Napokon belül óriási aszteroida közelít meg minket

K-T esemény
A kréta időszak legvégén, nagyjából 65,5 millió éve becsapódott 10- 15 kilométer átmérőjű aszteroida ökológiai kataklizmát okozott a földön és a tengerekben
Vágólapra másolva!
Szeptember elsején egy gigantikus, 4,4 kilométer széles kisbolygó közelíti meg a Földet. A hatalmas űrszikla szerencsére eléggé távol lesz ahhoz, hogy ne csapódjon be, de így is az eddigi leghatalmasabb objektum, ami a NASA aszteroidafigyelő programjának elindítása óta ilyen közel (majdnem 7 millió kilométerre) jutott bolygónkhoz.
Vágólapra másolva!

A közelgő aszteroida 18-szor távolabb lesz a Földtől, mint a Hold (a Hold Földtől mért távolsága 384 400 km), emiatt veszélyt nem jelent ránk. A kutatóknak mindenesetre páratlan lehetőségük nyílik arra, hogy alaposabban tanulmányozzanak egy ilyen roppant méretű égitestet. Az 1981-ben felfedezett aszteroidát a 19. században élt ápolónő, Florence Nightingale után keresztelték el - olvasható a Science Alert tudományos portálon.

Még sosem jött ilyen közel ekkora objektum

Mostanában igencsak nagy a forgalom a Föld kozmikus környezetében. Január 9-én a 2017 AG13 száguldott el mellettünk alig a Hold-Föld távolság felére. Az objektum körülbelül 11–34 méter szélességű lehetett. Összehasonlításképpen a Cseljabinszk felett 2013-ban megsemmisült aszteroida 20 méter széles volt, a robbanás következtében több mint ezer ember sebesült meg. Hasonló méretű kisbolygó érkezik közelünkbe októberben, a 2012 TC4 nagyjából 50 ezer kilométer távolságra lesz tőlünk.

Ugyan a Florence a fent említetteknél jóval távolabb repül el mellettünk,

több kilométer széles aszteroida a NASA földközeli objektumokat figyelő programjának 1998-as indulása óta nem közelítette meg ilyen szinten bolygónkat.

Ha mégis bekövetkezne a lehetetlen, és az objektum becsapódna a Földbe, akár egy kisebb amerikai állam területét teljesen elpusztítaná és drasztikusan befolyásolná a planéta klímáját is.

Forrás: Origo

Ha a kisbolygó veszélyt nem is jelent ránk nézve, fontos tudományos felfedezéseket tartogathat a csillagászok számára. Rádiótávcsövek segítségével például egészen aprólékosan lehet tanulmányozni e kozmikus objektumok felszínét. A Florence alakját, méretét, valamint összetételét ismerve a tudósok pontosabb képet kaphatnak annak pályájáról és szerkezetéről, ezáltal pedig könnyebben tudnánk reagálni egy esetleges katasztrófahelyzetre.

Jelen pillanatban 1825 potenciálisan veszélyes földközeli-objektumot ismer az amerikai űrügynökség.