Holtában is rettegve gyűlölték a delejes tekintetű szerzetest
A 20. század egyik leghíresebb és legkülönlegesebb botrányhőse, Grigorij Jefimovics Raszputyin
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
1916. december 29-én teljesedett be a 20. század egyik legkülönlegesebb figurájának végzete, aki II. Miklós cárnak három héttel korábban megjósolta a saját erőszakos halálát és azt is, hogyha nem közrendűtől, hanem egy főnemes kezétől éri a halál, az egyet fog jelenteni a kétfejű Romanov sas, a cári rendszer végzetével is. Százkét éve Grigorij Raszputyint, a cári család rossz szellemének tartott sztarecet két arisztokrata, Feliksz Juszupov és Dimitrij Pavlovics nagyherceg gyilkolta meg. A nagy port felvert gyilkosság után alig két hónappal a forradalom elsöpörte a cári rendszert, másfél évvel később pedig II. Miklós az egész családjával együtt követte a halálba a kortársak által mágikus erővel rendelkezőnek hitt furcsa szerzetest.
1978-ban a diszkókorszak csúcspontján a korabeli Nyugat-Németország egyik legnépszerűbb „euro diszkó" együttese, a Boney M ma már poptörténeti értékű kompozíciója, a „Raszputyin" viharos sikert aratva, hetekig a nemzetközi slágerlisták élén állt. A népszerű melódia vissza-visszatérő refrénje Raszputyint csak „szexgépként" emlegeti.
De mi is a történelmi igazság a kortársak által a cárné, Alekszandra Fjodorovna titkos szeretőjének, valamint a szentpétervári fürdőkben megrendezett zártkörű szexorgiák botrányfőhősének kikiáltott vándorszerzetessel, aki – egyes történészek értékítélete szerint – komoly szerepet játszott a cári rendszer bukásában is? A valóság – ahogy mondani szokás – gyakran színesebb és izgalmasabb a legfantáziadúsabb regénynél is, ami minden bizonnyal igaz Raszputyin élettörténetére.
Így lett Szentpétervár egyik legismertebb figurája a muzsikból lett szerzetes
A 20. század egyik leghíresebb botrányhőse, Grigorij Jefimovics Raszputyin 1869. január 22-én – a régi ortodox naptár szerint január 10-én – látta meg a napvilágot a szibériai Tobolszki kormányzóság egyik apró falvában, Pokrovszkojében, szegény sorsú muzsik, azaz paraszti família sarjaként. Talán a fatális sors különleges szeszélye, hogy Raszputyin családi neve – amely az orosz raszputnyik szóból származik - , züllött csavargót, illetve szoknyavadászt jelent.
Az ifjú Grigorij fiatalkorában fékezhetetlenül kicsapongó életet élt, majd ezzel hirtelen felhagyva remetének, illetve vándorló szerzetesnek állt.
Vándorlásai során eljutott Görögországba, az Athosz-hegy kolostoraiba valamint Jeruzsálembe is,
ahol kivívta az egyházi méltóságok elismerését képességei bemutatásával, amivel végleg megalapozta hírnevét mint önjelölt szentember és gyógyító, illetve látnok.
Raszputyin életében akkor következett be a döntő fordulat, amikor saját elbeszélése szerint egyik extatikus álmában megjelent előtte Szűz Mária, aki Szentpétervárra küldte, hogy a cári család segítségére legyen.
A mindaddig nevenincs szibériai szerzetes delejes kisugárzása és látnoki képességei miatt hamar nagy hírnévre tett szert
a vallásos köntösbe ágyazott különleges szeánszaival a cári birodalom fővárosában, elsősorban a szentpétervári arisztokrácia miszticizmusra illetve okkultizmusra fogékony köreiben.
A cárné, Alekszandra Fjodrovna egyik legbizalmasabb barátnője és udvarhölgye, Anna Alekszandrova Virubova, egy ősi orosz nemesi család sarja is „Grigorij atya" lelkes hívévé vált. Ő mesélt a cárnénak először a különleges képességekkel rendelkező szibériai szerzetesről, akinek szintén felkeltette érdeklődését a felsőbb társasági körökben ekkorra már nagy hírnevet szerzett „szent ember".
A sztarec, aki különleges hatással volt a cárevicsre
A cárné kérésére Anna Alekszandrova Virubova megszervezte Raszputyin bemutatkozását a cári családnak. Elkerülendő a feltűnést, az első találkozó – amely a cári család valamint Raszputyin számára is sorsdöntőnek bizonyult - az udvarhölgy Carszkoje Szelo közelében fekvő villájában jött létre, 1905 októberében.
