Az alvilág kapuja létezik, és halálos felhővel gyilkolja áldozatait

2018.02.20. 21:00

Létezik egy barlang, amit az ókori rómaiak az alvilág kapujának hittek. Ez a hely olyan veszélyes volt (és még ma is az), hogy minden állatot megölt, ami a közelébe ment, ugyanakkor rejtélyes módon megkímélte azokat a papokat, akik jószágaikat a vesztükbe vezették. Kutatók egy csoportja most megfejtette, hogyan lehetséges ez: a titok nyitja egy furcsa „tóban" keresendő.

A római civilizáció bukása után a barlang léte feledésbe merült, és csak hét évvel ezelőtt fedezte fel újra a Salentói Egyetem kutatócsoportja. A barlang a mai Törökország területén fekvő egykori város, Hierapolisz környékén található meg, és a helyiek arra használták, hogy a „Pluto Kapujának" nevezett bejárathoz vezetett állatokat feláldozhassák az alvilág istenének. Az áldozatokat férfiasságuktól megfosztott papok mutatták be.

A szertartás a következőképpen nézett ki: a papok a bikákat a barlang mellé épült szentély arénájába vezették, amelyet népes nézősereg vett körül. A kapu környékéről füst áradt ki, ami nemes egyszerűséggel megfojtotta az állatokat.

Az egész helyiséget olyan sűrű és zavaros gőz borította, hogy alig lehetett látni a talajt tőle. Bármely állat, ami belépett a füstbe, menten szörnyethalt. Én verebeket reptettem a ködbe, és a madarak egyetlen levegővétel után élettelenül hullottak a földre" – írta Strabón görög történetíró.

Nagyrészt ennek a jelenségnek köszönhető, hogy a barlangot sikerült újra megtalálni: a tudósok megfigyelték, hogy a bejárathoz közel repülő madarak kivétel nélkül elpusztultak, a hely tehát ugyanolyan veszélyes ma, mint egykor, a rómaiak korában.

A szentély illusztrációja. Az áldozati hely a barlang bejáratához közel épült, ahonnan mérgező gázok áramlottak kiForrás: Francesco D’Andria/University of Salento

Halálos gáztó

Hardy Pfanz német vulkanológus szerint a jelenséget a felszín alatti szeizmikus aktivitás idézi elő. A vulkáni tevékenység nyomán rengeteg szén-dioxid szabadul fel, ami végül egy repedésen keresztül a felszínre tör. Pfanz kutatócsoportja méréseket végzett a környéken, és kiderítette, hogy a levegőnél nehezebb gáz egyfajta „tavat" hozott létre 40 centiméteres magasságig.

Napközben a gázkoncentráció nem volt annyira veszélyes, a helyzet azonban hajnalra alaposan megváltozott, a gáztó az éjszaka folyamán jött létre. Ebben a tóban a gáz koncentrációja meghaladta a 35 százalékot, ami akár egy emberrel is végezhetett volna. Az, hogy ez végül nem következett be, annak köszönhető, hogy 40 centiméter felett a koncentráció alaposan lecsökkent. A barlangon belül még több szén-dioxid gyűlt össze. Mivel ide sem a napsugárzás, sem a szél nem tudott behatolni, a gázkoncentráció a 86-91 százalékot is elérhette.

A helyzettel a helyiek és a papok nagyon is tisztában lehettek, fesztiválok idején például sokan csak azért vásároltak kisebb állatokat, hogy azokat az aréna padlójára hajítva megölhessék. Nagyobb állatokat – például bikákat -, azonban csak papok áldozhattak fel.

A "Pluto Kapuját" jelző feliratForrás: Francesco D'Andria/University of Salento

Más hasonló áldozati helyek is lehetnek

Míg a bikák szabályszerűen a gázfelhő közepén álltak, a papok ügyeltek arra, hogy szájuk és orruk olyan magasságban legyen, ahol a gázkoncentráció már nem tekinthető veszélyesnek. Ennek céljából gyakran kövekre álltak fel szertartás közben. A nézők mindebből annyit láttak, hogy míg az állatok kivétel nélkül elpusztultak, a papok életben maradtak, ezzel is demonstrálva kiválasztottságukat és az istenek hatalmát.

A kutatók ugyanakkor azt is igazolták, hogy a bátrabb papok a legveszélyesebb gázkoncentráció idején (tehát hajnalban és napnyugtakor) is mutattak be áldozatokat, sőt voltak olyanok, akik lélegzetüket visszatartva a barlangba is bemerészkedtek.

A szentély romjai maForrás: Francesco D'Andria/University of Salento

A felfedezés komoly tudományos jelentőséggel bír, hiszen a szeizmikus aktivitás megfigyelése alapján hasonló szentélyeket találhatnak a szakértők a közeljövőben. Az eredményeket az Archaeological and Anthropological Sciences című szakfolyóiratban ismertették.