerés és az intelligencia kérdésével.
Hawking szerint a világ határtalansága lényegében a megismerés folyamatának végtelenségét jelenti: „A civilizáció hajnala óta, az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet. Kell, hogy legyen valami nagyon különleges az univerzum határainak természetében. És mi lehetne különlegesebb annál, mint hogy nincsen határ. És nem lehetnek határai az emberi törekvésnek sem. Mindannyian mások vagyunk. Akármilyen rossznak tűnik is az élet, mindig lehet tenni valamit, célba lehet érni. Amíg van élet, van remény."
A megismerés végtelen folyamatát Einstein egy szellemes hasonlattal a következőképpen jellemezte: „A természet csak az oroszlán farát mutatta meg nekünk. De semmi kétségem afelől, hogy ott van az oroszlán is, még ha nem is lehet egyszerre látni az egészet."
Arról, hogy a minden határon, a téridőn és a nulladik pillanaton túl is létezik-e valamiféle magasabb rendű, mindenek felett álló szellemi erő, a két géniusz eltérően gondolkodott. Vannak olyan tudósok, akik szerint a tudomány összeegyezhetetlen az istenhittel, mások viszont meggyőződéssel vallják ennek az ellenkezőjét.
Hawking az első, míg Einstein inkább az utóbbi csoportba tartozott.
Stephen Hawking arra a kérdésre, hogy létezhet-e Isten, a következőket válaszolta: „Mielőtt megértenénk a tudományt, természetes azt hinni, hogy Isten teremtette a világegyetemet. Most már azonban a tudomány meggyőző magyarázatot kínál erre. Mindent tudunk, amit Isten tudhatna, ha létezne. De nem létezik." Albert Einsteint szintén erősen foglalkoztatta ez a kérdés.
A vallás, a hit és a tudomány kapcsolatáról a következőképpen vélekedett: „A tudomány vallás nélkül sánta. A vallás tudomány nélkül vak."
Einstein, a nagy gondolkodó számára nem volt magától értetődő a természeti törvények önmaguktól valósága sem:
„Bárki, aki tudományos kutatásba fog, nem kerülheti el azt a meggyőződést, hogy abban, amit mi természettörvénynek nevezünk, valamilyen szellem nyilvánul meg. Mérhetetlenül kiválóbb szellem ez, mint az emberi értelem, s az embernek a maga szerény képességével alázatot kell érezni előtte."
A kinyúlt pulóvereiről és borzas üstökéről nevezetes tudós más alkalommal ekként nyilatkozott a létezés és Isten kapcsolatáról:
A lét válna kibírhatatlanul unalmassá, ha nem próbálnánk megfejteni azokat a titkokat, amelyeket Isten elrejtett előttünk."
Az emberi és a mesterséges intelligencia természete ugyancsak korunk nagy kérdései közé tartozik. Stephen Hawking egyetlen rövid mondatban így definiálta az emberi intelligencia lényegét:
Az intelligencia a változáshoz való alkalmazkodóképesség."
A számítógépek és az élőlények intelligenciájával kapcsolatban Hawking pedig a következőket nyilatkozta: „Jelenleg a számítógépek egyetlen előnye velünk szemben a gyorsaságuk, az értelemnek ugyanis a legcsekélyebb jelét sem mutatják. Ez nem meglepő, hiszen jelenlegi számítógépeink egyszerűbbek, mint egy primitív földigiliszta agya, amely faj nem éppen szellemi teljesítőképességéről ismert."
Arra a kérdésre, hogy milyen összefüggés létezhet a mesterséges intelligenciát megteremtő emberi intelligencia között, Hawking így válaszolt: „Vannak, akik szerint a számítógépek soha nem mutathatnak valódi intelligenciát, bármilyenek is legyenek. Számomra azonban úgy tűnik, hogy ha az emberekben a nagyon bonyolult kémiai felépítésű molekulák képesek úgy működni, hogy intelligensekké tesznek bennünket, akkor a hasonlóan bonyolult elektronikus áramköröket tartalmazó számítógépek ugyancsak intelligens működést tanúsíthatnak. Ha viszont intelligensek, akkor még náluk is bonyolultabb és intelligensebb számítógépeket tudnak tervezni."
Az intelligencia és az emberi gyarlóság közötti kapcsolatot találóan pedig ekként jellemezte:
Csak a lúzerek, az örök vesztesek hivalkodnak az IQ-jukkal."
Ez utóbbira rímel Einstein hasonló szellemiségű szarkasztikus gondolata is: „A nagy szellemek mindig is ellenkezést váltottak ki a középszerű elmékből. A középszerű elme ugyanis képtelen megérteni azt, aki nem hajlandó vakon meghajolni a konvencionális előítéletek előtt, hanem bátran és őszintén kimondja a saját véleményét."
Az alkotó szellemiségről és kreativitásról a relativitáselméletek atyja – némi öniróniával – a következők szerint vélekedett:
„Az ember csak fiatalon találhat ki igazán új dolgokat. Utána már túl tapasztalt, túl híres (...) és túl ostoba."
A két híres tudós gyakran hallatta hangját közéleti kérdésekben is. Arról, hogy Szilárd Leó kezdeményezésére Albert Einstein is aláírta 1939-ben azt a Roosevelt elnöknek címzett levelet, ami az amerikai atombomba, és végső soron a nukleáris fegyver bevetéséhez vezetett, és ami miatt utóbb többen is Einstein felelősségét hangoztatták, Hawking így vélekedett:
„Egyesek Einsteint vádolták az atombomba létrehozása miatt, minthogy ő fedezte fel a tömeg és az energia közötti kapcsolatot. Olyan ez, mintha Newtont okolnánk a repülőgépek lezuhanása miatt, hiszen ő fedezte fel a gravitáció törvényét."
Albert Einstein a béke fenntartásának problémájára elsősorban nem politikai kérdésként tekintett:
„A békét nem lehet erőszakos eszközökkel fenntartani; csakis megértéssel lehet elérni." A társadalmi szintű és háborús konfliktusokba torkolható agresszió okairól pedig így vélekedett: „Egy országban - újságok segítségével - két hét alatt a düh és felháborodás olyan állapotába lehet hozni az ítélőképtelen tömegeket, hogy az emberek hajlandókká válnak arra, hogy bizonyos érdekeltek érdemtelen céljaiért katonáknak öltözve öljenek, és magukat megölessék. Ennek megfelelően nem hiányoznak a próféták, akik kultúránk közeli pusztulását jósolják. Én nem tartozom ezekhez a pesszimistákhoz; hiszek egy jobb jövőben."
Ugyanerről a problémáról Stephen Hawking a következőket mondta: „Az emberi vonás, amin a leginkább változtatnék, az agresszió. A barlanglakó ősemberek korában ez előnyt adhatott a túléléshez, a több élelem, élettér vagy egy társ megszerzéséhez, akivel utódot lehetett nemzeni, de manapság félő, hogy mindannyiunkat elpusztít."
Végezetül álljon itt megszívlelendő tanácsként a ma elhunyt géniusz egyik gondolata az élet és az elmúlás kapcsolatáról: „Ha meglegyint a közeli halál szele, akkor jössz rá, hogy érdemes élni, és sok mindent meg akarsz még tenni az életben."