Kvantumkommunikációs kapcsolatot hoztak létre a kínai műholddal

kvantumműhold
Vágólapra másolva!
Kvantumkommunikációs kapcsolatot hoztak létre a kutatók Kína és Ausztria között a világ első kvantumkommunikációs műholdjával, egy újabb lépéssel közelebb kerülve egy globális kvantumkommunikációs hálózat megszületéséhez.
Vágólapra másolva!

A kínai és osztrák szakemberek a Physical Review Letters című folyóiratban számoltak be az eredményeikről, bemutatva, hogy a Micius nevű kínai műholddal megvalósítható az interkontinentális kvantumkommunikáció.

A kutatók kvantum módon osztottak meg egy kulcsot a műhold és két, egymástól mintegy 7600 kilométerre lévő földi állomás között, majd a teszt során képeket továbbítottak oda-vissza és egy 75 perces videokonferenciát is lebonyolítottak Peking és Bécs között.

Forrás: Science

Cél: feltörhetetlen kvantumkommunikáció

Kína 2016 augusztusában bocsátotta fel a világ első kvantumkommunikációs műholdját az északnyugat-kínai csiucsüani űrközpontból. A műhold feladata, hogy szuperbiztonságos, feltörhetetlen kvantumkommunikációt hozzon létre feltörhetetlen kvantumkulcsok továbbításával a világűrből a Földre.

A kínai kutatók 2017 júniusában jelentették, hogy sikeres tesztet hajtottak végre a Miciusszal, amikor kvantum módon osztottak meg kulcsot a műhold és földi állomások között, valamint kvantumteleportálást hajtottak végre a Földről a műholdra. A Science című tudományos folyóiratban közölt akkori beszámolójukban a szakemberek leírták, hogy olyan összefonódott fotonpárokat állítottak elő a Micius fedélzetén, amelyeket földi vevőállomásokra küldenek el, hogy mindkét helyen méréseket hajtsanak végre rajtuk.

Az összefonódás jelenségének lényege, hogy, ha az összefonódott párok egyik tagján elvégeznek egy mérést, megállapítva a foton állapotát, akkor abban a pillanatban a másik fotonnak is ugyanez lesz az állapota.

Ez azért érdekes, mert az összefonódás jelenségének felhasználásával lehetővé válik az információk teleportálása, méghozzá úgy, hogy az lehallgathatatlan legyen.

A legfrissebb eredményekkel a kutatók ismét egy lépéssel közelebb kerültek egy jövőbeni globális kvantumkommunikációs hálózat megszületéséhez.

(MTI)