Nem fogja elhinni, mi történt a férfival, aki túl sok Viagrát vett be

viagra
A nevezetes kék színű pirulák
Vágólapra másolva!
Vörösben kezdte látni a világot az a férfi, aki túl sok Viagrát vett be. Az eset rávilágít arra, miért kell vigyázni a hasonló jellegű készítmények szedésével.
Vágólapra másolva!

A látáskárosodás – amiről a Mount Sinai Orvosi Egyetem kutatói a Retinal Cases szakfolyóiratban írtak – sajnos visszafordíthatatlan, a páciens szemeinek állapota nem javult a kezelések ellenére sem, számol be a hírről az IFL Science portál.

Kevésbé ismert tény, hogy a Viagra hatóanyagát képező, merevedési zavar kezelésére használt szildenafil-citrát nagy dózisban látáskárosodást idéz elő. „Az emberek általában úgy vannak vele, hogy ami kis adagban jó, az nagy dózisban még hatásosabb" – írta a kiadott sajtóközleményben Richard Rosen, az egyetem szemspecialistája –

A kutatók úgynevezett optikai koherencia tomográf vizsgálattal, valamint adaptív optikával vizsgálták a 31 éves páciens látószerveit. A fejlett módszerekkel egészen sejtszintig, valós időben tanulmányozni lehetett a bekövetkezett károsodásokat.

A vizsgálat során mikroszkopikus sérüléseket fedeztek fel a pálcikákon, vagyis a szem azon sejtjein, amik a színlátásért felelősek.

A károsodás rendkívül nagymértékű volt, és valószínűleg ezután már sosem fog rendesen látni a beteg.

A nevezetes kék színű pirulák Forrás: Health America

A pórul járt férfi egyébként az interneten rendelte meg a készítményt, amelyet nem a megszokott kapszula, hanem folyadék formájában juttatott szervezetébe, jócskán túllépve a megengedett 50 milligrammos mennyiséget. A tünetek két nappal a szer bevétele után jelentkeztek.

A szildenafil-citrát mellékhatásként a megengedett mennyiség esetén is okozhat látászavart, ez azonban nem tartós, hamar elmúlik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!