A különleges kisugárzással rendelkező férfi azonnal bűvkörébe vonta II. Miklóst és a cárnét, mert azt állította, hogy képes meggyógyítani a veleszületett vérzékenységben szenvedő trónörököst, az ekkor még csak alig több mint egy éves Alekszej Nyikolajevics nagyherceget.
A cárné beteges rajongást tanúsított a négy leánya után már nagyon várt fiúgyermek, Alekszej trónörökös iránt. A család nagy szerencsétlenségére azonban a cárevics az anyai ágról örökölt erős vérzékenységben szenvedett. Mivel a vérzékenység kezelésére nem volt semmilyen hatékony orvosi gyógymód, Alekszandra Fjodorovna megállás nélkül rettegett és szenvedett.
Az állandó aggodalomban élő cárné bármit képes lett volna megtenni a fiáért, ezt pedig a magát „sztarecnek" azaz szent embernek aposztrofáló Raszputyin alaposan ki is használta. A cári család ugyanis – dinasztikus érdekekből – szigorú titokban tartotta Alekszej Nyikolajevics nagyherceg veleszületett betegségét.
Raszputyin annak ellenére, hogy semmilyen természetfeletti képességgel sem rendelkezett, erős egyéniségének valamint szuggesztív személyiségének köszönhetően
mégis rendkívül jótékony hatást gyakorolt a gyermek cárevicsre.
A sztarec jelenléte miatt megszűntek a trónörökös rohamai, és stabillá, kiegyensúlyozottá vált az állapota. Raszputyin így szép lassan a cári család nélkülözhetetlen emberévé vált.
A fékezhetetlen szexuális étvágyú "szent ember" és mágikus orgiái
A faragatlan muzsik udvari jelenléte azonban erős visszatetszést keltett az arisztokrácia köreiben. Raszputyin nem mindenkit tudott levenni a lábáról, és a cári udvarban sokan közönséges csalónak, sarlatánnak tartották a „szent embert".
A fővárosban hamarosan széles körben elterjedtek a cárné patronáltja által
a szentpétervári fürdőkben szervezett, mágikus szertartásoknak titulált botrányos orgiákról szóló hírek,
valamint gombamód szaporodtak a „Grigorij atya" fékezhetetlen szexuális étvágyáról szóló pletykák is.
Egyesek arról sem átallottak „bennfentesen" suttogni, hogy a cárné Raszputyin titkos szeretője. A sorozatos botrányok hatására, amelyek rendkívül negatívan érintették a cári család megítélését,
II. Miklós 1911-ben kiutasította az udvarból Raszputyint.
„Grigorij atya" szexuális devianciái és féktelen, gátlástalan magatartása egyre több ellenséget szerzett a szibériai vándorszerzetesnek.
A szaratovi püspök, aki már régóta rossz szemmel nézte Raszputyinnak az ortodox egyházat is hírbe hozó botrányait, miután a cár kiutasította az udvarból, maga elé rendelte „Grigorij atyát".
Jermogen püspök, és Iliodor rendházfőnök a színük előtt megjelenő Raszputyint a „megtestesült Gonosznak" nevezték,
majd kézzel és egy feszülettel verték, végül rákényszerítették, hogy esküvel megerősítve kötelezettséget vállajon életmódjának megváltoztatására.
Bosszút esküszik az orosz Savonarola
Raszputyin az incidens után a püspököt és Iliodort bepanaszolta a cárnénál, aminek meg is lettek a következményei.
Jermogent megfosztották püspöki rangjától és a Zsiroveckij-kolostorba száműzték.
Iliodort ugyancsak klastromfogságra ítélték, ám az átkozódó „orosz Savonarola" megtagadta az egyházi parancsot, ami miatt a Szent Szinódus végül kiközösítette.
Iliodor külföldre emigrált,
és bosszúból nyilvánosságra hozott néhány birtokába jutott dokumentumot, a cárné valamint Raszputyin privát levelezéséből.
A bosszút esküdött egykori szerzetes 1914-ben titokban felbérelt egy Guszeva nevű prostituáltat, hogy gyilkolja meg Raszputyint.
Guszeva megpróbálta beteljesíteni Iliodor megbízását, és késsel támadt rá a szülőfalujában idéző Raszputyinra,
de a merénylet nem járt sikerrel.
Raszputyin – akiről babonás félelemmel azt suttogták, hogy kilenc élete van, mint a macskának - kiheverte a merénylő okozta életveszélyes sérüléseket.
Hátborzongató prófécia a cári család és a saját sorsáról
Amíg Raszputyin Pokrovszkojében lábadozott, kitört az első világháború. „Grigorij atya" Szibériából több levelet is írt a cárnak, valamint Alekszandra Fjodorovnának, szabályosan könyörögve kérve az uralkodói párt, kövessenek el mindent, hogy Oroszország kimaradjon a fegyveres konfliktusból.
