Új DNS-analízissel azonosíthatják 9/11 áldozatait

9/11
A második eltérített gép néhány pillanattal a becsapódás előtt
Vágólapra másolva!
Újfajta DNS-elemző eljárás segít azonosítani a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak földi maradványait - közölte a New York-i igazságügyi orvosszakértő hivatala.
Vágólapra másolva!

A jövő számára őrizték meg az emberi maradványokat

A New York-i merényleteknek hivatalosan 2753 áldozata volt, közülük azonban több mint ezer ember maradványait nem sikerült azonosítani.

2001. szeptember 11-én az Al Kaida terrorszervezet eltérített repülőgépekkel összehangolt öngyilkos merényletet hajtott végre többek között a New York-i World Trade Center ikertornyai ellen Forrás: --

A New York-i igazságügyi orvosszakértői hivatal 2001-ben a maradványok megőrzése mellett döntött,

remélve, hogy a technológiai fejlődés idővel lehetővé teszi az áldozatok azonosítását, békét hozva a gyászoló családok számára.

A második eltérített gép néhány pillanattal a becsapódás előtt Forrás: AFP/Seth Mcalliser

Az elmúlt években végbement technológiai fejlődésnek hála 2013 óta öt áldozat maradványait sikerült azonosítani.

Áttörés történt az áldozatok azonosításában

Új módszerük révén a kutatóknak

a közelmúltban egy újabb áldozatot sikerült azonosítaniuk:

a 26 éves Scott Michael Johnson pénzügyi szakemberként dolgozott a terrortámadás által ledöntött Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyainak egyikében.

9/11 áldozatainak arcképcsarnoka a lerombolt tornyok helyén felépült One World Trade Centerben Forrás: AFP/2017 Getty Images/Drew Angerer

A hivatal bűnügyi laboratóriumát vezető Mark Desire és munkatársai azokat a csonttöredékeket vonták újabb elemzés alá,

amelyeket már számos alkalommal megvizsgáltak, mindezidáig sikertelenül.

Ez volt az Egyesült Államok történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadása Forrás: Larry A. Simmons

Desire szerint az úgynevezett World Trade Center Protocol elnevezésű eljárást Argentínában, Kanadában, a Dél-afrikai Köztársaságban és a világ egyéb részein történt vonat- és repülőgép-balesetek, valamint terrortámadások áldozatainak azonosítására is használják.

Folyékony nitrogénnel teszik törékennyé a csontokat

A módszer lényege, hogy a szakemberek először megtisztítják a csontot, szétmorzsolják, vegyi anyagokat adnak hozzá, majd az inkubált mintából megpróbálnak DNS-t kivonni.

Az új típusú DNS-analízis lehetővé teheti a még mintegy 1000 áldozat maradványainak azonosítását is (Illusztráció) Forrás: Science Photo Library/LAGUNA DESIGN/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Laguna Design/Science Photo Libr

Minél jobban sikerül összezúzni a csontot, annál nagyobb valószínűséggel sikerül DNS-t is kinyerni a károsodott anyagból.

A szakemberek most egy újabb lépéssel egészítették ki az eljárást: folyékony nitrogénbe helyezik a csontot, amely ezáltal törékenyebbé válik, majd addig rázzák, amíg porrá zúzódik.

(Forrás: MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!