Leszbosz szigete Görögország harmadik, a Földközi-tenger hetedik legnagyobb szigete. Az Égei-tenger eme kis birodalma 1462 és 1912 között török hatalom alatt állt.
Itt született 1470-ben az Ottomán Birodalom egyik leghíresebb hőse
- bár ekkor ezt még senki sem gondolta volna róla -, akinek az ekkor még távoli jövőben a kapudán pasaságot (tengerészeti miniszteri posztot) fogja ajándékozni Szulejmán szultán.
A mediterrán kalóz, akire az utókor csak Barbarossa (az olasz nyelvterületen Rőtszakállú) néven emlékezett vissza, számos nevet viselt életében: Khiḍr, Hayreddin pasa, az „Algír kalóz", vagy épp a „tenger királya"elnevezéseket.
A Barbarossa nevet a köznép ragasztott rá és fivérére, Arüjre (másik néven Orucra). A Földközi-tenger térségében, 1492-ben, amikor Kasztíliai Izabella királynő, és Aragóniai Ferdinánd visszahódította a granadai területeket az iszlámtól,
megszűnt az ibériai kalifátus uralma.
Az e régióból származó muzulmánok ekkor menekültek át Észak-Afrikába.
Az 1505-ös évben mind a spanyolok, mind pedig a portugálok növelni kívánták területeiket Észak-Afrika meghódításával, ezért elkezdték sorra megtámadni a mór uralom alatt álló tengerparti városokat. A muszlimokkal szemben elkövetett atrocitásokon felháborodva, a Barbarossa testvérek ekkor az egész későbbi életüket meghatározó döntést hoztak: beálltak a muzulmán kalózok közé.
Korkud (II. Bajazid oszmán szultán egyik fia) vitorlásán teljesítettek szolgálatot, aki az észak-afrikai partok előtt cirkáló spanyol és portugál hajók megzavarásán ügyeskedett,
de a Földközi-tenger teljes területén is lecsapott a „tévelygő hitetlenek" hajóira.
A szultán 1512-ben bekövetkezett halála azonban sorozatos háborúskodást, véres küzdelmet robbantott ki
másik két fia, Ahmed és Szelim között. Utóbbi végül legyőzte fivérét, és könyörtelen tisztogatásba kezdett.
A bizalmatlanságnak esett áldozatul Korkud is,
akit testvére, Szelim egyszerűen kivégeztetett,
amikor I. Szelim szultán néven 1512-ben a trónra lépett.
A véres eseményeket látva a Barbarossa testvérek jobbnak látták, ha eltűnnek.
Észak-Afrikába menekültek, ahol a helyiekhez csatlakoztak a spanyolok elleni küzdelemben.
A következő három évben a két testvér egyre nagyobb hírnevet szerzett magának. Kíméletlenül fosztogatták a spanyol és portugál hajókat, miközben megőrizték függetlenségüket a Portától.
A fivérek parancsnoksága alatt álló erők 1516-ban megtámadták Algírt,
amely hamarosan térdet hajtott előttük.
I. Szelim a Barbarossa fivérek fényes sikereinek hírére úgy látta, hogy szövetségesévé téve őket kiterjesztheti Észak-Afrikára is az Oszmán Birodalom hatalmát.
Ezért a szultán politikai támogatást, valamint jelentős pénzt ajánlott nekik sikeres hódítói tevékenységük elismeréseként, és Arüj-t kinevezte Algír kormányzójának, míg Khiḍr-t a Földközi-tenger nyugati területeinek főparancsnokává.
A testvérek ezzel azonban még nem kerültek be az Oszmán Birodalom legfelsőbb köreibe. Arüj 1518-ban, a spanyolokkal vívott egyik csata során elhunyt, akik a rákövetkező évben Algírt is visszafoglalták.
Khiḍr ekkortól egy személyben viselte tovább a Barbarossa nevet.
Úgy döntött, hogy fivére halála után is folytatja a küzdelmet a spanyolok ellen, amelyhez az oszmánok segítségét kérte, amit meg is kapott a Portától.
Algír a következő évtizedben „kézről kézre" járt, a Barbarossa által irányított terület az Algír Kormányzóságként vált ismertté.
Ez volt a történelem első valódi kalózállama, amely bár autonóm területként működött, de idővel egyre inkább függött az oszmán hadseregtől.
Az oszmánok Algírra hamarosan úgy tekintettek, mint a Földközi-tenger nyugati részén végzett katonai műveleteik elsődleges központjára.
Szelim szultán halála után fia, I. Szulejmán lépett a trónra 1520. szeptember 30.-án, aki apja közel-keleti és észak-afrikai hódító külpolitikájával szakítva, nyugatra fordította a figyelmét. 1522-ben kiragadta Rodosz szigetét a johanniták kezéből.
A szultán Barbarossát nevezte ki a frissen meghódított és stratégiai fontosságú sziget kormányzójának, és még nagyobb hatalmat adott a kezébe.
Miután a kormányzó és tengerészei 1531-ben elfoglalták Tunéziát, Szulejmán megtette őt az Oszmán Birodalom főadmirálisává, török nevén kapudán pasává, vagyis tengerészeti miniszterré.
Barbarossa ezután már ebben a tisztségében szolgálta az Oszmán Birodalmat.
Barbarossa mint a szultán főadmirálisa, a görögországi Prevezánál vívott csatában aratta leghíresebb győzelmét 1538-ban,
miután szétverte a Velencéből kifutott szövetséges keresztény hajóhadat.
Fényes diadalához az jelentette a kulcsot, hogy a tengeri ütközetben a vitorlás hajók helyett gályákat használt.
Mivel ezeket evezőkkel hajtották, nem függtek a széltől, így a legénység sokkal könnyebben manőverezett az ellenséges vitorlás hajóknál.
Barbarossa ennek és kiváló taktikájának köszönhetően legyőzte a szövetséges keresztény flottát,
pedig mindössze csak 122 evezőshajó felett rendelkezett a 300 ellenséges vitorlással szemben. Fényes győzelme megnyitotta az utat az oszmánok előtt Tripoli és a Földközi-tenger keleti területei felé.
Az egykori kalóz ezután még számos további tengeri hadműveletet vezetett az Oszmán Birodalom szolgálatában.
Miután Szulejmán a Habsburg-ház hatalmának megtörését tűzte ki legfőbb politikai céljának, ezért Barbarossa is szerepet vállalt flottájával azokban az 1543-1544-es harcokban, ahol az oszmánok a franciák mellett harcoltak a Habsburgok ellen.
A sokat látott és számtalan fényes győzelmet aratott kapudán pasa 1546-ban hunyt el Isztambulban.
Róla mintázták a kasszasikert aratott Karib-tenger kalózai című filmsorozat Hector Barbossa karakterét. A névhasonlóság így nem a véletlen műve.
A történetben a Fekete Gyöngy első tisztje egy zendülés után veszi át a kalózhajó parancsnokságát. Bár az öt epizódból álló film első részében a kalóz meghal, ám a második epizódban csodával határos módon feltámad.
A filmsorozat negyedik részében pedig beáll az angol haditengerészethez kapitánynak, és a HMS Providence fedélzetén keresi az ifjúság forrását. A filmbeli kapitány élete Barbarossa életéhez hasonlóan tele van számos fordulattal és lehetőséggel.