Raszputyin megjósolta II. Miklósnak, hogy ha a cár belép a háborúba, az a monarchia és a cári család pusztulásához fog vezetni.
A cár azonban nem hallgatott Raszputyin tanácsaira, hiszen Oroszország 1914. augusztusában történt hadba lépése után rendkívül megnőtt az uralkodó népszerűsége; II. Miklóst mindenhol ünneplő tömegek fogadták az országban.
Időközben a cárné közbenjárására Raszputyint visszafogadták az udvarba.
A Szentpétervárra visszakerült sztarec a háborús évek alatt – a cár gyakori távollétét kihasználva – egyre nagyobb befolyásra, sőt politikai hatalomra tett szer. Raszputyint bevonták a sorsfordító politikai kérdések eldöntésébe, sőt, javaslatára minisztereket neveztek ki, vagy váltottak le.
A háborús vereségek, a hadi helyzet romlása, valamint a nélkülözés és az egyre jobban terjedő éhínség hamar véget vetett a háború első napjait jellemző általános eufóriának. A tömegessé váló elégedetlenség kikezdet a „cár atyuska" és a monarchia addigi mindenhatóságát,ami miatt elkezdett parázslani a forradalom zsarátnoka.
1916. december 7-én Raszputyin egy rendkívül különös, hátborzongató próféciát tartalmazó levelet írt a cárnak.
A sztarec azt írta II. Miklósnak, hogy bizonyosan nem fogja megélni az újévet, mert meggyilkolják.
Azt is közölte, ha egy közrendű ember lesz a merénylője, akkor II. Miklós a nehézségek ellenére is megtartja a trónját valamint fennmarad a monarchia, ám amennyiben egy arisztokrata keze oltja ki az életét,
a cári család minden tagja két éven belül halott lesz,
és huszonöt év múltán egyetlen nemes sem marad Oroszországban.
Nem oltotta ki az életét sem a cián, sem a golyó
A komor jóslat szinte mindenben beteljesedett. 1916. december 29-én – az ortodox naptár szerint december 16-án – a cár sógora, Feliksz Juszupov nagyherceg meghívta Raszputyint a palotájába, azzal a sokat sejtető indokkal, hogy „a város legszebb asszonya kívánja látni." A bővérű szerzetes persze nem tudott ellenállni egy ilyesfajta invitálásnak.
Raszputyin miután megérkezett, lekísérték egy szépen megterített alagsori étkezőbe, hogy megetessék, amíg megérkezik – úgymond – a város legszebb asszonya.
A szerzetest ciánnal átitatott süteménnyel és mérgezett borral kínálták, amit először nem fogadott el.
A várakozás unalmában azonban megéhezett, és elkezdte falni a süteményeket, amihez jóízűeket kortyolt a mérgezett borból.
A süteménybe annyi ciánt kevertek, hogy emberi számítás szerint
Raszputyinnak már az első egy-két falat után holtan kellett volna leesnie a székről, ám „Grigorij atyának" szemmel láthatóan nem volt semmi baja.
Az ettől rendkívül ideges nagyherceg elvesztette az önuralmát, előrántotta revolverét, és közvetlen közelről rálőtt Raszputyinra. Raszputyin mindezt megakadályozhatta volna, ám nyugodtan a herceg ráemelt revolvere elé állt, majd a dörrenés után a földre hanyatlott.
Juszupov felrohant a földszinti hallba, hogy az ott várakozó összeesküvőknek elújságolja a nagy hírt Raszputyin haláláról. Amikor ismét lement, hogy megnézze a holttestet, a földön heverő Raszputyinnak hirtelen felnyílt az egyik szeme. Juszupov a látványtól halálra rémülve felrohant az udvarra, az ott várakozókhoz.
Rövid tanakodás után Dimitrij Pavlovics nagyherceggel, és Vlagyimir Puriskeviccsel tért vissza a pincébe,
utóbbi ismét rálőtt a földön fekvő szerzetesre, majd botokkal rontottak rá,
végül kivitték, és a testét bedobták a folyóba. Így ért véget a cári család rossz szellemének tartott sztarec élete.
Raszputyin halála után két hónappal később kitört a februári forradalom,
majd 1918. július 17-én kora hajnalban, a jekatyerinburgi Ipatyev-ház pincéjében beteljesedett a cári család sorsa is.
Raszputyin harmadik váteszi jóslata ugyancsak valóra vált: huszonöt évet sem kellett várni arra, hogy a sztálini Szovjetunióból a régi orosz nemességnek még az írmagját is kiirtsák.