Sok hajót küldhet hullámsírba az elszabadult óriásjéghegy

Larsen C
A távolodő hatalmas jégmező és a kontinens közötti szakaszon egyre több jéghegy jelenik meg
Vágólapra másolva!
A tenger felé sodródik az Antarktiszról még júliusban leszakadt óriásjéghegy, az A68. Ha feldarabolódik, sok hajó veszélybe kerülhet – írja az Independent.
Vágólapra másolva!

Az 5800 négyzetkilométer kiterjedésű, körülbelül 350 méter vastag A68-as jelű jéghegy a Larsen C selfjégről, vagyis a parti síkságról a tengerbe nyúló jégtömegről vált le.

Egy ideig nem lehetett tudni, mi lesz a nagyjából 1 billió tonna súlyú jéghegy sorsa, ám a legújabb műholdfelvételek alapján úgy tűnik, a nyílt tenger felé veszi az irányt. Az A68 az egyik legnagyobb jéghegy, de míg így is eltörpül a 2000-es rekorder mögött, ami még 2000-ben vált le a Ross selfjégről.

A legújabb műholdfelvételt az egyik kutató, Stef Lhermitte tette közzé Twitteren.

– írta a bejegyzéséhez.

A jéghegy helyzetének változása jól látható a múlt szerdai és vasárnapi műholdképek összevetésén.

Veszélyt jelenthet a hajókra

Több szakértő amiatt aggódik, hogy az A68 több kisebb darabra törhet szét, amik aztán potenciális veszélyt jelenhetnek a tengeri közlekedésre. Különösen azok a jégdarabok válhatnak fenyegetővé, amelyek annyira kicsik, hogy a műholdfelvételeken sem vehetők észre.

A Larsen C jégself az Antarktisz negyedik legnagyobb selfje. A most levált hatalmas jégtömb hasadását először 2014-ben észlelték, és tavaly már azt jósolták a tudósok, hogy pár éven belül leszakadhat. Ez idén nyáron következett be. A kutatók egyelőre megosztottak azzal kapcsolatban, hogy az óriásjéghegy leválását a globális felmelegedés okozta-e.