Nem volt erős harapása a neandervölgyi embernek

Neander
Az általános vélekedés szerint a neander-völgyiek primitívebbek voltak a modern embernél
Vágólapra másolva!
Nagyon mély lélegzetvételre volt képes a neandervölgyi ember, harapása azonban nem volt olyan erőteljes, mint azt eddig hitték - állapították meg német kutatók, akik a neandervölgyiek koponyaizomzatát számítógépes szimulációk segítségével hasonlították össze a heidelbergi és a modern emberével.
Vágólapra másolva!

A kutatások - amelyek eredményeit a Proceedings B című szaklapban mutatták be - a neandervölgyi és a modern ember arcformájának jelentős különbségeire helyezték a hangsúlyt. A szimulációk kimutatták, hogy a neandervölgyiek jóval több levegőt voltak képesek belélegezni. A tudósok összehasonlították a neandervölgyi lélegzetvételének kiáramlási becsléseit különböző klímájú régiókból származó modern emberek, így például eszkimók és trópusi régiókban élő emberek adataival.

- mondta Ottmar Kullmer, a frankfurti Senckenberg Természettudományi Intézet munkatársa.

"Ezzel jóval több oxigént volt képes felvenni, ami különösen az izomzatnak vált javára, főként olyan fizikai aktivitások során, mint a vadászat" - tette hozzá a szakértő. A neandervölgyi ember és a modern ember közös ősének tartott heidelbergi ember is jóval több levegőt volt képes belélegezni, mint a modern ember.

- emelte ki Kullmer.

Forrás: iO9.com

A tömzsibb testalkatú, nagyon izmos neandervölgyinek több energiára volt szüksége a vadászathoz. A számítások szerint naponta 3360-4480 kalória kellett neki az északibb, hűvösebb területeken. A számítógépes vizsgálatok szerint a hideg időjáráshoz alkalmazkodtak a belélegzett levegő gyors felmelegítésének képességével. Az a feltevés azonban, miszerint a neandervölgyinek erőteljes állkapcsa és viszonylag széles orrlyukai és orra miatt különösen erős volt a harapása, nem bizonyosodott be. A számítógépes nyomásmodellek nem mutattak lényeges különbséget.

A szakértők korábban abból indultak ki, hogy a neandervölgyi különösen erősen harapott, mert a felnőttek minden elülső foga nagyon erőteljes elhasználtság jeleit mutatta.

(MTI)